Schmidt Mária váratlanul nekilendült az akadémikusoknak, szembesítve őket a tudományos diskurzus kihívásaival.
Schmidt Mária saját blogján éles kritikát fogalmazott meg a Magyar Tudományos Akadémia ellen, amiért annak gazdasági és jogtudományok osztálya egy korábbi állásfoglalásában azt állította, hogy ha Orbán Viktor részt venne az akadémia 200. évfordulójának ünnepi ülésén, a kormányfő március 15-i beszédére való tiltakozásként a jelenlévők jelentős része elhagyná a teret. A 444.hu által megosztott információk szerint Schmidt Mária már a blogbejegyzése címében is az "utolsó érinthetetlen, sztálinista intézmény" jelzővel illette az MTA-t.
Schmidt Mária éles kritikát fogalmaz meg az akadémikusok szerepével kapcsolatban, rámutatva, hogy sokan "felhatalmazva és kiválasztva érzik magukat", amikor politikai ügyekben nyilvánulnak meg. Állítása szerint az intézmény presztízsét kihasználva lépnek elő, miközben valójában "semmilyen valós kapcsolatuk" nincs a tárgyalt témákkal. Schmidt vádja szerint a megszólalások mögött az MTA intézményi tekintélyének és kollektív védelmének megőrzése áll, ami elrejti az egyéni felelősségvállalást. Példaként említi az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának márciusban közzétett nyilatkozatát, amelyben a testület éles kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédéről és a lehallgatási ügyekről. Schmidt szerint ez a megnyilatkozás "erkölcsileg kifogásolható" és "veszélyes magatartásra" hívja fel a figyelmet. Az MTA állásfoglalását "nettó politizálásnak" minősíti, hangsúlyozva, hogy a megfogalmazott vélemények "egyeztetett panelekből" állnak össze, amelyeket az ellenzéki politikai oldal tematizál, és az akadémikusok "szervilisen megismételnek".
Schmidt az intézményt „a velünk élő sztálinizmus” maradványának titulálja, és tagjait olyan egyéneknek jellemzi, akik „élethosszig” élvezik a privilégiumaikat, mindezt anélkül, hogy bármilyen „teljesítményt” kellene felmutatniuk. A szerző véleménye szerint az akadémikusi státusz megszerzése nem annyira a tudományos eredmények, hanem inkább a „kapcsolatépítési képesség” és az „érdekszövetségek lobbiereje” révén történik. Részletesen elemzi, hogy egy átlagos kutató és egy MTA-tag mennyi időt és energiát fektet a munkájába, és ennek alapján arra a következtetésre jut, hogy az akadémikusi rang „teljesítmény nélküli kiváltságot, élethosszig tartó megélhetést és számos egyéb privilégiumot” jelent. Ezen túlmenően különbséget tesz a természettudományi és a humán tudományos kutatóintézetek között. Szerinte míg a természettudományok területén „fontos és komoly munka folyik”, addig a humán tudományokban „évtizedek óta nem zajlik érdemi kutatás”, és az ott dolgozók sokszor „mellékállásokból” próbálnak megélni, miközben az egyetemi oktatásban is egyre inkább háttérbe vonulnak.
A poszt végén azt írja: "Az állam vonuljon ki az MTA finanszírozásából, vegye vissza a neki juttatott ingatlan- és egyéb vagyont, kivéve a székházat, aminek méltó állapotáról gondoskodjon, ahogy arról is, hogy a félévenként összegyűlő akadémikusok méltó módon tudjanak tanácskozni. Ez felel meg a magyar tudományosság érdekének, a magyar tudományos élet hagyományainak."
