Szorgos kezek nyomában – A Békés Megyei Könyvtár diák segítői A Békés Megyei Könyvtárban a diákok aktívan részt vesznek a közösségi munkában, hozzájárulva a könyvtár gazdagabbá tételéhez. Az ő lelkesedésük és elkötelezettségük új színt visz a könyvtári é


Kormányzati támogatásnak köszönhetően 2025-ben is elindulhatott a diákmunka program Békéscsabán, amelyben a Békés Megyei Könyvtár is részt vesz mint foglalkoztató.

A Békés Megyei Könyvtárban a nyári időszakban számos diák segíti a dolgozók munkáját, ezzel megkönnyítve a mindennapokat. A fiatalok napi négy órában vállalnak feladatokat, és nem csupán a könyvtári tevékenységekben jeleskednek, hanem különböző egyéb folyamatokban is aktívan részt vesznek.

- Az idei évben több nagy munkálatunk is zajlott, például július hónapban körülbelül 600 m2-en cseréltünk padlószőnyeget, ami megkövetelt valamennyi szorgos kezet, így lényegében a diákok segítségének nagyon nagy haszna volt, mert sokkal gyorsabban tudtuk elvégezni a műveleteket. Mindezt jól mutatja, hogy júliusban 21-en, most augusztusban pedig 6 diák vett részt ebben a programban - fejtette ki Juhász Zoltán a könyvtár igazgatója.

Kiemelte továbbá, hogy nem csak a felújításban, de olyan munkákban is nagy jelentőséggel bírt a fiatalok segítsége, melyre egyébként humán erőforrás hiány miatt nincs lehetőség, ilyen például a raktári rend biztosítása, illetve a nyári táborok és foglalkozások idején való közreműködésük is.

Idén először csatlakozom ehhez a programhoz, és a könyvtárat választottam, mert számomra ez a hely olyan, mint egy második otthon. Nagy szenvedéllyel olvasok, és sok időt töltök itt, főleg az iskolai időszakban, amikor úgy érzem, hogy a körülöttem lévők kissé megőrjítenek. Úgy éreztem, szívesen részt vennék a könyvtár munkájában – mesélte Bálint Réka, az Andrássy Gyula Gimnázium 10. évfolyamos diákja. Hozzátette, hogy mindenki rendkívül kedves és segítőkész, legyen szó diákról vagy dolgozóról. Kiemelte, hogy jövő nyáron is szeretne a könyvtárban dolgozni.

A könyvtár igazgatója beszámolt arról is, hogy a diákokra értékes erőforrásként is tekint, hiszen nagyon sok segítséget jelent a meglátásuk és a tanácsaik, amikor az intézmény online vagy közösségi felületeinek a korszerűsítéséről van szó. Hangsúlyozta, hogy örömmel tapasztalják, hogy évről évre töretlen az érdeklődés, hiszen van aki már a következő évre előre jelzi jelentkezési szándékát.

Related posts