Egy világszerte hírhedt merénylő a börtön falai között készített el egy fegyvert, hogy végrehajtson egy tervelt támadást.

A manchesteri támadó forró főzőolajat loccsantott az őrökre, ezt követően pedig improvizált fegyverekkel is nekik rontott.
A börtönszolgálat tájékoztatása szerint három őrt kórházban láttak el a rendkívül szigorúan őrzött Durham megyei HMP Frankland börtön egyik elkülönítő egységében. Szombaton a 28 éves Hashem Abedi - akit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, mert segített bátyjának a 2017-es, 22 halálos áldozatot követelő és több mint ezer ember sérülésével járó öngyilkos merényletben - forró étolajjal öntötte le az őröket, és "saját készítésű fegyverekkel" szúrta le őket. A Börtöntisztek Szövetsége (POA) arról számolt be, hogy ezzel életveszélyes sérüléseket is okozott, köztük égési és szúrt sebeket. Vasárnapi hírek szerint az egyik őrt, egy nőt már kiengedtek a kórházból, két férfit azonban még súlyos sérülésekkel kezelnek, állapotuk mostanra stabilizálódott - írta a BBC.
Azokban az elkülönítő intézményekben, ahol a rabok száma tíz alá csökken, a legnagyobb veszélyt jelentő és legszélsőségesebb foglyokat helyezik el. Az Igazságügyi Minisztérium ígéretet tett arra, hogy alapos nyomozást indít az ügyben.
Mark Fairhurst, a POA elnöke az eset kapcsán hangsúlyozza, hogy az elkülönítőben lévő rabok ne rendelkezzenek konyhai eszközökkel és evőeszközökkel, mivel ezekből potenciálisan fegyvereket készíthetnek. Véleménye szerint elegendő, ha a fogva tartottak a legalapvetőbb jogokat élvezik, és nem szükséges, hogy minden olyan kényelmet megkapjanak, mint a többi fogvatartott.
"Az elkülönítő központok célja, hogy biztosítsák az ellenőrzést és a visszaszorítást, mivel ezek az egyének nem hajlandók megváltoztatni nézeteiket, és szándékukban áll ártani mindazoknak, akikkel érintkezésbe kerülnek" – fogalmazott.
Hashem Abedit 2020-ban 22 rendbeli gyilkosságban, gyilkossági kísérletben és összeesküvésben, valamint életveszélyt okozó robbantásban találták bűnösnek és az ítélet szerint legalább 55 évet börtönben kell töltenie, mielőtt feltételesen szabadlábra helyezhető lesz. Az ítélet rekord volt a határozott idejű börtönbüntetések terén az országban.
Abedi már nem először kerül összetűzésbe a törvénnyel börtönévei során: 2022-ben őt és még két társát bűnösnek ítélték a délkelet-londoni Belmarsh börtönben, ahol két börtöntiszt ellen követtek el támadást.