Mi vár a mítoszokra a jövőben? | Demokrata A mítoszok szerepe és jelentősége az emberi kultúrában mindig is központi kérdés volt. Ahogy a társadalmak fejlődnek és változnak, úgy a mítoszok is átalakulnak, új értelmezéseket nyernek, vagy éppen ellenkezőle

A cikk megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki az alábbi linket, és küldje el emailben: https://demokrata.hu/magyarorszag/mi-lesz-a-mitosszal-947139/

A szerző vissza-visszatérően leszögezi, hogy a rendszerváltás sikeres volt, mert felépítette az ország új államjogi konstrukcióját, létrehozta a többpártiságon alapuló parlamenti demokráciát. Ma is ez a mindenki által elfogadott álláspont. Azzal együtt, hogy a társadalomnak azért jelentős hiányérzete van a fordulattal kapcsolatosan. Olyan negatív elemekről, hibákról és mulasztásokról beszélnek a magyarok, amelyek napjainkban is éreztetik a hatásukat.

Nem a mítoszrombolás szándékával született a kötet, de nagyon pontos leírása az egykori eseményeknek, ideértve az említett hibákat és mulasztásokat is. Fricz Tamás tág időhatárok közé helyezi a rendszerváltás folyamatát, szerinte 1987-ben kezdődött, de bizonyos részletei még most is rendezésre várnak.

A szerző alapos vizsgálata és elemzése figyelemre méltó, a könyv pedig ismeretterjesztő célkitűzéseit is sikeresen teljesíti, amikor az államformák, az állam struktúrája, valamint a parlamenti demokrácia lényegével és jellegével foglalkozik. Valóban, ha 1987-ben széles körben ismertek lettek volna ezek a fogalmak, az országunk ma sokkal előrébb tarthatna. A szocializmus azonban infantilizálta a társadalmat, így az értelmiség is elvesztette politikai tapasztalatait. Nem meglepő, hogy a nyolcvanas évek második felében megjelenő politikai mozgalmaknak nem voltak megfelelő tapasztalataik. A kocsmai beszélgetések és a különféle, főként magánjellegű vitaestek csupán hiányos alapot szolgáltattak ahhoz, hogy az amúgy is megosztott ellenzék át tudja venni az ország irányítását.

Fricz véleménye szerint a helyzet nem is annyira egyszerű. Valójában a szabadon választott kormány nem igazán vette át a hatalmat úgy, ahogy azt elvárhattuk volna. Az első lépések során számos, a szocializmus idejéből örökölt bürokratát hagytak a pozícióikban, mint például Szilvássy Györgyöt a miniszterelnöki hivatalban. A szerző többször is utal arra a gyakran MDF-es nézőpontra, amelyet Antall József is képviselt: a régi hivatalnokok asszimilálódni fognak, elfogadják az új helyzetet, és beállnak a sorba. Hasonlóképpen beszélt a szocialista "vállalkozókról" is, akik az 1988-as társasági törvény által nyújtott lehetőségek révén gyorsan meggazdagodtak az állami vagyonon. A polgári kormány úgy vélte, hogy jobb, ha nem zavarják őket, hiszen úgyis fejlődni fognak, és munkahelyeket teremtenek. Az eredmény azonban beszédes: elég csak az élelmiszeripar helyzetére gondolni, hogy lássuk, mennyire tévedtek.

A szerző azokról a politikai szereplőkről értekezik, akik egy ismeretlen, új környezetbe csöppentek. De nemcsak a politikai elit, hanem a hétköznapi emberek, az utca népe is reflektorfénybe kerül. Fricz Tamás szerint a magyar rendszerváltás talán legnagyobb gyengesége, hogy a társadalom aktív részvétele, nyomása és akarata nélkül zajlott le. Ezzel szemben a csehszlovák, keletnémet és lengyel rendszerváltások során tömegek vonultak utcára, demonstrálva akaratukat és sürgetve a változást. A magyar helyzetben viszont hiányoztak azok az ikonikus, karizmatikus vezetők, mint például Václav Havel vagy Lech Wałęsa, akik irányt mutathattak volna. Itt csupán Pozsgay Imre tűnt fel egy rövid időre, amikor újraértelmezte az 1956-os forradalmat. A szerző megemlíti őt mint olyan politikai személyiséget, akit az SZDSZ népszavazási kezdeményezése választásra alkalmatlanná tett, és akit a baloldali elit mélyen megvetett, csupán azért, mert felvetette, hogy a privatizációt társadalmi ellenőrzés alá kellene vonni.

Van abban valami igazság, amikor Fricz Tamás azt írja, hogy az emberek keveset érzékeltek a rendszerváltás folyamatából, az "élet ment tovább". A fridzsiderszocializmus átformálta az embereket, a szerző két fogalommal, a magánpolgár és a fogyasztó polgár fogalmával jellemzi az akkori, amúgy erősen atomizálódó társadalom tagjait. Át kellett volna alakítani a magyarok mentalitását a kultúra eszközeivel, teszi hozzá a szerző, de ezzel a mai napig is tartozik a nemzeti, konzervatív kurzus.

Fricz Tamás lépésről lépésre halad az események feltárásában, jóindulatúan, megértéssel, de kellő alapossággal vesézi ki a hibákat. A paktumot az SZDSZ-szel, a média, a kommunikáció aláértékelését és az igazságtétel elmaradását, a spontán privatizáció még csak meg sem kísérelt felülvizsgálatát. És a naivitást! A még ma is a magyarok nagy barátjának tartott Kohl kancellár beszélte le az Antall-kormányt államadósságunk eltöröltetéséről, miközben Horn Gyulát "jelölte" a külügyminiszteri posztra.

Valóban, 2010-ben új irányvonalat kezdett a rendszerváltás folyamata. Azonban a szerző folyamatosan hangsúlyozza, hogy még hosszú időbe telik, talán egy teljes generációnyi időszak is szükséges ahhoz, hogy véglegesen lezártnak tekintsük ezt a folyamatot.