Till Tamás feltételezett gyilkosa azt állítja, hogy kényszer hatására tett beismerő vallomást.
A 40 éves férfi határozottan állítja, hogy nem ő felelős a gyermek haláláért, csupán arról volt tudomása, hogy hol található a holttest.
Újra kihallgatták a Till Tamás megölésével gyanúsított, 40 éves F. Jánost - értesült a Blikk. A férfi letartóztatását pénteken hosszabbították meg újabb három hónappal.
Dr. Hódos Attila, a gyanúsított ügyvédje azt mondta, védence fenntartja, hogy az első két vallomása az igazi, amiket még tavaly tett, mielőtt a holttestet megtalálták. Ennek lényege, hogy nem ő ölte meg annak idején az arra bicikliző kisfiút, csak azt tudta, hogy hol vannak a maradványai. Továbbá fenntartja, hogy kényszer és fenyegetés hatására tett beismerő vallomást.
Till Tamás 2000. május végén tűnt el Baján, és csak 24 év után derült ki, hogy mi történt, azután, hogy egy tanya melléképületében megtalálták a holttestét az aljzatbeton alatt elásva. F. János vezette a rendőröket a helyszínhez, aki később beismerő vallomást is tett: ő verte agyon és ásta el az arra bicikliző fiút, amikor még maga is csak 16 éves volt. A vallomást azóta visszavonta.
A rendőrség az ügy elévülése miatt először szabadon engedte F. Jánost, de a közfelháborodás hatására a Büntető Törvénykönyvet módosították, így a fiatalkorú gyilkosok életfogytiglani büntetése már nem évülhet el. Ezt követően december első napjaiban ismét letartóztatták Jánost, és a bíróság gyorsan döntött a letartóztatásának fenntartásáról. A férfi ekkor öt különböző vallomást tett, emellett pedig kiderült, hogy gyermekként szexuális bántalmazás áldozata lehetett.