Segítség, itt az idő, hogy valóban felnőjek! A kapunyitási pánik a fiatalok legnagyobb félelme, és most elérkezett az én pillanatom is.

A "quarterlife crisis" kifejezés először Alexandra Robbins és Abby Willner által került a köztudatba 2001-ben, amikor megjelent könyvük, a "Quarterlife Crisis: The Unique Challenges of Life in Your Twenties" (magyarul: "Kapunyitási Krízis: Az Élet Különleges Megpróbáltatásai a Húszas Éveid Során"). A fogalom a középkorú válság, vagyis a midlife crisis mintájára született meg, és a fiatal felnőttek életében tapasztalható zűrzavart, valamint a kapuzárási pánik fiatalkori megfelelőjét jelöli. Robbins és Willner hangsúlyozták, hogy az élet különböző szakaszai közötti váltások gyakran krízishelyzetekhez vezetnek, még akkor is, ha ezek nem járnak tragikus eseményekkel, csupán a körülmények hirtelen, drámai változásával.

Az a szakasz, amikor a kamaszkorból a fiatal felnőttkorba lépünk, rendkívül meghatározó, és gyakran nem éppen zökkenőmentes. Ekkor hirtelen ránk zúdulnak az élet elvárásai, amelyekkel szembe kell néznünk, hogy igazán elindulhassunk a saját utunkon. Mindenki másképp reagál erre a fordulatra: vannak, akik a kihívásokat és a kalandokat látják benne, míg mások számára a nyomás egyre csak fokozódik, szinte elviselhetetlenné válik. Azok a fiatal felnőttek, akik a kapunyitási pánik részesei, éppen ezt a nyomást érzik a legintenzívebben.

De vajon mit is jelent a kapunyitási pánik? Ez egy olyan szorongásos állapot, amely gyakran a fiatal felnőttek húszas éveiben lép fel, éppen abban az időszakban, amikor elkezdenek önálló döntéseket hozni életük irányáról. Sokan közülük úgy érzik, hogy a külső körülmények hatása alatt állnak, és hiába próbálják irányítani saját sorsukat, az irányítás sokszor elérhetetlennek tűnik számukra. Az élet ezen szakaszában a fiatalok sokszor kétségek között vergődnek, keresve a helyüket a világban, miközben a jövőjük bizonytalansága nyomasztja őket.

Az ilyen helyzetekben gyakran megjelenő érzelmek a következők lehetnek:

Ezek a tünetek nem kizárólag egymás után jelentkeznek, hanem akár egy időben is felerősödhetnek, ami általános szorongásérzetet generálhat. Ez a helyzet olykor olyan mértékben is fokozódhat, hogy az érintett személynek pszichológiai támogatásra van szüksége.

A tünetekből jól látszik, hogy az elnevezés mennyire találó, mert a jelenség tényleg rendkívül hasonlít az életközépi válsághoz. De míg az egy közismert és társadalmilag elfogadott állapot, amit a legtöbben részvéttel, vagy legrosszabb esetben is csak elnéző fejcsóválással kezelnek, addig a kapunyitási pánikot a közösség sok esetben nehezen tolerálja. Az idősebb generáció tagjai gyakran értetlenül állnak a jelenség előtt, hiszen ezeknek a fiataloknak látszólag mindenük megvan, semmi okuk arra, hogy aggódjanak, inkább kamatoztatniuk kellene a rendelkezésükre álló erőforrásokat. Ez az értetlenség pedig tovább rontja a helyzetet:

A LinkedIn Corporate Communications nemrégiben egy átfogó online kérdőíves kutatást indított, amely során figyelemre méltó adatokat gyűjtöttek. A cég által üzemeltetett népszerű közösségi platformon négy különböző országból – az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Indiából és Ausztráliából – összesen 6014 fő töltötte ki a kérdőívet. Az eredmények figyelemre méltók: a kutatás kimutatta, hogy a 25 és 33 év közöttiek körében a válaszadók 70%-a tapasztalt már kapunyitási pánikot, amely a fiatal felnőttek életében nem egyedi jelenség. Ezen kívül egy indonéziai biztosítótársaság is elvégzett egy hasonló vizsgálatot, amely 63 fiatal felnőtt részvételével zajlott Surabayában, Jáva szigetén, továbbá alátámasztva e tapasztalatok széleskörűségét.

A felmérés végeztével a cég megállapította, hogy a megkérdezettek mintegy 55,6 százaléka a ismerte el, hogy az életközépi válsághoz rendkívül hasonló érzésekkel küzd. Ugyanennek a kutatásnak egy leágazásaként 80, utolsó éves egyetemista körében végeztek vizsgálatot, és kiderült, hogy 59 százalékuk mutatja a kapunyitási pánik tüneteit, és érzéseiket elsősorban a jövő felett érzett aggodalom határozza meg.

Ezek a számok figyelemreméltóak, és komoly figyelmeztetést jelentenek: a jelenség sokkal szélesebb spektrumot ölel fel, mint pusztán néhány érzékeny egyén problémája; a társadalmi szintű érintettség már egyértelműen megmutatkozik. Nem szükséges különösebben mélyen gondolkodni ahhoz, hogy észrevegyük: a kapunyitási pánik jelei, mint a stressz és a folyamatos szorongás, jelentős hatással lehetnek az emberek jólétére. Ha pedig ez a probléma egy egész generációt érint, az kihat a tágabb közösség egészségére is. A kapunyitási pánik tehát mindannyiunk számára releváns, függetlenül attól, hogy korunk alapján a veszélyeztetett csoportba tartozunk-e vagy sem.

A húszas évek tele vannak kihívásokkal és élethelyzetekkel, amelyek sok fiatal számára egyszerre jelennek meg, és nehezen kezelhetők. Az iskolás évek végével egy új szakasz kezdődik, amely tele van döntési lehetőségekkel: vajon folytassuk a tanulmányainkat, belépjünk a munka világába, vagy esetleg mindkettőt egyszerre vállaljuk? Ezek a kérdések gyakran szorongást és bizonytalanságot okoznak. Ráadásul a kapcsolatok is átalakulnak: barátságok formálódnak, új emberekkel találkozunk, de néha el is veszítjük a régieket. A pénzügyi függetlenség elérése is komoly kihívást jelent, hiszen sokan első ízben tapasztalják meg a felnőtt élet anyagi terheit. Ezek a helyzetek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a húszas éveink érzelmileg és mentálisan megterhelő időszaknak számítanak, amely során rengeteget tanulunk önmagunkról és a világról.

A nagykorúság betöltésével megjelennek az életünkben a felnőtt élettel járó jogok és kötelességek, hirtelen minden tettünknek súlya lesz. Az első komoly párkapcsolat megjelenése és befejeződése is erre az életszakaszra esik.

Ilyenkor illik leválni a szülőkről, ami manapság sem érzelmileg, sem anyagilag nem egyszerű feladat. Munkakeresés, lakáskeresés, életcélok keresése, társkeresés: mindezt egyszerre kell menedzselni, ráadásul a közösségi médiában zajló kommunikáció szerint mosolyogva, csodálatos külsővel és kreatív energiákkal telve.

Hiszen ezek életed legszebb évei! Ha pedig máshogy érzed, akkor egészen biztosan veled van valami gond. És ha ez nem lenne elég, mindehhez hozzájárul az utóbbi évtizedben egy kifejezetten a fiatal generációt érintő probléma: a klímaszorongás. Nehéz úgy jövőt építeni, ha közben minden jel arra mutat, hogy az emberiség a vesztébe rohan, és családot tervezni sem egyszerű úgy, ha azon kell közben dilemmázni, hogy milyen környezeti feltételek között kell majd boldogulnia a gyerekeknek, akik mostanában születnek.

Bár a kapunyitási pánik létezése ma már nem vitatott, a témával foglalkozó kutatások száma Magyarországon és világszerte meglehetősen alacsony. Pedig az ilyen irányú vizsgálatok számos szempontból hasznosak lennének. Egyrészt hozzájárulhatnak az emberi lélek működésének mélyebb megértéséhez, másrészt pedig segíthetnének abban, hogy a társadalom jobban megértse és elfogadja azokat a fiatalokat, akik ezzel a kihívással küzdenek.

Ahogy a gyerekvállalás életkori határa kitolódik, és ezzel párhuzamosan folyamatosan nő az átlagéletkor, egyre gyakrabban fordulhat elő, hogy egy családban az idősebb generáció kapuzárási pánikja időben egybeesik a fiatalabb generáció kapunyitási pánikjával. Ezek a feltorlódó krízisek egészen új élethelyzeteket és problémákat hozhatnak. Már csak ezért is kulcsfontosságú lenne komolyan venni a helyzetet, és szembenézni vele, hogy ez bármelyikünkkel előfordulhat. Ha léteznének bejáratott stratégiák, jobban megérthetnénk, hogyan reagálnak a fiatal felnőttek a mindennapi helyzetekben, és milyen szociális és pszichológiai segítségre van szükségük mentális egészségük megőrzéséhez.

Akármilyen egzisztenciális krízist él át valaki, egészen biztos, hogy nem nyafog, hanem tényleg megrekedt, és nem látja a kiutat. Akkor is, ha látszólag semmit nem csinál, csak a kanapén hever egész nap; akkor is, ha túlpörög, és olyasmibe vág bele, ami kockázatos akár anyagilag, akár egészségügyi szempontból; akkor is, ha önpusztításba csap át; és akkor is, ha a társas kapcsolatait alaposan próbára teszi mindezzel.

A kapunyitási pánik sok szempontból hasonlít más élethelyzeti krízisekhez: ilyenkor különösen fontos, hogy az ember érezze, nincsen egyedül a nehézségeivel. Amikor egy fiatal folyamatosan azt hallja a környezetéből, hogy „neked sokkal könnyebb, mint nekem volt ennyi idősen”, vagy hogy „a mai világban már bármi lehet belőled, amit csak szeretnél”, ezek a megjegyzések nem nyújtanak megnyugvást, hanem inkább felerősítik benne azt a kétséget, hogy vele van a baj, mert más élményeket él át. A társas támogatás gyakran annyit tesz, hogy a másik fél nem próbál mindenáron tanácsokat adni vagy megoldásokat keresni, hanem egyszerűen ott van, figyel, és türelemmel várja, hogy a megrekedt személy végül megtalálja a saját útját.

Minden krízis egy új lehetőség arra, hogy valami végérvényesen átalakuljon. A kapunyitási pánik – akárcsak az életközépi válság – nem csupán nehézség, hanem egy komoly tanulási folyamat is. Azok, akik sikeresen átküzdik magukat ezeken az időszakokon, jelentős változást hozhatnak az életükbe. Ez egyfajta önismereti tréning, amely nemcsak az érintett személy számára jelentős, hanem a környezete számára is, hiszen a folyamat végén újraértelmeződhetnek a baráti és családi kapcsolatok, új munkahelyek nyílhatnak meg, és új közösségek alakulhatnak ki. Ezenkívül lehetőség nyílik arra, hogy merőben eltérő célokat tűzzünk ki magunk elé.

Ha valaki túljut a kapunyitási pánikon, sokat tanulhat magáról: arról, hogyan érdemes döntéseket hoznia, hogy milyen megküzdési stratégiák eredményesek számára, és hogy mi minden felett tudja megszerezni az irányítást, ha erőfeszítéseket tesz érte. És persze azt is, mi az, amiért nem érdemes harcolni, és amit nem lehet befolyásolni. Azaz: felnőtté válik.