Új korszak a divat világában: a kreatív igazgatók generációváltása és a hatalmi struktúrák átalakulása A divatipar egy új fejezethez érkezett, ahol a kreatív igazgatók fiatalabb generációja lép színre, felforgatva a hagyományos normákat és értékeket. Ez

A Gucci La Famiglia 2026 tavaszi-nyári kollekciója egyedülálló módon mutatkozott be, a tervezői székben Demna Gvasalia-val az élen.

Soha nem látott nagytakarítás kezdődött a divatvilágban: a 2026-os tavasz-nyári szezon a kreatív igazgatók cseréjéről, új stílusokról és a márkaidentitások újraértelmezéséről szól. A divatipar most próbálja megtalálni az egyensúlyt az innováció és a hagyomány között, miközben egy új hatalmi rend rajzolódik ki. A férfi tervezők, az európai dominancia és az Y generáció kreatív szemlélete határozza meg a luxusmárkák jövőjét, a trendeket és a piaci siker kulcsát.

Végre beindult egy általános nagytakarítás a divatipar házatáján. Már nemcsak panaszkodik mindenki, hogy megváltoztak a szakma gyakorlásának feltételei, hanem tesznek is valamit a változásért. A 2026 tavasz-nyári kollekcióknál annyi márka indított új kreatív igazgatóval, hogy "debut race"-ként híresült el ez az időszak: a szakmai platformok sorrendbe állították a legsikeresebb és a legkevésbé sikeres kollekciókat. Lássuk egyszer az adatokat:

Először is, érdemes megállni egy pillanatra a férfiak dominálta vezetői világ előtt: Louise Trotter az egyetlen nő a listán, és emellett a leváltott kreatív igazgatók sorában is megtalálható. Ez a tény jól tükrözi az üvegszilárdság jelenségét. Válsághelyzetekben a vállalatok gyakran női vezetőt választanak, mert így, ha a teljesítmény nem megfelelő, a nőket lehet okolni az arculatromlásért, míg a férfi vezetők védett pozícióban maradnak.

A válsághelyzet végének közeledtével az iparág egyfajta stabilitásra törekszik, és ezt a vágyát szeretné kifejezni, így a férfi kreatív igazgatókhoz való visszatérés is érthető. Érdemes azonban interszekcionálisan is vizsgálni ezt a jelenséget: a generációs trendek alapján világosan látszik, hogy a késő harmincas és negyvenes éveikben járók dominálnak a színen, amit az Y generáció divatipari hatásának érettsége is alátámaszt. Ezen kívül az európai tervezők túlsúlya is figyelemre méltó: egyetlen amerikai duót kivéve, a lista többi szereplője mind európai. Emellett figyelemre méltó rendhagyó esetek is akadnak, mint például a kolumbiai származású francia Ackermann, aki színesíti a palettát.

A legnagyobb közönségsikert Matthieu Blazy és Louise Trotter kollekciója aratta, amelyet széleskörű egyetértés övezett. Érdekes megemlíteni, hogy Anna Wintour életében másodszor tapsolt állva – ezúttal Haider Ackermann Tom Ford-showján, miután Sarah Burton 2023-as utolsó McQueen kollekcióját is hasonlóan méltatta. Ezzel szemben a legnagyobb kudarcnak Duran Lantink JPG-debütjét és Miguel Castro Freitas Mugler-showját tartották, amelyek egyöntetű kritikát kaptak. Az ilyen konszenzusokhoz azonban érdemes kritikusan viszonyulni, hiszen a divatvilág sokszínűsége gyakran eltér a mainstream véleményektől.

A Chanel és a Bottega Veneta a klasszikus luxus örökségét ápolják, ahol a tervezők szakmai elkötelezettsége és a hagyományok innovatív értelmezése szinte magától értetődő módon vonzza a pozitív visszajelzéseket. Ezzel szemben a Mugler és Jean Paul Gaultier a divat világának legprovokatívabb határvonalain helyezkednek el, így azok a tervezők, akik ezeknél a márkáknál dolgoznak, eleve egy izgalmas, de egyben kihívásokkal teli környezetben találják magukat.

Szintén megosztónak bizonyult Demna Gvasalia Gucci-értelmezése. Demna azt hozta, amiben a legjobb. Elnapolta az első tényleges kollekciót, viszont csodálatosan mesélte el a Gucci-ház családregényét. Kommunikációs bravúrt helyezett a szabászati bravúr helyére.

Véleményem szerint Demna Gvasalia a divatipar egyik legfurfangosabb tervezője, aki a szakmai tudást intelligensen és okosan használja kánontörésre.

Neves rendezők ebben az időszakban kezdtek együtt dolgozni luxusmárkákkal. Demna ehhez a trendhez tért vissza és Spike Jonze-t és Halina Reijnt kérte fel a The Tiger című rövidfilm megrendezésére, melyet szeptember 23-án mutattak be.

A divatbemutatót filmpremierre cserélte. A szereposztás ugyanolyan pazar, mint a divatfilm hőskorában: Demi Moore, Edward Norton, Ed Harris, Elliot Page, Keke Palmer, Alia Shawkat, Julianne Nicholson, Heather Lawless, Ronny Chieng, Kendall Jenner, Alex Consani, zene Cristobal Tapia de Veer. Ehhez rendelte a La Famiglia fotósorozatot, mely a Gucci-ház archívumát szisztematikusan tekintette át és mentette át belőle a legikonikusabb elemeket.

Demna ezzel a lépéssel mesterien kihasználta az időt, miközben egyaránt megőrizte a márka hűségét és egyfajta nosztalgikus hangulatot teremtett. Minden korábbi Gucci-időszakra utalva sikerült átmentenie a popkultúra csillogását, amelyet a House of Gucci óta a márka magáénak mondhat. Számomra Demnával kapcsolatban mindig az a benyomásom, hogy minden döntésével olyan esettanulmányokat készít, amelyek a marketing tankönyvekbe is bekerülhetnek. Most is pontosan ezt a stratégiát követte.

Nekem Duran Lantink kollekciója tetszett. És ezzel máris végtelen rosszallást váltok az olvasóból. Hogy tetszhetett egy olyan kollekció, melyben elpuffogtatták a JPG-közhelyeket (a tetoválás-ruhát, a kúp alakú melltartót, a matrózcsíkot, az átszabott trench-coatot) és közben polgárpukkasztó meztelenséget, nemi szerveket vittek színre? Ráadásul ahogyan sokan kiemelték, gyengén kivitelezetten, alacsony minőségben? El kell ismernem: elfogult vagyok Lantinkkal szemben. A divatban mindig is voltak olyan tervezők, akik a király új ruhája effektust képviselték. Ez az esztétika, mondanivaló számomra mindig is vonzó volt.

Mindig tartsuk szem előtt, hogy a divat csupán egy múló trend - bármennyire is gazdagabb és mélyebb jelentéssel bír, mint ahogy elsőre tűnik.

A testünket textíliával való takarásának kérdése mélyen gyökerezik kultúránkban. Lantink művészete ezt az alapvető igazságot tárja fel. A ruha nem csupán anyag, hanem egyfajta optikai illúzió, amelyet arra használunk, hogy a meztelenségünket elrejtsük a külvilág elől. Az emberi sziluettet újraértelmező, sematizáló és átstrukturáló alkotásai arra világítanak rá, hogy a test határait, valamint a meztelenség és annak megmutathatóságának határait minden kultúra folyamatosan újrarendezi. Az öltözködés tehát nem csupán esztétikai kérdés, hanem egy komplex társadalmi és kulturális diskurzus része, amely folyamatosan alakul és változik.

Gondolkodhatunk azon, hogy ezt az új megközelítést tükrözzük a döntéseinkben. Emellett fontos figyelembe venni, hogy a megvalósítás színvonala nem igazolta a várakozásainkat.

Miért ne lehetne valaki laza, spontán, és vállalhatná a hirtelen jött ötleteit egy azonnali megvalósítás keretében? Ahogy Lantink is említette, még a JPG-archívum titkait sem kutatta fel. Azok, akik hosszú távú terveket szőnek, majd csak időt szánnak rá. Ha pedig valaki a kudarc miatt elbocsátják, akkor legfeljebb máskor, más lehetőségekkel próbálkozik. Lantink a brat stílusú szemtelenséget hozza elénk, ami igazán szerethetővé teszi őt.

Louise Trotter Bottega showját az anyagok iránti mély tisztelet és a klasszikus szabászati vonalak precíz alkalmazása hatotta át. Az elegáns monokróm vagy letisztult színkombinációkban megálmodott kollekciókban az anyag és forma harmóniája teljes mértékben kibontakozhatott. Olyan ikonikus formák és textúrák is megjelentek, amelyek Jonathan Anderson óta a márka körüli figyelem középpontjába emelték az alkotásokat.

Matthieu Blazy esetében a legnagyobb eredménynek a Grand Palais Ephémère ikonikus Chanel-tereinek megtöltését, a show-t és a sound designt tartom a legnagyobb megvalósításnak. Illetve azt is, hogy következetesen értelmezte újra az ikonikus Chanel-elemeket: a tweed-kosztümöt és anyaghasználatot, a férfi-szabászati inspirációt, a színpalettát, a klasszikus kiegészítőket és a feminizmus kortárs társadalmi variációit. Lagerfeldes és cocochaneles kollekció volt ez minden ízében.

Jonathan Anderson Diorjával picivel óvatosabb vagyok, bár a kritika általában pozitívan vélekedett róla. Nekem nemrégiben született egy olyan kényszerképzetem, hogy Anderson a kortárs divat legnagyobb strébere és azóta nem tudom nem ezt látni minden megnyilvánulásában. Csodálatosan képes az elvárásokat meghaladva teljesíteni. Nyilván rajongok érte, elképesztőnek tartom az ikonikus kiegészítőkre fókuszáló stratégiáját, de vágynék még valamire. Azok a grandiózus szabászati formák, amelyekben gondolkodik, az igényesen kivitelezett "szobrászati merch" kategóriájába kerülnek nálam.

Még inkább lelkesedtem Jack McCollough és Lazaro Hernandez Loewe új megközelítéseiért, valamint Pierpaolo Piccioli Balenciaga-kollekciójáért. Mindkét tervező éppen azt az inspirációt hozta el, amire a divatvilágnak szüksége volt. Az előző, rendkívül meghatározó vizuális irányvonalat szinte zárójelbe helyezve visszatértek a márka alapvető struktúráihoz, miközben saját kreatív lenyomatukat is képesek voltak megjeleníteni.

A Loewe lenyűgöző módon illeszkedik a Cité Internationale Universitaire de Paris környezetébe, és Sarah Paulson számára is igazi ikonikus választás. A színpaletta egyszerűen lenyűgöző: ritkán találkozni ennyire élénk és tiszta árnyalatokkal ilyen gazdag formában. A "szívverés" névre keresztelt kollekció tökéletesen megragadta a szívverés egyszerű, mégis nagyszerű esszenciáját.

Dario Vitale irányítása alatt a Versace márkából eltűnt az a Donatellára jellemző szexepil, ami sosem tudta meghódítani a szívemet. Ugyanakkor örömmel tapasztalom, hogy visszatért az a Gianni-féle szenualitás, amely igazán különlegessé teszi a márka pozícióját a divat világában. A nyolcvanas évek végén népszerűvé vált, élénk és telített színekből álló paletta itt is megjelenik, kiegészítve a korabeli, lágy férfias power dressing siluettekkel.

Freddie Mercuryt elképzelni ezekben a szettekben egyszerűen lenyűgöző! Annyira izgalmas lenne látni, hogyan ragyogna a színpadon ezekben a különleges öltözékekben!

Miguel Castro Freitas révén új életre kelt a Mugler Instagram-oldala. A Stardust névre keresztelt kollekció finoman nosztalgikus hangulata éles kontrasztot képez a provokatív dívák korának lezárásával, akiket Thierry öltöztetett. A helyükre egy visszafogottabb, de éppoly hatásos stílus lép. Az első egység, mely a nude árnyalatokban pompázik, a húszas és ötvenes évek formavilágát újraértelmezve hoz magával egy erőteljes kezdetet. A tollakból készült merev struktúrák különösen elbűvöltek!

Simone Bellotti Jil Sander-hez fűződő debütálását a kritikusok mérsékeltnek ítélték, de a márka iránti hűségét elismeréssel emlegették. A kollekció mesteri szabászati részletei és áttetsző anyagai a szupermodellek fénykorát idézték fel. Az egyik legmeghatározóbb darab számomra a klasszikus szürke szövetruha, amelyet csupán néhány merész keresztvágás tett izgalmassá – valósággal magával ragadott az egész szezon során.

A Haider Ackermann Tom Ford-kollekciót pedig mindenki kötelezően nézze meg: valóban csodálatos.

A divatipar nagy stílusváltó évszaka mögöttünk áll, és az eredmények kedvezően alakulnak. Még izgalmasabb, hogy a következő őszi-téli szezonban számos újdonságra számíthatunk.

A megújulásról sokan azt vallják, hogy nem erőltethető. Ám a média eseménydús világában úgy tűnik, hogy egy kényszerű újrakezdés is képes lehet eredményeket hozni. Igen, szükség van már erre, hiszen a divatipar az utóbbi években hatalmas kihívásokkal nézett szembe a pandémia következtében. Zárjuk ezt a cikket egy Krasznahorkai-idézettel (Háború és Háború című regényéből), tisztelegve ezzel a Nobel-díj előtt. Felmerül a kérdés: hogyan tudnánk a divat világában újraértelmezni a szépséget, hogy az ne csupán a trendekről, hanem a tartalomról és az egyediségről szóljon?