Fedezd fel a szenvedélyt, amely a missziónkat hajtja! Ebben a videóban bemutatjuk, hogyan formálja a szakmánk iránti elkötelezettségünket a küldetésünk, és miként inspirál minket a céljaink elérése. Csatlakozz hozzánk, és ismerd meg azokat az értékeket, a

Utasunk Varjú Márta, napilapunk megbízott főszerkesztője

A Magyar Szó Taxi immár negyedik évadával száguldunk a digitális térben! Akik eddig is figyelemmel kísérték a műsort, azok már jól ismerik a koncepciót, de ha valaki még újonc, íme egy gyors áttekintés: minden héten egy vendég ül be mellém a taxi anyósülésére, és együtt vágunk neki egy izgalmas beszélgetésnek az autóban, különböző érdekes témákról. A műsorban nemcsak a már jól ismert arcok tűnnek fel, hanem igyekszünk bemutatni olyan tehetségeket is, akik eddig a háttérben dolgoztak, de munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárulnak intézmények működéséhez vagy közösségek életéhez. Az elkészült epizódokat a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és az online felületünkön nézhetik meg, míg az interjúk szerkesztett változatát a hétvégi lapszámunkban olvashatják el. Csatlakozzanak hozzánk, és fedezzük fel együtt a különböző életek és történetek sokszínűségét!

A Magyar Szó idén ünnepli fennállásának 80. évfordulóját, és ennek apropóján a Taxi is különleges formát ölt, hiszen külön kiadásokkal készülünk. Decemberben kollégáink csatlakoznak hozzám, hogy színes beszélgetések keretein belül merüljünk el különböző témákban. Következő vendégem Varjú Márta megbízott főszerkesztő, aki negyven évet töltött napilapunknál. Őszintén vallja, hogy az újságírás nélkül nem is tudná elképzelni életét, hiszen ez a hivatás nemcsak munkája, hanem szenvedélye is.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy gyerekkoromban álmaimban újságíróként láttam magam. Valójában meglepetésként ért ez az irány. Jogászi pályára készültem, és egyetemi éveim alatt, édesanyám egy vasárnapi Magyar Szóban felfedezett egy pályázati lehetőséget: hat újságírót kerestek a csapatba. Ő jól ismerte a képességeimet és az érdeklődési köreimet, ezért bátorított, hogy próbáljam meg. A jelentkezésem után egy többfordulós felvételi folyamat várt rám, ami azonnal magával ragadott. Szerelem volt ez első pillantásra; alig vártam, hogy elkezdhessem. Mivel még diák voltam, ösztöndíjat kaptam, így minden nyáron egy hónapot töltöttem az újvidéki szerkesztőségben. Amikor végre megszereztem a diplomámat, másnap már a jelentkezést írtam, és a nyaralásomra nem is gondoltam, annyira boldogan vágtam neki a munkának. Azóta is szenvedéllyel és elkötelezettséggel dolgozom a Magyar Szónál.

Mi volt az, ami ennyi ideig motivált, hogy a pályán maradj?

- Az újságírás iránti szeretet és elköteleződés. Küldetésként éltem meg a szakmámat, egyfajta misszióként. Ahogy múltak az évek, egyre mélyebben merültem bele, és láttam, hogy az újságírás a lehetőségek tárháza. Egyre több minden érdekelt, az érdeklődési köröm folyamatosan bővült. Amikor valaki bekerül a Magyar Szó szerkesztőségébe, általában a kultúra iránt vonzódik, hiszen sokan könnyebbnek érzik ezt a területet. Én is így kezdtem, de hamar rájöttem, hogy nem ragadhatok le ezen a szinten. Jogászi végzettségem predesztinált a belpolitika és közélet irányába. Az újságírásban még a kevésbé kedvelt témákban is igyekeztem megtalálni az érdekességet, vagy legalább egy figyelemfelkeltő címet adni az anyagnak. A háborús időszakok különösen nehezek voltak, mégis összekovácsoltak bennünket. Akkoriban kezdtünk karácsonyi lapszámokat készíteni, ami különleges élmény volt. Ezeket a lapszámokat szinte ajándékként lapozgattuk. A szerkesztőségi karácsonyok is erősítették a közösséget, és még a nehéz anyagi helyzetben is összetartottunk. Az akkori főszerkesztő jó érzékkel találta meg a módját annak, hogy a kezdő újságírókat továbbképezze. Budapestre mentünk három hónapra, ösztöndíjjal, ahol szerkesztőségekben figyelhettük meg a szakma csínját-bínját. Én visszajöttem Vajdaságba, mert úgy éreztem, hogy itt tudok kiteljesedni, és itt szolgálhatom a közösségemet. Később egy külügyminiszteri felkérés révén két évig diplomáciai szolgálatot teljesítettem Budapesten. Ez csodálatos időszak volt. Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára egy emléktáblát helyeztünk el a magyar nagykövetség épületén, amelynek megszervezése különösen emlékezetes számomra. Miután visszatértem, szomorúan láttam, hogy a szerkesztőség leépült, de mindent megtettem azért, hogy új lendületet adjak a munkának. Aktívan részt vettem az élőújságok szervezésében, ahol közvetlen kapcsolatot alakítottunk ki az olvasókkal. Ez mindig is fontos része volt a munkámnak, hiszen az olvasók visszajelzései rengeteget adtak nekünk. Pályám során az egyik legfontosabb év 1996 volt. Részt vehettem egy tanácskozáson Budapesten az 1956-os forradalom kapcsán, ahol rengeteg interjút készítettem. Ezek közül sok olyan anyag született, amely nemcsak az adott napi politikai helyzetre reflektált. A legkülönlegesebb interjúmat Dobrica Ćosićtyal készítettem. Ő abban az időben visszavonultan élt, és nem adott interjút senkinek, de végül sikerült megnyernem őt. Ez a kitartásom eredménye volt, hiszen az újságírásban sosem szabad feladni. Mindig hittem abban, hogy az újságírásnak társadalmi szerepe van. A vajdasági magyar közösség szolgálata és képviselete számomra nemcsak munka, hanem elhivatottság kérdése is. Az elmúlt 40 év tapasztalatai megerősítettek abban, hogy mindig van értelme folytatni, hiszen a szakma rengeteg kihívást, ugyanakkor megannyi felemelő pillanatot is tartogat.

A legutóbbi elismerése a Magyar Szó Életműdíja volt, amely számomra igazán különleges jelentőséggel bír. A sok díj közül talán ez a legkedvesebb, mert nem csupán a munkám elismerése, hanem az egész életem és pályafutásom összegzése is. Melyik díj a legjobban a szívemhez nőtt? Nehéz kérdés, de úgy érzem, hogy ez az elismerés a legmélyebb érzelmi kapcsolatot jelenti számomra.

Mindig az utolsó elismerés a legkedvesebb a számomra. Különösen megható, amikor egy életpályát elismerő díjat kap az ember, mert ez azt jelenti, hogy a közösség és, ami talán még fontosabb, a szakmai körök észrevették mindazt az energiát és szenvedélyt, amit az újságírásba fektettem. Ez számomra nem csupán öröm, hanem egy mélyen átélt szeretet is, és felbecsülhetetlen érzés az elismerés tudatában lenni. Különösen értékes számomra a szülővárosom elismerése is, mert mindig is fontos volt számomra, hogy hozzájáruljak a közösségem jólétéhez. Emlékszem, amikor a Magyar Arany Érdemkeresztet átvettem március 15-én, két évvel ezelőtt, éreztem, hogy ez egy különleges megtiszteltetés. A Magyar Szó újságírói díja, amit a tízéves pályafutásom alkalmából kaptam, szintén új szárnyakat adott a munkámhoz. Minden egyes díj arra ösztönöz, hogy még többet adjak magamból, és még intenzívebben támogassam a közösséget és az olvasóimat. Szívből teszem mindezt, hiszen az emberek iránti szeretetem, a beszélgetések iránti vágyam és a dolgok mélyebb megértése iránti érdeklődésem hajtanak előre.

- Mit jelent az Ön számára a Magyar Szó? Három szóban kifejezve.

- Missziót, küldetést, szakma iránti elkötelezettséget, és még egy negyediket is mondok, a közösség szolgálatát.