Mikor érheti el a román parlament a 300 fős létszámot? - Nem csupán egy felszínes, "romános" átalakításra van szükség, hanem egy valódi, mélyreható reformra | Erdélyi Napló

Romániában a reformként bemutatott megszorításokat először a pedagógusok és a nyugdíjasok érzékelték, nem pedig a politikai elit. • Fotó: Orbán Orsolya

Országunk egy határvonalon egyensúlyoz... így fejezi ki aggodalmát Ilie Bolojan, aki reformok bevezetésébe kezdett. Nicuşor Dan elnök talán enyhébben fogalmazna: az ország jelenlegi állapota messze nem ideális, és ezt nem szabad elhallgatnunk. Mi vezetett minket eddig a helyzetig?

Ritkán foglalkoztunk mélyebben azzal, mi is húzódik a háttérben, ami ide vezetett minket.

A hatalom színpadán ugyanazok az arcok bukkantak fel, csupán kisebb eltérésekkel: a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint némi Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a RMDSZ és a kisebbségi csoportok. Ők tisztában voltak a valósággal, de nem tettek semmit annak érdekében, hogy az országot működőképes állapotba hozzák. A népszerűtlenség elkerülése érdekében képtelenek voltak olyan lépéseket tenni, amelyek gazdaságilag és társadalmilag fenntartható alapokat biztosítottak volna. A politikai elit kizárólag a következő választásokra, a kiváltságaik megőrzésére és a pozícióik biztosítására összpontosított, miközben igyekeztek rokonaikat is e hatalmas előnyökkel és minimális elvárásokkal működő intézményekbe juttatni. Így alakult ki egyfajta piramisséma, ahol a hatalom csúcsán állók mindent megtesznek a saját érdekeik védelmében.

Az állam területén egyre inkább eluralkodtak az ezrekre rúgó, felesleges cégek és intézmények, amelyek csupán a politikai klientúra érdekeit szolgálják. Ezek a struktúrák gyakran rejtett formában bújnak meg, tele vannak olyan politikai szereplőkkel, akik a múltban megbuktak, és most a politikai kapcsolataik révén kaptak újabb lehetőséget. A pozíciókba való kerülésük nem a szakmai érdemeiknek, hanem a rendszerhez való hűségüknek köszönhető, így ők is csupán a hatalom kiszolgálóivá váltak.

Azt mondanám, hogy - ahogy a miniszterelnök is említette - országunk kétféle repülés között ingadozik: Georgescu radar alatti manőverezése és Nicuşor, valamint Bolojan légörvényes irányvonala között. Kérdés, hogy képesek lesznek-e biztonságosan célba juttatni a Románia nevű gépet? Jelenlegi helyzetünk nem éppen rózsás. Az első intézkedési csomag, mely az adók növelésével, a nyugdíjak adóztatásával és az oktatási rendszer átalakításával próbálkozott, aligha hozott áttörést. Csak apró foltozgatások történtek, mintha a lakosság, a nyugdíjasok és a tanárok lennének a problémák forrásai. Valójában a politikai elit félelme, hogy elveszíthetik a hatalmukat és kiváltságaikat, vezetett oda, hogy nem mertek lépéseket tenni a valódi megoldások érdekében, így eljutottunk a „bóvli” szintre.

a döntések mögött sokszor a sürgető politikai nyomás áll, amely figyelmen kívül hagyja a társadalmi érzékenységet. Az első csomag bevezetésekor a kormányzatnak nem volt lehetősége, hogy részletesen mérlegelje a lakosság reakcióit, így sokan érezhették úgy, hogy a döntések nem voltak eléggé átgondoltak vagy emberiek. Az európai intézmények által támasztott követelmények valóban sürgős intézkedéseket követeltek, de a hirtelen lépések nemcsak a politikai hitelességet kérdőjelezik meg, hanem a társadalmi feszültségeket is fokozzák. Az emberek joggal várják el, hogy a kormányzat figyelembe vegye a közérdeket és a társadalmi realitásokat, amikor a jövőjükről van szó. Így tehát nem meglepő, hogy sokan csalódottak és frusztráltak a kialakult helyzet miatt.

Nálunk, pedagógusoknál, a törvények változása szinte egyik napról a másikra megtörténhet – a 18 órás munkahéttől hirtelen 20 órásra ugrik a kötelező óraszám –, míg a különleges nyugdíjak reformja körüli diskurzus évek óta tart, de még mindig nem jutottunk el a megoldásig.

Egy emlékezetes eset jut eszembe a DIICOT főügyészéről, aki nemes egyszerűséggel megrovott egy rendőrt, amiért az bírságot mert kiszabni gyorshajtás miatt. Szemrehányást tett, mondván: "Pont nekem, aki küzdöttem azért, hogy emeljék a fizetéseteket!" Ez a helyzet jól tükrözi, hogy a román társadalomban sokan még mindig túlságosan bíznak abban a régi mondásban, hogy "kéz kezet mos". Milyen lépéseket tehetnénk ennek a mentalitásnak a megváltoztatására?

Természetesen az oktatási rendszer kérdése mindig is középpontban állt a politikai diskurzusban, és a politikai vezetők gyakran emlegetik mint olyan területet, amely sürgős fejlesztésre szorul. Néha még nemzeti prioritásként is hivatkoznak rá. Nem lenne meglepő, ha Nicuşor Dan az oktatás ügyét a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé terjesztené, mint a nemzetbiztonságot érintő problémát. Hiszen Daniel David miniszter szavai szerint mi magunk vagyunk a hiányosságok fő forrásai.

Számomra, és a többi 300 000 tanár számára egy olyan időszak következik, amikor csökken a jövedelmünk, nő a munkaidőnk. Én nem panaszkodom, de jó lenne tudni, hogy ez az időszak korlátozott ideig tart, és ezalatt az ország teljes intézményi szerkezetét újraírják, és szilárd gazdasági, társadalmi és meritokratikus alapokra helyezik.

Személy szerint olyan lényeges reformokat szeretnék látni, mint a régiónk hatékonyabb működését elősegítő régiósítás, a parlamenti képviselők számának 300-ra való csökkentése, az egységes bértörvény bevezetése, valamint a jobb és hatékonyabb egészségügyi szolgáltatások megteremtése.

Ne tapasztaljunk többé olyan szomorú eseteket, amikor gyermekek élete veszélybe kerül, csupán azért, mert az orvosok bizonytalansága miatt nem kapják meg a szükséges műtéti beavatkozást.

Nem látom valószínűnek, hogy újabb sztrájkokra kerülne sor. Az oktatási rendszerben történt előző sztrájk tapasztalatai alapján nem vagyok optimista egy újabb hasonló eseménnyel kapcsolatban. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a szakszervezetek vezetői gyakran a kormány álláspontját tükrözik a tanárokkal folytatott párbeszéd során, nem pedig a tanárok érdekeit képviselik a kormány felé. Éppen ezért sokan nem bíznak bennük.

A jelenlegi helyzet egy kivételes lehetőséget kínál az ország számára, hogy jelentős lépéseket tegyen előre. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a különböző politikai érdekeket harmonizáljuk. A kulcs az lenne, hogy a nemzeti érdeket valóban közös ügyként kezeljük, nem pedig pártpolitikai, pozícióbeli, vagy kiváltságos csoportok érdekeiként. Már tapasztaljuk, hogy ezek az irányok hová vezethetnek, és egyre inkább világossá válik, hogy a populizmusnak súlyos következményei lehetnek. A külső piacokról való finanszírozás kockázatai és a jelentős hiány már most is érezhetőek.

Bolojan úr, bízom benne, hogy sikerül végigvinnia egy valódi reformot – nem olyat, ami a Balkán stílusát idézi, hanem egy igazi, tartalmas változást, még ha az fájdalmas is. Egy súlyosan sérült lábat nem szabad csak bekötözni, hogy ne lássuk a fekélyt és a duzzanatot; azt amputálni kell, hogy a beteg újra egészséges lehessen.

Fordította: Kisréti Zsombor.