Az állami vállalat reagált a méregdrága bútorokkal kapcsolatos kritikákra, kijelentve: "Hadházy Ákos elavult terveket hozott nyilvánosságra."


Azóta jelentős költségcsökkentési intézkedéseket hajtottak végre az épületen, és sokkal gazdaságosabb bútorokat választottak ki.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hétfő reggeli bejegyzésében a Budai Várban újjáépülő egykori Vöröskereszt székházának terveit osztotta meg. A bemutatott látványtervek alapján úgy tűnik, hogy az épület berendezését igencsak prémium kategóriás bútorokkal képzelik el.

Kérdésünkre a Várkapitányság Nonprofit Zrt. válaszolt, amelyet a Várkapitányság Kommunikációs Irodájától kaptunk:

A Vöröskereszt újonnan felújított székházával kapcsolatosan terjedő információk teljes mértékben hamisak. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő több mint két évvel ezelőtt, biztonsági megfontolások miatt titkosított terveket hozott nyilvánosságra, amelyek mára már elavultak, és soha nem kerültek megvalósításra.

A kivitelezés kezdetén átfogó költségcsökkentési intézkedéseket hajtottunk végre az irodaépület teljes területén. Ennek eredményeként jelentős mértékben kedvezőbb árú bútorokat választottunk. A tervekhez képest néhány helyiség funkciója is egyszerűsödött: például a munkatársak számára melegítőkonyhás ebédlőt alakítottunk ki az étkezések kényelmes lebonyolítása érdekében.

A kérdésre, hogy milyen szerepet szánnak az épületnek, sajnos nem érkezett válasz. A képviselő azonban úgy véli, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vagy a Külgazdasági és Külügyminisztérium lehet a lehetséges új bérlő.

Related posts