Varga Mihály bejelentette, hogy javaslatot tesz az MNB alapítványainak megszüntetésére.

Törvényi szinten is módosítanák a jegybank hatáskörét - jelentette be a miniszter.
A profiltisztítás céljából egyeztetést indítottam a kormányzattal – jelentette be Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy keddi sajtótájékoztatón, amiről az Index számolt be.
Varga Mihály kifejtette, hogy jogszabályi úton tervezik átalakítani a jegybank hatáskörét, így az csupán az alapvető feladatokra korlátozódna. Ezen kívül arról is beszélt, hogy javasolni fogja a vagyonkezelő alapítványok felszámolását.
Az MNB vezetése úgy véli, hogy a jegybank alapvető feladataihoz nem kapcsolódó tevékenységeket érdemes lenne csökkenteni. Kiemelte, hogy az alapítványok működése is ebbe a kategóriába tartozik, ezért terveik között szerepel ezek felülvizsgálata és a működésük racionalizálása. A legfrissebb kamatdöntő ülést követően tartott háttérbeszélgetés során elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel is egyeztetést kezdeményezett, hogy közösen áttekintsék "az ilyen típusú tevékenységeket".
A miniszterelnök Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget irányító minisztert bízta meg a jegybankkal folytatott tárgyalások lebonyolításával.
Kedden megszólalt Matolcsy Ádám, Matolcsy György volt jegybankelnök fia a Magyar Nemzeti Bank körüli botrányról, és reagált a személyét érintő vádakra. Miközben a hatóságok már nyomoznak az MNB alapítványaival kapcsolatos ügyekben, ő politikai lejárató kampánynak tartja az egész ügyet. Matolcsy György, a volt jegybankelnök az Indexnek adott interjújában ugyanazt az álláspontot képviselte, mint fia: szerinte az ÁSZ-jelentések "iratellenesek és egyáltalán nem felelnek meg a tényeknek".
Meg lehet szüntetni-e egy alapítványt, akár azt, amelyet az MNB hozott létre, akár a közérdekűeket, amelyeket a közvélemény modellváltó egyetemi alapítványokként ismer? Erről Ligeti Miklóst, a Transparency International Magyarország jogi igazgatóját kérdeztük nemrég a Klasszis Klubban: