A kisfiú bordái mellett észlelt csomót a gyermekorvos kezdetben székrekedés következményeként értékelte. Azonban a további vizsgálatok során kiderült, hogy a valóság sokkal súlyosabb: a gyermek 3. stádiumú rákkal küzd.


Székrekedéssel diagnosztizáltak, tévesen egy két éves kisfiút, akinek egy csomó nőtt a bordáinál. A szülők a megérzésükre hallgatva tovább léptek, ekkor derült ki, hogy a kisfiú veserákban szenved.

2023 márciusában Hailey Robb, aki akkoriban nyolc hónapos terhes volt harmadik gyermekével, és férje, Austin Robb, egy szokatlan "csomóra" figyeltek fel 2 éves fiuk, Carter bal bordái mellett. "A férjem vette észre, miközben éppen megcsiklandozta őt, én pedig a fürdetés közben tapasztaltam" - osztotta meg a 27 éves édesanya a People magazinnal. Néhány nappal később Hailey édesanyja, aki ápolóként dolgozik, szintén felfedezte a dudort, és arra ösztönözte őket, hogy keressék fel az orvost. Carter egyébként egészségesnek tűnt, hiszen nemrég gyógyult ki egy légúti vírusból, és a kis súlyvesztés miatt a csomó könnyebben észlelhetővé vált.

- mondta Hailey.

Carter eredeti gyermekorvosa nyugdíjba vonult, ezért egy másik orvoshoz került, aki nem tűnt túlzottan aggódónak a csomóval kapcsolatban. "Látták a csomót, de fogalmuk sem volt, mi lehet" - meséli Hailey. Az orvos a puffadásra és a lehetséges székrekedésre hivatkozva röntgenvizsgálatot írt elő, majd a lelet után azt mondta, hogy minden rendben van.

Hailey azonban nem adta fel, és másnap sürgősségi ellátásra vitte Cartert. "Úgy éreztük, hogy a szülői megérzésünk és Isten vezetése teljes mértékben irányít minket" – mesélte. Míg a férje munkában volt, a lányukra egy barátjuk vigyázott, Hailey édesanyja pedig elkísérte őt a sürgősségire. Egy közeli családi barát, aki orvosi asszisztensként dolgozik, és egy nyugdíjas gyermekorvos is támogatta a döntésüket, mindketten a Nashville-i Monroe Carell Jr. Kórházat ajánlották.

A sürgősségin vérvizsgálatot, CT-t és ultrahangot végeztek. Az orvos eredményekkel visszatérve zavartnak tűnt, majd közölte: "A gyermekének rákja van". Haely azonnal összeomlott, megrendítve a fia és a család előtt álló nehézségek miatt. Eredetileg azt hitték, hogy Carter 1. vagy 2. stádiumú Wilms-tumorban szenved, a leggyakoribb és jól kezelhető veserákban. A műtét a daganat és a vese eltávolítására eredetileg áprilisra volt tervezve, de egy váratlan lemondás miatt már március 30-án megtörtént.

Related posts