Vecsés-Kerület: Fradi zokniban a zöld-fehérek ellen!
A Vecsés és a Kerület találkozóján nemcsak a gólok, hanem az emlékek és a szurkolói szenvedély is döntő szerepet játszott.
A Magyar Kupa nyitófordulójában a negyedosztályú Vecsés csapata a harmadosztályú III. Kerületi TVE ellen lépett pályára. A vendégek végül 2-1-es győzelmet arattak, de a mérkőzés során a nézők úgy érezhették, mintha visszautaztak volna az időben.
"Vonattal jöttünk, majd besétáltunk. Nyugi, nem balhéztunk!"
"Hamberger Ádám itt lakik az utcában, a pályától nem messze..."
Nick Hornby, a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, művében határozottan hangoztatja, hogy minden igazi szurkolónak szüksége van egy kis csapatra, amelyhez tartozhat. Én pedig abban a kivételes helyzetben lehetek, hogy nekem nem csupán egy, hanem rögtön kettő is van!
A nevelőegyesületem, a BVSC, és a III. Kerületi TVE alkotják a sportéletem két meghatározó pillérét. Óbudán, a csodálatos kaszásdűlői lakótelepen nőttem fel, amely véleményem szerint a legszebb helyszín a maga kategóriájában. Szabadidőmben rendszeresen a kerületbe jártam focizni a barátaimmal, és az uszodájában sajátítottam el az úszás fortélyait. Azonban számomra a legnagyobb megtiszteltetést az jelentette, hogy 1996/97-ben és 1998/99-ben, amikor a csapat az élvonalban szerepelt, én lehettem a technikai vezetője és sajtófőnöke.
Az MLSZ és a többi klub nyilvánvalóan zavart érezhetett amiatt, hogy a vasárnap délutáni hazai mérkőzéseinken 8-10 ezer néző gyűlt össze. Éppen ezért úgy tűnt, mintha szándékosan próbáltak volna minket kizárni. Ennek ellenére büszke vagyok arra, hogy már akkoriban is tartottunk sajtótájékoztatókat a mérkőzések előtt és után, és sosem riadtunk vissza attól, hogy minden felmerülő kérdésre válaszoljunk. Soha nem tartottunk haragot a sportújságírók iránt, még akkor sem, ha néha olyan dolgokat írtak, amelyeket nem feltétlenül fogadtunk el, vagy ha előre nyilvánosságra hozták az átigazolási terveinket.
A Kerület-Puskás Akadémia mérkőzései mindig izgalmas események, ahol a szenvedély és a rivalizálás találkozik. Hypós Feri, a híres szurkoló, nemcsak a csapat szívét, hanem a szurkolótábor lelkét is képviseli. A lilák szíve mindig együtt dobog, függetlenül attól, hogy a pályán éppen milyen kihívásokkal néznek szembe. A Kenő, mint a csapat egyik fontos szereplője, mindig ott van, hogy megmutassa tehetségét és elhivatottságát. Az izgalmak mellett sajnos néha verekedések is kitörnek, ami azt mutatja, hogy a szenvedély néha túlcsordul, de a közösség ereje mindig összetartja a csapatot és a szurkolókat. A mérkőzések tehát nem csupán sportesemények, hanem igazi közösségi élmények, tele érzelmekkel és feszültséggel.
A Kerülettel akkor szakadt meg a kapcsolatom, amikor felsőbb nyomásra és a kiemelkedő nézőszámunk miatt Csepelre költöztették a csapatot. Nem voltam hajlandó elárulni Óbudát, a Kerületet és a szurkolóinkat. Egyébként ennyi év után most már elárulhatom, a Kerület-pályán kezdtünk el először egyeztetni egy focival foglalkozó honlap megalapításán, ami 1999. május elsejétől végül az NB1.hu lett.
Csepelre nem voltam hajlandó meccsekre járni, viszont ennek a kikényszerített váltásnak köszönhetem azt, hogy megfogadtam, soha, semmilyen körülmények között nem fogok továbbra sem hazudni a futballszurkolóknak, bármennyire is okozhat majd ez nehéz perceket és pillanatokat a számomra.
A Kerület meccseiről rengeteg helyszíni riportot írtam már, de az előző bajnokságban egyetlen meccsére sem jutottam ki a féltett kiscsapatomnak. Viszont van egy elvem, hogy minden bajnoki idényben a kedvenc csapatom meccsére kell, hogy kimenjek először, de ez most nem a Vasas lett.
A magyar labdarúgás iránt érdeklődők jól tudják, hogy mi motivált a döntésemben. Talán így volt a legjobb, hogy nem vettem részt a Csákvár ellen zajló, hazai pályán elszenvedett, igazán kínos 4-1-es vereségben. Ezzel együtt azonban még nagyobb eltökéltséggel vágtam neki a Vecsés ellen következő kupamérkőzésnek.
Pláne azért, mert a barátnőm kedves családja vecsési. Éppen emiatt tavasszal már kint voltunk együtt a Vecsés-Budakalász bajnokin, így akkor már pontosan felfigyelhettem arra, hogy mennyi FTC-fanatikus jár a meccseire.
És ez most sem volt másképpen!
Vecsés sportélete sajnos már nem olyan, mint régen, amikor a régi, klasszikus sporttelepen zajlottak a mérkőzések. Emlékszem, egy FTC elleni Magyar Kupa-meccsen háromezren gyűltek össze, és ott állt a fából készült lelátó, a régi vágású büfé illatával. Azonban az elmúlt hónap viharos időjárása kíméletlenül sújtotta a helyszínt: az egyik kispad egyszerűen kirepült az utcára. Hogy enyhítsem a helyiek fájdalmát, én is besegítettem: leszakadt ágakat és fatörzseket fűrészeltem, és a teraszról takarítottam el a romokat.
A szombat délelőtti mérkőzést csodálatos időjárási viszonyok között tartották. Ahogy az ősvecsési szurkolók közelébe értem, a sporttelep látványa egyaránt magával ragadó volt, hiszen bár megőrizte régi báját, a modern világ nyomai is felfedezhetők voltak rajta. Közben azon járt az eszem, hány régi ismerős arcot fogok látni az Ultras Klan tagjai közül. Még ma is büszkén mesélem, hogy a kilencvenes évek végén, amikor a Kerület meccseken alkoholtilalom volt érvényben, ügyesen csempésztem ki az italokat az Isostar-os flakonokban a srácoknak. Ezt a titkos küldetést a hazai kispad mellett teljesítettem, ahonnan a lelátóra nyújtottam át a "frissítőt".
A vecsési centerpálya, amelynek talaja igazán kiváló, egyik oldalán a kispadok sorakoznak, míg a másik oldalon két lelátó található, ahol kényelmesen le tud ülni körülbelül 200 néző. Középen konténeröltözők és egy konténerbüfé várja a sportolókat és a szurkolókat – a sporttelep tehát még vár a további fejlesztésekre és korszerűsítésekre.
Amikor nem NB I-es vagy NB II-es csapat mérkőzésére megyek, akkor soha nem kérek akkreditációt. A belépőjegy vásárlásával igyekszem a magam kis szintjén támogatni a rendező csapatot. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy ezzel a szívből jövő focit segítem, ugyanúgy, mint az a 4-500 sportbarát, akik szintén kilátogattak a találkozóra.
A jegyszedő srác kevesebb mint ezrest adott vissza, de nem szóltunk neki. Egyrészt, mert egyedül látta el a feladatát, másrészt pedig, mert egyszerre többen is próbáltak vele beszélni. A legfontosabb ok azonban az volt, hogy szerettük volna elkerülni, hogy hibát kövessen el. A négy jegy árát, plusz egy "rőzsével" együtt, úgy tekintettük, mint a magyar labdarúgás szívének és szenvedélyének támogatását.
Miközben indultunk az ülőhelyek és természetesen a büfé felé, mondtam a barátnőmnek, a nagybátyjának, valamint a szintén Vasas-szurkoló nagypapájának, Vecsés egyik legismertebb, leginkább köztiszteletben álló lakosának, Guszti bának, hogy szerintem a Kerület-szurkolóknak fenntartott lelátóról sokkal jobban lehet majd látni a meccset, ezért menjünk oda. Szavak nélkül, mosollyal válaszoltak, így egyből tudtam, hogy elfogadják a korántsem racionális felvetésem.
Átsétáltunk a gyülekező vecsési fradisták között a konténerbüféhez, söröket és szendvicseket venni. Ekkor felfigyeltem arra, hogy közelít felénk Vincze Gabi, Vince Ottó öccse, a hazaiak vezetőedzője. Gabi, akárcsak Ottó, szerencsére nagyon jó sportbarátaim, ráadásul előbbi a Kerület utolsó NB I-es évében a középpályás sorunk egyik erőssége volt. Rögtön rátért a lényegre, hogy egyébként hatalmas Ferencváros-fanatikusként jó mélyen belehasítson a lelkembe.
"Mi újság a Vasassal, Zolika?" - tette fel a kérdést, amely olyan tökéletesen eltalálta a pillanat hangulatát, hogy szinte azonnal egymás karjába zártuk magunkat. Én pedig csak annyit feleltem: "Hagyjuk... Kérlek, mondd meg Otinak, hogy őt is ölelem!"
Vincze Gabi a Kerület táborában is felkeltette az érdeklődést. Amikor megérkeztem az árnyékos zugba, sorra futottam össze azokkal a szenvedélyes Kerület-ultrákkal, akikről már előre tudtam, hogy ott lesznek. Elsőként Zolival váltottam néhány szót. Őt egyszer egy Fradi elleni meccsünk során állították meg a rendkívül éles szemű és felkészült zsaruk. Azóta sem tudom felfogni, miért nem indult még el a polgármesteri választáson, hiszen a tettei miatt olyan hatalmas tiszteletnek örvend Óbudán, hogy biztosan megnyerné a versenyt.
"Éppen most futottam össze Vincze Gabival!" – meséltem neki lelkesen, mire ő csak annyit mondott: "Fradi zokniban lépett pályára a Fradi ellen... A meccs után, amikor belépett a szertárba, Árpi bá máris elmagyarázta neki, amit tudnia kell."
Árpi bá - isten nyugosztalja - a Kerület legendás szertárosa volt, aki szaktudásával, emberségével ugyanúgy évtizedekkel előzte meg pályatársait, mint a legendás masszőrünk, Csucsu bá, aki sajnos már szintén nincsen közöttünk.
Aztán észrevettem, hogy a srácok szinte egymás után érkeznek. Zoli után következett az Értelmetlenül Magas Attila, aki még nálam is legalább egy fejjel közelebb állt az örök hóhatárhoz. Nála fanatikusabb Fradi-drukkerrel még sosem találkoztam az életem során, pedig már több száz fradistát megismertem.
"Már csak a Kerület meccseire járok, ha tehetem, vidéken is ott vagyok" - mondta kezdésként.
"Részt vettél az ankéton? Mit ígértek Fehér Csabiék?"
"Teljesen rendben voltak!"
"Remélem, nem jutunk fel az NB II-be, mert elveszne a varázs!"
Utolsó feleletem során persze mindketten mosolyogtunk, mert nyilván soha nem mondunk le arról az álmunkról, hogy a Kerület egyszer megnyerje a Bajnokok Ligáját. Ehhez előbb meg ugyan meg kell nyerni az NB III-at, majd az NB II-t, aztán az NB I-et, és utána a BL-t.
Évről évre egy újabb diadal kerül a gyűjteményünkbe, és így már nem is szükséges hosszasan várakoznunk a végső, megérdemelt győzelemre.
Fehér Csabi jelenleg a sportigazgatónk, és nem csupán a posztja miatt érdemes megemlíteni. Ő 41 alkalommal képviselte a magyar válogatottat, és a híres Újpest utolsó bajnokcsapatának is kulcsszereplője volt. Egy emlékezetes pillanatban, a Manchester-ZTE Bajnokok Ligája mérkőzés után Hollandiában látogattuk meg, amikor a NAC Breda színeiben játszott. Pető Tomival és Babos Gabival együtt élveztük a találkozót, és azóta is büszkén őrzöm a tőle kapott Breda-mezt. Viszont egy kicsit haragszom rá, mert sosem hitte el, hogy a Vasasban lenne a helyem. Még mielőtt a híres óbudai drukkerek közé érkeztem volna, már pacsiztam vele – ez az emlék örökre megmarad bennem.
Mellette ült, miközben izgatottan követte a meccset – természetesen közben dolgozott is – Farkasvölgyi Gábor barátom, a kerületi sajtófőnök, aki hosszú évekig az Eurosport egyik meghatározó figurája volt. A legfontosabb üzenetem számára az volt, hogy a Tour de France igazi királya nem más, mint a kétszeres győztes Jonas Vingegaard, és nem a legutóbbi bajnok, a négyszeres győztes Tadej Pogačar. Gábor mosolygott, és csak annyit mondott: "Pontosan így van..."
Zolival történt Vincze Gabi-sztorizásom után Nyúllal találkoztam, akit a Vasas-tábor tagjaként ismertem meg 1992-ben. Szerintem neki van a legjobban elege a jelenlegi Vasasból. Vele zajlott le a helyszíni riport bevezetéseként jelzett párbeszédem. Azt viszont csak most árulom el, hogy mosollyal válaszolt, amikor elárultam neki, hogy a Fradi Tábor főnöke tényleg a közelben lakik. Szerintem már ekkor eldöntötte, hogy a meccs közben egyszer csak beszól bosszúból a barátnőm előtt, hogy nagy lett a hasam. És a második félidőben tényleg megtette!
A Kerület tábora végig lelkesen támogatta a csapatot! Nem mondhatom, hogy olyan szinten, mint a világ legjobb tábora, La 12 (Boca Juniors), de abban biztosak lehetünk, hogy a River Plate ultráit messze túlszárnyaltuk a hangzással és az elszántsággal.
A második félidőt már a vecsési sportrajongók körében élveztük, és olyan érzésem támadt, mintha az Albert Flórián Stadion mesés hátsó edzőpályáján figyeltem volna egy NB I-es mérkőzés előtti tartalékos összecsapást, vagy éppen a Ferencváros egyik téli felkészülési meccsét. Muszáj elismernem, hogy igazat adok a legendás Hypós Ferinek, aki egykor meggyőzött arról, hogy érdemes ellátogatnom az ilyen típusú Fradi-mérkőzésekre is. Az első alkalommal a Kaszásdűlőn álltunk, és csak annyit mondott, hogy ezt az élményt soha nem fogom elfelejteni.
A mérkőzés kifejezetten élvezetes és színvonalas volt – persze csak akkor, ha az ember a pozitívumokra fókuszál, nem pedig a hibákra. Ne felejtsük el, hogy a Vecsés a negyedik, míg a Kerület a harmadik osztályban szerepel. Az osztálybeli eltérés azonban sokáig nem volt nyilvánvaló. Sőt, ha a Kerület nem szerzett volna emberelőnyt a meccs végén, nagy valószínűséggel hosszabbításra is sor került volna.
Nagy Róbert, a játékvezető - meglepő módon - sosem volt a tábornak a kedvence. A hazai szurkolók szemében viszont minden idők legrosszabb bírójaként vonult be a köztudatba. A 65. percben ugyanis arra az elhatározásra jutott, hogy kiállítja Barabás Ádámot, aki mindössze hét perccel korábban szerezte meg a vezetést a hazai csapatnak. A helyszínen mindenki abban a hitben volt, hogy a játékos a második sárga lapját kapta, hiszen a tizenhatoson belüli műesés miatt fújta le a játékot. Az MLSZ adatbankjában azonban az áll, hogy Barabás egyből pirosat kapott. Érdemes megemlíteni, hogy a gólja előtt a Kerület játékosai már kérdőre vonták dr. Juhász Dóra asszisztenst egy szabálytalanság miatt, hiszen az ellentámadásból született a gól.
A játékvezetés színvonala jól tükröződik abban a tényben, hogy Vincze Gabi is sárga lapot kapott reklamáció miatt már a 44. percben.
Az emberelőnybe jutott Kerület csapata mindössze két perccel Barabás száműzetése után kiegyenlítette a mérkőzést, hála a szünetben csereként beállt Wirth Dánielnek. A 84. percben, miután egy órát játszottak, Elek Bence, aki szintén a kispadról érkezett, állította be a 2-1-es végeredményt az óbudaiak javára.
Vagyis a Kerület mestere, Harmati Tamás ismét bebizonyította, hogy mennyire érti a játékot. Nyilván a Vasastól engedték el... De előbbi a megállapítás igaz Vinczére is, mert vármegyei csapatával modern, szemre is tetszetős focit igyekezett játszani, ráadásul az első félidő abszolút a hazaiaké volt.
A döntetlen igazságosabb és jobb lett volna, mert akkor tovább lehetett volna izgulni egy igazi, szívből jövő, szenvedélyes focimeccsen. A hangosbemondó egyébként azt is bemondta, hogy a legendás Váczi Zoltán (Békéscsaba, Vasas, Ferencváros) is kilátogatott a mérkőzésre. Őt viszont nem találtam meg.
Cserébe azonban újra eluralkodtak rajtam az érzelmek tengerének hullámai. Az ember szíve joggal és tiszta lelkiismerettel érezhet haragot az iránt, akit igazán szeretett, és akire mindig is vágyott.
A kiscsapatára, azaz a szeretőjére viszont soha sem!
Mert ez a hely a menekülés igazi menedéke!
