Putyin kihívta a "másik oldalt" egy párbajra, miközben évértékelő beszédében a szíriai és gazdasági eredményeit hangsúlyozta, valamint Donald Trumpról is megemlékezett.


Megtartotta szokásos évértékelőjét Vlagyimir Putyin orosz elnök, ahol újságírók kérdéseire válaszolt. Röviden összefoglalva minden téren sikeres évet zárt az ország, legalábbis az elnök szerint.

Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, csütörtökön Moszkvában tartott évértékelő sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy bármikor nyitott a párbeszédre vagy a találkozóra Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel. "Először is, nem tudom, mikor fogok vele találkozni, mivel ő erről nem oszt meg információt. Több mint négy éve nem beszéltem vele egyáltalán" - tette hozzá Putyin.

A Kreml szóvivője korábban arról beszélt, hogy az orosz elnök egyelőre nem kapott meghívást Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatására. Ezzel szemben Trump Párizsban találkozott Emmanuel Macron francia államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is. A leendő elnök korábban azt ígérte, hivatalba lépése után egy nap alatt véget vet az ukrajnai háborúnak, európai partnerei azonban attól tartanak, az új elnök elvágja a háborúban álló ország támogatását.

Putyin a háborús felkészültségükről szólva kijelentette, hogy a nyugati légvédelmi rendszereknek gyakorlatilag semmi esélyük sincs arra, hogy megsemmisítsék az orosz Oresnyik hiperszonikus rakétákat. Ezen túlmenően javasolta, hogy érdemes lenne egy technológiai kísérletet végezni, amely keretein belül egy "XXI. századi high-tech párbajt" rendeznének, hogy ezzel is alátámasszák az álláspontjukat.

Jelöljünk ki egy megsemmisítendő célpontot, például Kijevet, és irányítsuk oda az összes légvédelmi és rakétavédelmi erőnket. Mi pedig végrehajtunk egy csapást Oresnyik segítségével, hogy lássuk, milyen következményekkel jár. Nyitottak vagyunk egy ilyen kísérletre. De vajon a másik fél is felkészült erre?

- tette fel a kérdést az elnök, majd kifejtette az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, hogy a teljes frontvonalon mozgolódás zajlik jelenleg és elmondása alapján hadserege naponta négyzetkilométerszámra foglal el területeket. A háborúval kapcsolatos híreinket innen lehet nyomon követni.

Putyin Szíriával kapcsolatos értékelésében hangsúlyozta, hogy Oroszország általánosságban véve sikerült megvalósítania célkitűzéseit, és a damaszkuszi hatalomváltás nem számít vereségnek Moszkva számára. Ezt követően bejelentette, hogy Oroszország már mostantól felhasználhatja a hmejmími légitámaszpontot és a tartuszi haditengerészeti bázist humanitárius segélyek szállítására Szíriába.

A szíriai fegyveres ellenzék csoportjai november 27-én nagyszabású offenzívát indítottak a kormányhadsereg pozíciói ellen Aleppó és Idlíb tartományokban. December 7-ére több jelentős várost, köztük Aleppót, Hamát, Deraát és Homszot is sikerült elfoglalniuk. December 8-án pedig bevonultak Damaszkuszba, miközben a szíriai kormányerők egységei visszavonultak a fővárosból. A megbukott elnök, Bassár el-Aszad Oroszországban talált menedéket, ahol Vlagyimir Putyin nyújtott neki segítséget.

"Két év alatt körülbelül nyolcszázalékos gazdasági növekedésünk volt. (...) Az Egyesült Államokban ez öt-hat százalék, az eurózónában egy százalék volt. Az eurózóna vezető gazdaságában, Németországban nulla százalék, és minden jel szerint jövőre is nulla lesz" - mondta Puytin, majd kijelentette, hogy az orosz gazdaság helyzete stabil, tavaly 3,6 százalékos volt a növekedés, amely idén 3,9-4 százalékos lesz.

Ahogy azt megjegyezte, Oroszország ipari termelése 2024 során 4,4%-kal, míg a feldolgozóipar 8,1%-kal bővült az előzetes adatok alapján. Ezen felül a munkanélküliségi ráta is történelmi mélypontra, 3,2%-ra csökkent. Noha a jelentés rendkívül kedvező és optimista képet fest, a valós helyzet sokkal komplexebb, és számos tényezőt figyelembe kell venni. További részletekért itt és itt olvashatsz.

Related posts