Kántorné Pólus Ibolya, református lelkész és mentálhigiénés szakember, így fogalmazott: "A hit olyan szilárd támaszt nyújt, amely segít átvészelni az élet nehéz pillanatait."

Ibolya nagyapja már régen, a múlt században is a lelkészi pályát választotta, így nem meglepő, hogy ő maga is e hivatásra adta a fejét. 2004 óta a Felsőörsi Református Gyülekezet élén áll, ahol elhivatott lelkipásztorként valódi közösséget formált a faluban. E mellett lelki gondozóként is tevékenykedik, igyekszik útmutatást adni azoknak, akik a legnehezebb időszakokban keresnek támaszt és támogatást.

A gyülekezet barátságos közösségi házában Ibolyával folytatott beszélgetésünk középpontjában az áll, hogy mi motiválta őt a lelkészi pálya választására.

"A nagyapám lelkész volt, az ő parókiájának a kertjében és az ő gyülekezetében nőttünk fel az öcsémmel. Az otthonunknak éreztük azt a közeget. Mégis a családi szálban, ami ide vezetett, az édesanyám hite volt a legmeghatározóbb.

Az, hogy ő hívő lélek volt, és hogy megtanított az imádságra, óriási megnyugvást nyújtott számomra.

A debreceni református gimnáziumban eltöltött négy esztendő mélyebb dimenziókat nyitott meg a hitemben. Az érettségi után egy váratlan fordulat következett, ami eltérített az eredeti utamtól. Csak később, amikor már teljesen biztos voltam az elhívásomban, döntöttem el, hogy a lelkészi pályát választom, és e mellett kötelezem el magam.

Akkoriban még kevesebb nő választotta ezt a hivatást, néhány gyülekezet idegenkedett is attól, hogy a lelkésze nő legyen. Eleinte meg is fordult a fejemben, vajon mit szólnak majd a hívek és hogyan fogadnak nőként - főként egy falusi gyülekezetben -, de ez egy belső gátlás volt, amelyen át kellett lépnem. Visszatekintve a közel harmincéves szolgálatomra, az, hogy nő vagyok, soha, sehol nem jelentett problémát."

Ibolya megosztja, hogy férje, amikor először találkoztak, hívő református volt, de akkor még nem látta át, miért olyan lényeges és értékes a keresztény közösséghez való tartozás.

Az elején kicsit feszültség volt köztünk, mivel számomra a gyülekezet rendkívül fontos volt. Később azonban a férjem szívét Isten csodálatos módon átformálta egy elvonulás során, és onnantól kezdve lelkesen tért haza, ami óriási változást hozott az életünkbe. Azóta mindenben számíthatok rá, hiszen teljes mértékben részt vesz a gyülekezet életében. Építészmérnökként aktívan részt vesz az itt zajló építkezésekben, és mint lelki társ is mindig ott van mellettem. Bár nem tervezte, a lelkészi hivatásba is bevonódott, és a három gyermekünk is ebbe a világba nőtt bele.

Bár nem a parókián élek, mégis rendkívül nehéz különválasztani a hivatásomat a magánéletemtől; valójában ez a két világ szinte elválaszthatatlan egymástól.

"Az emberek mindig a lelkészt látják bennem, és bár tudják, hogy közben feleség és anya is vagyok, háztartást vezetek, és nekem is ugyanolyan gondjaim vannak, mint másoknak, de biztos, hogy nagyobb elvárással vannak az irányomban, mintha egy hétköznapi hivatásom lenne. Ez egy életforma, ezt így kell felvállalni."

Ibolya kifejezi, hogy napjainkban egy rendkívül instabil környezetben navigálunk, ahol a hagyományos értékek és keretek, mint például a hitünk Istenben, vallási szokásaink, valamint a házasság és a családi szerepek, amelyek korábban szilárd alapot nyújtottak életünknek, most úgy tűnik, hogy egyre inkább elveszítik a jelentőségüket.

A mai világban sokan a korlátlanság nyújtotta szabadságot ünneplik, de lelkészként fontos számomra, hogy hangsúlyozzam: valójában nem a határok hiánya, hanem Isten által meghatározott keretek adhatják meg nekünk a valódi szabadságot. Ezek a keretek védelmet nyújtanak, és segítenek megtalálni az utunkat. A társadalom sokszor a széthúzás és a fragmentáció jegyében él, ám a gyülekezet, ahol szolgálok, éppen ennek ellentéte. Itt, a szeretet és a közösség szellemében, a nyitottság és az elfogadás köti össze a tagokat, erősítve a köztünk lévő kapcsolatokat.

Kezdettől fogva az volt a célom, hogy a közösségünkben otthonra leljenek azok, akik eljönnek hozzánk, és hogy minden korosztályt megszólítsak.

Fontos, hogy ne csak vasárnapokon legyen egy-egy találkozás, mert az istentisztelet passzív műfaj, ott nem tudunk beszélgetni a hitünkről, az életünkről, a párkapcsolatunkat vagy éppen a gyermeknevelést érintő kérdésekről, és nem tudjuk megosztani a terheinket, sem az örömeinket. A gyülekezetünkben a gyerekeknek, a tinédzsereknek, a fiatal felnőtteknek, a családosoknak, a kismamáknak és a nyugdíjasoknak is van egy-egy kis köre, ezekben a csoportokban találkozunk hét közben és felszabadultan, őszintén beszélgetünk.

Ezek a közösségeink olyan kis szigetek ebben a kaotikus világban, ahol a zártság nem létezik, és a megközelíthetőség nem ismeretlen fogalom. Nyitott karokkal várják azokat is, akik nem rendelkeznek egyházi elköteleződéssel, csupán annyira vágyakoznak, hogy jól érezzék magukat közöttünk.

Fedezd fel a felhőtlen boldogság titkait 60 éves kor felett: Ismerkedj meg az Idősek Barátai Program működésével! Ez a kezdeményezés nemcsak barátságokat teremt, hanem segít a közösségi élet gazdagításában is.

Ibolya szavaival élve, a gyülekezet mindennapjaiban világosan érzékelhető, mennyire elengedhetetlen, hogy a szív és lélek terheit – a feszültségeket és fájdalmakat – megosszuk egymással, hiszen ez a meghallgatás és megértés segíthet a gyógyulásban és a lelki megkönnyebbülésben.

Az emberek napjainkban számos súlyos élethelyzettel, betegségekkel, gyermeknevelési nehézségekkel és a párkapcsolatokban felmerülő kihívásokkal küzdenek. Mentálhigiénés szakemberként a lelkigondozói szolgálat keretein belül nem csupán az istenhit szempontjából próbálok segíteni, hanem arra törekszem, hogy az egyéni lelki problémákra reagálva támogassam azokat, akik hozzám fordulnak. Célom, hogy segítséget nyújtsak abban, hogy a hozzám érkező személyek más szemszögből tekintsenek a nehézségeikre. Ez a folyamat nem csupán tanácsadás, hanem egyfajta lelki kísérő szerep, amely lehetőséget ad a mélyebb önismeretre és a belső béke megtalálására.

"A lelki gondozásnak fontos része a betegeknek a kísérése a gyógyulásig vagy akár a halál pillanatáig. Ez egy rendkívül nehéz és megterhelő, de nagyon szép feladat."

Milyen módon segíthet a modern embernek a hit a lelkipásztor nézőpontjából?

"A mostani világunk olyan, mint egy vadul hullámzó tenger, amelyben mi csak sodródunk. Van, akinek sikerül elkapnia egy úszó deszkát vagy egy mentőövet, ami ideig-óráig adhat némi segítséget, de Isten az ő kezét nyújtja, és ha abba belekapaszkodunk, akkor ő kihúz bennünket ebből a halálos sodrásból. Megment, és megszabadít a félelmeinktől, a kilátástalanságtól.

Lelkészként az a küldetésem, hogy a világ zűrzavarában, a sok negatív hír mellett, a remény és a jó hírek üzenetét terjesszem.

Isten szeretete olyan szilárd alapot kínál, amely fényt hoz a sötétségbe, és lehetőséget ad az életünk helyreállítására. Sokunk számára a mindennapok kihívásai miatt úgy tűnhet, hogy a talaj kicsúszott a lábunk alól, de ez a szeretet mindig ott van, hogy megfogjon minket, és újra stabilitást adjon. Az ő jelenléte révén megtapasztalhatjuk a reményt és a békét, amely segít újból talpra állni.

De nincs olyan elrontott élet, amit ne lehetne újra felépíteni, ha elfogadjuk a kinyújtott kezet. Ehhez nagy bátorság kell, de megéri bátornak lenni. A hit hatalmas megtartó erő, és biztos kapaszkodót ad a mai bizonytalan világban."