Zöld átmenet? Valójában nem zöld, és nem is átmenet – Concorde blog.

Az utóbbi években az energiaszektor narratíváját az energiaátmenet és a zöld átmenet kiemelkedő jelenségei határozzák meg. Képzeljünk el egy jól ismert diagramot, amely az egyes energiahordozók arányát mutatja be az idő előrehaladtával a teljes primer energiafelhasználásban. Ez a megközelítés könnyen azt az érzetet kelti, mintha az elmúlt másfél évszázad során folyamatos energiaátmeneteken mentünk volna keresztül: a fa fokozatosan háttérbe szorult a szén, aztán pedig az olaj és földgáz váltotta fel, és most már a zöldenergia van soron.

Ez az ábrázolás azonban félrevezető, és elfedi, hogy mi is történik valójában.

Az energiapiacok fejlődésének története nem csupán a különböző energiaforrások egymással való helyettesítéséről szól, ami egykor nem is volt a fő célkitűzés. Sokkal inkább arról van szó, hogy az újonnan megjelenő energiahordozók képesek kielégíteni a megváltozott energiaigényeket, miközben a hagyományos források továbbra is megőrzik jelentőségüket. A közbeszédben gyakran leegyszerűsítetten ábrázolt energiaátmenet elfelejti az iparág fejlődésének bonyolultságát és sokrétűségét. Noha a megújuló energiaforrások növekedése figyelemre méltó ütemben zajlik, ez nem feltétlenül eredményezi a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztásának jelentős csökkenését.

Ha az energiaforrások hozzájárulását abszolút értékben vizsgáljuk, egészen más perspektíva tárul elénk. Ebből egyértelműen kiderül, hogy az új energiaforrások nem ütik ki egymást, hanem éppen ellenkezőleg: az energiafogyasztás folyamatosan emelkedik, és az új energiahordozók csupán kiegészítik a meglévőket. Noha a megújuló energiaforrások, mint a nap- és szélenergia, az elmúlt évtized során jelentős fejlődésen mentek keresztül, a fosszilis tüzelőanyagok - mint a kőolaj, földgáz és szén - szintén figyelemre méltó növekedést mutattak.

Ez arra enged következtetni, hogy az elmúlt másfél évszázadban nem annyira energiaátmenetről, hanem inkább energia-addícióról van szó. Az új energiaforrások nem szorították ki a régieket, hanem inkább új igényeket generáltak, miközben a hagyományos energiaforrások új alkalmazási lehetőségeket fedeztek fel.

A történelem lapjain számos érdekes példát találunk arra, hogy egy új energiahordozó megjelenése hogyan hatott a régebbi energiaforrások felhasználására. Gondoljunk csak a szénbányászatra, amely óriási mennyiségű faanyagot követelt meg a bányák megerősítéséhez és az aknák szellőztetéséhez. E folyamat következményeként a fokozódó szénkitermelés nemcsak a szén iránti keresletet növelte meg, hanem a fa iránti igényt is jelentősen felfutatta.

A kőolaj-kitermelés ugrásszerű növekedésével egyre több acélra és betonra volt szükség az olajfúró tornyok, vezetékek és finomítók építéséhez - ezek előállításához pedig elengedhetetlen volt a szénfelhasználás. A modern megújuló energiaforrások elterjedése sem kivétel: a napelemek és szélturbinák gyártása jelentős mennyiségű energiát igényel, amelynek forrása gyakran a hagyományos fosszilis tüzelőanyagok maradnak.

Az acél és más ipari alapanyagok gyártásában a szén továbbra is meghatározó szerepet tölt be, ami azt jelenti, hogy a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó berendezések előállítása is hozzájárul a fosszilis energiahordozók iránti folyamatos kereslethez. Emellett, mivel a megújuló energiaforrások, mint a nap- és szélenergia, gyakran ingadozó teljesítményt nyújtanak, a villamosenergia-rendszer stabilitásának megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy több földgázas erőművet üzemeltessünk.

Mindez rávilágít a klímaváltozás elleni harc előtt álló kihívások bonyolultságára. Sokkal mélyebb kapcsolatban állunk a fosszilis energiahordozókkal, mint ahogyan azt sokan szeretnénk hinni.

Ha az energiaátmenet nem csupán a fosszilis tüzelőanyagok háttérbe szorítását jelenti, és az energiafogyasztás összességében tovább emelkedik, akkor a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése sokkal összetettebb kihívás, mint ahogyan azt néhány politikai diskurzusban bemutatják.

A fosszilis tüzelőanyagok közül talán a szén helyzete a legérdekesebb, és egyben a legellentmondásosabb. Az energiaipari diskurzusban gyakran esik szó a "peak oil" eljöveteléről, vagyis arról, hogy mikor érjük el a kőolajtermelés csúcsát. A valóság azonban az, hogy még a "múlt évszázadok energiahordozójaként" számon tartott szén esetében sem beszélhetünk tetőzésről. Éppen ellenkezőleg: az elmúlt években a globális szénfogyasztás ismét rekordot döntött, rávilágítva arra, hogy az energiaátmenetről szóló narratívák sok esetben nem állják meg a helyüket.

Ha a környezeti szempontokat figyelmen kívül hagyjuk, a szén továbbra is az egyik legkedvezőbb árú villamosenergia-termelési lehetőségnek számít. Ennek következtében Kína az elmúlt húsz évben rendkívüli gazdasági fejlődést mutatott, amely nagyrészt a széntüzelésű erőművekre épült. Az ország a 2000-es évek elejétől napjainkig hatalmas mennyiségű szenet használt fel, lehetővé téve számára, hogy alacsony energiaköltségek mellett kiépítse ipari dominanciáját és globális befolyását.

Ma Kína önmagában több szenet fogyaszt, mint a világ összes többi országa együttvéve. Ez jelentős gazdasági előnyt biztosít számára, mivel a bőséges és olcsó energiaforrások révén versenyképes termelési költségeket tud fenntartani. Természetesen ennek súlyos ára van a klímaváltozáson túl is: a szénalapú ipar rendkívüli környezeti terhelést okoz, Kínában az egyik legnagyobb kincs a tiszta levegő.

Sokan úgy vélik, hogy az energiaátmenet már megkezdődött, mivel a szén és esetenként az olaj felhasználása is csökkenést mutat számos nyugati országban. Azonban ez egy félrevezető következtetés. Valójában a fejlett országok többsége nem csökkentette érdemben az energiaigényét, hanem az energia- és munkaerő-intenzív termelést egyszerűen Kínába és más ázsiai országokba szervezte ki.

Természetesen, az újonnan épült, modernebb gyárak karbonlábnyoma valóban alacsonyabb, azonban a globális szénfogyasztás nem csökkent, csupán átrendeződött, tehát földrajzilag áthelyeződött. Ami ennél is lényegesebb: ez a folyamat még nem ért véget. India és számos feltörekvő ázsiai ország most kezdik igazán kiaknázni a szénben rejlő növekedési lehetőségeket, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt a korábbi évtizedekben Kína tette.

Mindezek tükrében rendkívül valószínűtlen, hogy a következő 10-20 év során valóban tanúi leszünk annak az energiaátmenetnek, amelyről egyes politikai szereplők oly lelkesen beszélnek.

A fosszilis tüzelőanyagok, különösen a szén és a földgáz iránti kereslet várhatóan tovább fog növekedni, főként Ázsiában. Az energiafogyasztás valós tendenciáit figyelembe véve a következő évtizedek nem az energiaforrások gyors helyettesítéséről fognak szólni, hanem sokkal inkább az energiafogyasztás folyamatos bővüléséről. Ennek következtében a globális gazdaság egyre több energiát igényel majd, amelynek jelentős része még hosszú ideig a fosszilis tüzelőanyagokból származik.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.