"Nem kellett volna ennyi migránst befogadni" - a magdeburgiak számára nehezen érthető, mi zajlik körülöttük.
Még mindig a magyarázatokat keresik a németek arra, hogyan történhetett a múlt heti merénylet a magdeburgi karácsonyi vásáron, amikor egy bevándorló a tömegbe hajtott. Az M1-nek többen is arról beszéltek: csak a szerencsének köszönhetik, hogy túlélték a terrortámadást. Karácsonyi üzenetében a német államfő is Magdeburgról beszélt. Frank-Walter Steinmeier azt mondta: ne hagyjuk magunkat szétválasztani.
Az M1 Híradó felvételein jól látható, ahogy mécsesek és virágok sokasága díszíti Magdeburg egyik utcáját. Múlt pénteken itt hajtott végre támadást egy szaúdi bevándorló a karácsonyi vásár irányába. A helyi lakosok napokkal a tragikus esemény után is mélyen megviseltek. Sokan csendben állnak, gondolataikban azokkal, akik életüket vesztették vagy megsérültek a merénylet következtében. Mécsesekkel róják le tiszteletüket azon a szakaszon is, ahol a támadó áthajtott. A katedrálisnál is számos ember gyújt gyertyát, hogy emlékezzen a történtekre. Plüssfigurák hirdetik, hogy a támadás áldozatai között egy gyermek is volt. Az egyik mécsesre pedig a kérdés olvasható: Miért?
A műsorban megszólaló férfi a merénylet pillanataiban a tömeg közepén tartózkodott. Az M1-nek nyilatkozva elárulta, hogy csupán a szerencsének köszönheti életét, hiszen a barátai éppen időben elhívták őt egy másik helyszínre.
"Láttam, hogy elkezdtek felém rohanni az emberek. Azt kérdeztem tőlük, mi történt, valaki azt mondta, emberek feküdnek a földön. Mi, magdeburgiak megrendültünk. És biztos vagyok abban, hogy nemcsak mi, hanem az emberek világszerte. Nem ismertem az áldozatokat, de szerettem volna kifejezni együttérzésemet az áldozatok családjainak és a sérülteknek" - mondta a férfi. Egy másik nő az M1-nek arról beszélt: nem lett volna szabad ennyi migránst beengedni Németországba.
"Szörnyű, ami most történik, és ez még a legrosszabb időszakban sem volt ilyen, amikor Magdeburg az NDK része volt" - mondta egy felháborodott nő, aki a lánya nevében is megszólalt. "Most elkeserítő a helyzet: a migránsok, akiket befogadunk, sokkal több támogatást kapnak, mint a lányom." A lánya is hozzátette, hogy a gázolásos tragédia után a karácsonyi vásárban háborús hangulat uralkodott.
"Ismertem az egyik árust, ő látta a gázolást. Háborús állapotokról beszélt nekem. Én is itt voltam aznap, de szerencsére csak délutánig. Nagyon sajnálom az áldozatokat, szívenütött, ami történt. Magdeburgi lakosként ez mindig fájó seb marad. Ha még lesz itt karácsonyi vásár, az mindig a támadásra fog emlékeztetni" - mondta megrendülve a nő.
A támadás sokkolta az egész német társadalmat. Az államfő, Frank-Walter Steinmeier, felhívást intézett a polgárokhoz az összefogás érdekében. Karácsonyi beszédében hangsúlyozta, hogy a gyűlölet és az erőszak nem lehet a végső szó.
"A karácsony közeledtével sokak szívét fájdalom és szomorúság tölti el. Sokan dühösek, mások nyugtalansággal küzdenek, és sokan talán a jövőtől is tartanak. Ezek az érzések teljesen érthetőek. Ám fontos, hogy ne hagyjuk, hogy ezek az érzések uralják életünket, és megakadályozzák a boldogságunkat." - nyilatkozta a német köztársasági elnök.
Öt ember életét vesztette, és 235-en sérültek meg, amikor egy férfi múlt péntek este autóval behajtott a karácsonyi vásárba, ezzel pánikot keltve a tömegben. A gyanúsított szaúdi állampolgár, aki 2016 óta politikai menekültként él. Jelenleg rendőrségi őrizetben van, és a bírósági tárgyalására vár.