Három kezecske, három kis lábacska, háromszoros boldogság szülőknek, anya és apa szívében!

2025. június 16-a igazán különleges napra ébredt a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban, ahol egy természeti csoda, a hármasikrek születése valósult meg. Az orvosi csapat, szülésznők, ápolók és számos más szakember közreműködésével ez a csodálatos esemény mindenki szívét megdobogtatta. A kórház Facebook-oldalán örömmel számoltak be a boldog pillanatokról, amelyekre hosszú ideig emlékezni fognak.
A nőgyógyászati csapat, élükön Dr. Tankó Andrással, ifj. Dr. Tankó Andrással és Dr. Bakó Ferenc szakértelmével, rendkívüli erőfeszítések árán, de a vártnál jóval korábban üdvözölhette Kovács Andrást, Kovács Elenát és Kovács Nándort. E három bátor harcos egy percig sem ingott meg elhatározásában, és mindvégig kitartottak az útjuk során.
A legkisebb kisbaba, Nándor, mindössze 1300 grammal érkezett a világra, míg András egy kicsit nehezebb, 1380 grammal született. Elena, a harmadik kis csoda, pedig 1400 grammal köszöntötte a napfényt.
A kisbabák azonnal Dr. Kelemen Edit, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály Koraszülött és Újszülött Részlegének vezető főorvosának és elkötelezett csapatának gyógyító gondoskodása alá kerültek, ahol több mint egy hónapon át élvezték a szakmai ellátást.
A hármasikrek állapotának stabilizálása után az édesanya, Kovácsné Kis Kamilla Piroska, valamint az édesapa, Kovács Imre, kengurumódszerrel támogatták gyermekeik felépülését és megerősödését.
Édesanyjuk rendíthetetlen kitartása és végtelen odaadása révén mindhármukat anyatejjel táplálja.
A kis Elenának, Andrásnak és Nándornak nemcsak a kórházban, a családban is összeállt a szurkoló táboruk, a 4 éves bátyjuk Imre és a nagymamák is meglátogatták őket, míg a többiek otthonról kísérték a ballószögi család babáinak megerősödését.
A szeretetteljes gondoskodás, a szülők fáradhatatlan kitartása és a lelkes szurkolók támogató energiája révén az ikrek születése egy csodálatos pillanat volt. 2025. július 23-án, majdnem 2 kilogramm súllyal, boldogan és egészségesen hagyták el a kórházat, Anya és Apa ölelő karjaiban.
Szívből gratulálunk a szülőknek a három kis csodához, egészségben és szeretetben gazdag éveket kívánunk az egész családnak!
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy kollégáink elkötelezett és odaadó munkáját méltathatjuk!