Nem az áldozatot, hanem az elkövetőt kell szégyenkeznie – e gondolat köré épült Gisèle Pélicot feminista ikonná válása.

"Ha 2020. november 2-át sikerült átvészeltem, akkor már semmi sem rémiszt meg" - mondta ügyvédeinek Gisèle Pélicot a tárgyalása után. A 72 éves asszony azon a négy évvel ezelőtti hétfőn tudta meg, hogy férje, akivel ötven éven át, állítása szerint boldog házasságban élt, tíz éven keresztül rendszeresen elkábította, megerőszakolta, és a tehetetlen testét több mint hetven idegen férfinek kínálta fel. Gisèle, aki azóta elvált férjétől és nevet változtatott, élete mély válságba került, de elhatározta, hogy tragédiájával rávilágít a társadalmi problémákra: vállalva arcát és nevét kérte, hogy tárgyalását nyilvánosan tartsák. Hiszi és hirdeti, hogy nem az áldozatoknak kell szégyenkezniük, hanem az elkövetőknek. E kijelentése a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem zászlóshajójává vált, és Gisèle, akaratán kívül, ikonikus figurává emelkedett. Dián Dóri írása.

Gisèle a tárgyalások során döntően a keresztnevét használta, hiszen a vezetéknevét azóta megváltoztatta. Érthető, hogy nem kívánta egykori férje és bántalmazója nevét továbbra is viselni, így a cikkben is csak a keresztnevén hivatkozunk rá.

A francia Mazan nevű faluban élő Gisèle-nek 2020. november 2-án be kellett mennie a helyi rendőrségre, ugyanis a férjét nem sokkal korábban egy élelmiszerboltban rajtakapták, ahogy nők szoknyája alá próbált fotózni. A férfi digitális eszközeit lefoglalták, ám amit találtak, az nemcsak a rendőröket, hanem Franciaországot és az egész világot megdöbbentette. A most 71 éves Dominique Pélicot számítógépén

Felfedeztek egy "bántalmazás" nevű mappát, amelyben több tízezer fénykép és videó rejtőzött. Ezek közül a felvételek zömében Gisèle, a felesége, öntudatlan állapotban látható, gyakran más férfiakkal együtt.

A felvételek elemzése során világossá vált, hogy a nő szenvedett a férje brutális és eltorzult cselekedeteitől, aki tíz éven át rendszeresen gyógyszerekkel manipulálta őt. A férfi nem csupán a felesége felett gyakorolt hatalmat, hanem legalább 72 férfinak is felajánlotta őt, hogy kiszolgálja azok perverz vágyait. A számítógépen fellelt bizonyítékok továbbá feltárták, hogy Dominique a lányát, Caroline-t és két menyét is elkábította, megalázó módon meztelen fényképeket készítve róluk.

Minderről Gisèle-nek egyáltalán nem volt tudomása: a gyógyszerek hatására elfeledte a bántalmazásokat; egészen addig a napig azt gondolta, hogy boldog házasságban él a férjével, akit mindig is odaadó és figyelmes partnerként látott.

Bár a konkrét abúzusokra nem emlékezett, a sorozatos bántalmazás nem maradt nyom nélkül. Gisèle sokat fogyott, hullott a haja, sokszor volt fáradt, és előfordult, hogy egész napokra nem emlékezett. Férjével orvostól orvosig jártak, de sehol nem tudták diagnosztizálni, a gyerekei pedig attól tartottak, hogy az Alzheimer-kór kezdeti tüneteit produkálja.

Az igazságra végül azon a hétfői napon derült fény. A hetvenkét idegenből ötvenet tudtak azonosítani a hatóságok, és letartóztatták Dominique Pélicot-t is. A tárgyalássorozat 2024 szeptemberében kezdődött és december 18-án hirdettek ítéletet:

Dominique Pélicot a maximálisan kiszabható 20 év letöltendő börtönbüntetést kapta.

A 26 és 74 év közötti vádlottak közül a legtöbben nyolc-tizenkét év közötti letöltendő büntetést kaptak, ami jelentősen alatta marad az ügyészek által kért büntetéseknek. Továbbá a bíróság az elítélteket hosszú távú orvosi kezelésre is kötelezte.

A világom darabokra hullott. Számomra minden egy pillanat alatt elérhetetlennek tűnik. Az ötven év alatt felépített álmok és emlékek mintha egy szélvihar elsöpörte volna.

A bűn oltárán áldoztak fel. Úgy tekintettek rám, mint egy rongybabára, mint egy szemeteszsákra.

"Az identitásom eltűnt, mintha ködbe veszett volna... A kérdés csak az, hogy valaha is megtalálom-e újra önmagam."

Gisèle kifejezte érzéseit azzal kapcsolatban, hogy milyen mély hatással volt rá és az életére a férje körüli borzalmas igazság felfedése. Nem hiszi, hogy valaha is képes lesz feldolgozni a történteket, és ahogy az ügyvédei is hangsúlyozták, a bírósági döntések nem pótolhatják mindazt, amit tőle elvettek.

Az áldozatok, különösen olyan érzékeny ügyekben, mint a bántalmazás és a nemi erőszak, a francia jogszabályok értelmében jogosultak a zárt tárgyalásra és a névtelenség megőrzésére. Gisèle azonban, amikor nyilvánosan kiállt a története mellett, átvette az irányítást a saját sorsa felett. Nem csupán a saját élményeit osztotta meg, hanem azt is elérte, hogy a tárgyaláson bemutassák azokat a felvételeket, amelyek a megerőszakolásáról készültek. Ezzel azt kívánta hangsúlyozni, hogy mindenki láthassa, mi történt vele, és hogy világos legyen: az elkövetők pontosan tudták, mit tesznek.

"Szeretném, ha a bántalmazott nők tisztában lennének azzal, hogy az őket ért sérelem miatt nem nekik kellene szégyenkezniük, hanem azoknak, akik elkövették ezt a borzalmat."

- fogalmazta meg tanúvallomásában, és pere a nőkkel szembeni szexuális erőszak elleni harc szimbólumává vált, nem csupán Franciaországban, hanem világszerte is. Kiállásával nem csupán azt bizonyította be a bántalmazott nők millióinak, hogy nincsenek egyedül, hanem azt is, hogy érdemes kiállniuk saját magukért, és hogy a bántalmazók nem foszthatják meg őket méltóságuktól. Ezen túl a nyílt tárgyalás lehetőséget teremtett egy széleskörű társadalmi diskurzus kialakulására a nők elleni erőszakról, és rávilágított arra is, hogy a nemi erőszakot nem csupán „sötét sikátorokban lesben álló szörnyetegek” követhetik el, hanem hétköznapi emberek, olyan férfiak, akikről a legközelebbi környezetük sem sejtené, hogy képesek ilyen tettekre.

Gisèle kiállása nem csupán a többi bántalmazottnak adhatott erőt, hanem jelentős megmozdulásokhoz vezetett Franciaországban. Országszerte több, esetenként több tízezres tüntetést is tartottak nőjogi mozgalmak, amelyek a nők ellen elkövetett erőszakra hívták fel a figyelmet, megköszönték Gisèle kiállását, és törvénymódosítást követeltek: azt akarják, hogy jogszabály mondja ki,

A kölcsönös beleegyezés minden fél részéről elengedhetetlen az intimitás megéléséhez; ennek hiányában az aktus nem más, mint nemi erőszak.

A civilek mellett politikai vezetők és közéleti személyiségek is kifejezték véleményüket Gisèle ügyével kapcsolatban. A francia elnök hangsúlyozta a nő bátorságát, és megköszönte neki, mondván, hogy "méltósága és bátorsága inspirációt nyújt Franciaországnak és az egész világnak".

Szeptemberben egy neves francia férfiakból álló csoport, amelyben énekesek, zenészek, színészek és újságírók is helyet kaptak, nyilvános levelet intézett a Libération című laphoz. A véleményük szerint a Pélicot-ügy világossá tette, hogy az erőszak nem csupán "szörnyetegek" műve, hanem hétköznapi emberek is elkövethetik. Felszólították férfitársaikat, hogy utasítsák el azt a gondolkodásmódot, amely szerint a férfias alaptermészet legitimálja az ilyen viselkedést. "Minden férfi közvetve részesedik abban a rendszerben, amely a nőket aláveti" - fogalmaztak leveleikben.

Tadgh Tobin, a Nottingham Trent Egyetem törvényszékipszichológus-PhD-hallgatója a The Conversation című publikációban arra hívja fel a figyelmet, hogy Gisèle esete jelentős áttörést jelenthet – hiszen ő nem a megszokott, klisés erőszaktúlélő mintáját követi.

Sokak fejében él egy olyan kép a nemi erőszakról, amely szerint az mindig egy vonzó, merész öltözetben lévő fiatal nővel kapcsolatos, aki az éjszakai utcákon sétál. Az elkövető pedig gyakran egy ismeretlen férfi, aki a sötétben rejtőzködik, készen arra, hogy váratlanul támadjon.

Csakhogy az efféle esetek nagyon kis része felel meg a vázolt sztereotípiának. A valóság az, hogy lehet nemi erőszak áldozata idős ember, és férfi is, a tettes pedig nagyon gyakran az áldozat ismerőse, rokona, a támadás pedig zárt ajtók mögött történik. "A női áldozatok esetében a leggyakrabban feljelentett elkövető az intim partner (46 százalék), a férfi áldozatok esetében pedig az ismerős (38 százalék)" - írja cikkében Tobin.

Az, hogy egy ilyen mértékű nyilvánosságot kapott a történet, rendkívüli módon hozzájárulhat mások megsegítéséhez, akik hasonló helyzetben vannak. Tobin szavai szerint: "Amikor az áldozat úgy érzi, hogy nem illeszkedik a nemi erőszak vagy szexuális zaklatás általánosan elfogadott definíciójába, hajlamos lehet alábecsülni a történtek súlyát, vagy akár észre sem venni, mi történt vele. Ez különösen érvényes a párkapcsolati bántalmazás esetére, illetve a férfi áldozatokra, akik gyakran nem tudják tudatosítani, hogy a beleegyezés rendkívül fontos és elengedhetetlen egy szexuális aktus során."

Ennek következtében a nem sztereotip túlélők kevésbé valószínű, hogy támogatást kérnek, és nagyobb eséllyel lesz negatív következménye a testi, a lelki és a szexuális egészségükre."

Az ítélethirdetés után Gisèle azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a gyerekeire és az unokáira gondolt a bíróságon, az ő érdekükben akarta ezt a küzdelmet végigcsinálni, majd hozzátette, hogy mély hálával tartozik mindazoknak, akik támogatták őt. Azt mondta, nem bánta meg, hogy kérte az ügye nyilvános tárgyalását, és mindezt azért tette, "hogy a társadalom láthassa, mi történik".

Az utolsó tárgyalást követően az ügyvédek is kifejezték véleményüket. Amikor az ügyfél lelkiállapotáról érdeklődtek, Stéphane Babonneau elmondta, hogy Gisèle "rendkívül boldog volt, hogy végre hazaérhetett, és óriási megkönnyebbülést érzett".

"Azt azonban nem szeretné, ha a többi áldozat azt hinné, hogy 'ennek a nőnek valami különleges ereje van, én ezt soha nem tudnám végigcsinálni' - fejtette ki az ügyvéd, majd folytatta: - Nem vágyik arra, hogy ikonként bámuljanak rá. Nem kívánja, hogy rendkívüli személynek tartsák."

Egy másik ügyvédje megjegyezte: "Bár most úgy tűnik, hogy teljesen visszavonul, nem biztos, hogy ez így is marad. Jelenleg kimerült, pihenésre van szüksége, és néhány hétig inkább az anonimitás mellett döntött. Miután ezt az időszakot letudja, valószínűleg elgondolkodik azon, milyen irányba szeretne tovább lépni, de biztos vagyok benne, hogy a napjait nem lekvárfőzéssel fogja eltölteni." Tisztában van azzal, hogy sokan várják tőle az aktivizmus folytatását, bár ez az út nem az ő választása volt.

Ahhoz, hogy megbirkózzon a vele történt borzalmak következményeivel, Gisèle jelenleg pszichiátriai kezelésen vesz részt, azonban elutasítja a gyógyszerek szedését. Határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy ne engedjen semmilyen vegyi anyagnak a testébe, így inkább a terápia más formáira támaszkodik.