Netanjahu kijelentette, hogy a hadsereg továbbra is jelen lesz a Gázai övezetben, és hangsúlyozta, hogy nem támogatják a palesztin állam létrehozásának elképzelését.

Sokan igyekeznek elnyomni közös értékeinket, de ne engedjük, hogy ez megtörténjen! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
Noha Trump béketerve utalást tesz arra, hogy szintén bizonyos feltételek teljesülése esetén egyszer lehetségessé válhat a palesztin állam létrehozása, Netanjahu a videóban kijelenti, hogy nem egyezett bele semmilyen palesztin állam létrehozásába.
"Elmondtuk, hogy határozottan ellenezzük a palesztin állam létrehozását"
- nyilatkozta. "Trump elnök is hangsúlyozta, hogy megérti ezt a helyzetet" - tette hozzá. "A Hamász nem tudta elérni, hogy elszigeteljünk minket, viszont mi sikeresen elszigeteltük a Hamászt. Jelenleg az egész világ, beleértve az arab és muszlim közösségeket is, nyomást gyakorol a Hamászra, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Trump elnökkel közösen fogalmaztunk meg" - mondta az izraeli miniszterelnök.
Iszmáíl A-Tuábta, a Hamász terrorszervezet egyik vezetője Donald Trump tervének ismeretében kijelentette: az nem hoz "semmilyen valódi és igazságos megoldást". Szintén az X-en közzétett közleményében azt írta: minden olyan javaslatot, amely "Gázát szuverenitás nélküli, nemzetközi igazgatás alatti biztonsági entitásnak tekinti, teljes egészében elutasít a kollektív palesztin nemzeti tudat".
A Fatah párthoz kötődő és Ciszjordánia igazgatását ellátó Palesztin Hatóság üdvözölte az amerikai elnök "őszinte és fáradhatatlan" erőfeszítéseit a gázai háború lezárása érdekében, és hangsúlyozta az Egyesült Államokka fennálló partnersége fontosságát a térség békéje érdekében.
Több arab és muszlim ország üdvözölte a gázai háború befejezésére vonatkozó washingtoni javaslatot. Szaúd-Arábia, Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Indonézia, Pakisztán, Törökország, Katar és Egyiptom külügyminiszterei közösen nyilatkozatot adtak ki, amelyben hangsúlyozták, hogy együtt kívánnak működni az Egyesült Államokkal és az érintett felekkel a megállapodás megvalósítása érdekében. Céljuk, hogy biztosítsák a régió lakóinak békéjét, biztonságát és stabilitását.