Vučić: Szerbiában valósulhatna meg a Trump és Putyin közötti találkozó | Vajdaság MA Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke, javaslatot tett arra, hogy országunkban kerüljön megrendezésre a Trump és Putyin közötti csúcstalálkozó. Az elnök hangsúlyozta, hogy Sz


Szerbia érdekelt abban, hogy helyszíne legyen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump megválasztott amerikai elnök találkozójának, jelentette ki ma Aleksandar Vučić államfő. Hozzátette, az ország garantálni tudná mindkét politikus teljes biztonságát.

Kiemelte, hogy Szerbia egy katonailag független és önálló nemzet, amely teljes mértékben készen áll arra, hogy biztosítsa a két elnök védelmét.

"Ugyanakkor Trump támogatottsága Szerbiában volt a legnagyobb egész Európában. Másfelől pedig Putyin elnök továbbra is nagyon népszerű az országban. Ezért úgy gondolom, Szerbia az az ország, amely a leginkább megfelelne mindkét fél számára" - húzta alá Vučić.

A szerb elnök a Pink TV-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy már holnap megtartják az első egyeztetést az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalával (OFAC) a NIS-t érintő szankciókról, s meggyőződését fejezte ki, hogy a következő hét napban minden tisztázódik, ezt követően pedig Oroszországgal folytatnak megbeszéléseket.

"Már holnap megkezdjük az első technikai megbeszéléseinket a szankciókért felelős hivatallal. Bízom benne, hogy ezután világosabb képet kapunk a helyzetről. Az elkövetkező hét nap során mindent részletesen átbeszélünk, majd pedig folytathatjuk a tárgyalásokat orosz partnereinkkel" - nyilatkozta Vučić.

Related posts