Elbűvölte a Fradi támadóit az új kapus, aki könnyedén lehet Gulácsi és Dibusz méltó örököse.
![](/images/content/8540913524/13f2857d230e1a9ed9e71619b9850abf.jpg)
Pécsi Ármin hatalmas bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy a Puskás Akadémia legyőzze a Plzen elleni Európa-liga-párharcra készülő Ferencvárost.
Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a Puskás Akadémia hazai pályán Nagy Zsolt góljával 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó NB I 19. fordulójában, és sikerének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán a felcsúti csapat. A mérkőzés után Hornyák Zsolt, a győztes együttes vezetőedzője külön kiemelte Pécsi Ármin teljesítményét, hiszen a 19 éves kapus több órási védést is bemutatott a találkozón.
Az Origo összegzése szerint a Ferencváros 23-szor lőtt kapura, és 2.79-es xG-vel (várható gólok száma) zárta a rangadót. Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője a meccset követően úgy fogalmazott, "ennyi helyzetből be kellett volna találnunk, kíméletlenebbnek kellett volna lennünk". Ugyanakkor nemcsak balszerencséje volt egy-egy helyzetben az FTC-nek, hanem
Pécsi Ármin kiemelkedő teljesítménye jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a címvédő végül gól nélkül zárja a mérkőzést.
A fiatal kapus pályafutásának jelentős mérföldkövéhez érkezett, hiszen harmadszor lépett pályára az FTC ellen, és ezúttal sikerült nullára hoznia a mérkőzést. Pécsi Ármin az M4 Sportnak adott interjújában kifejtette, hogy rendkívül boldog, amiért sikerült jól teljesítenie egy nemzetközi hírnévvel rendelkező csapat ellen, de legnagyobb örömét mégis az adja, hogy csapata győzött. "Minden egyes védésem kulcsfontosságú volt a győzelemhez, de igazán egymásért harcoltunk, mindannyian küzdöttünk, sőt, akadt olyan pillanat is, amikor társaim mentették meg a helyzetet a gólvonalon" - emelte ki az U21-es válogatott kapusa. "Az első félidőben több helyzetet alakítottunk ki, a második félidőben pedig inkább a kontrákra építettünk. A szerencse is a mi oldalunkon állt, de összességében úgy érzem, jól teljesítettünk" - tette hozzá.
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője úgy véli, hogy Pécsi Ármin nemsokára a felnőtt válogatott keretébe is bekerülhet, és ott megmutathatja tehetségét. "Minden egyes nap egyre jobban fejlődik" - fogalmazott az edző.
Amikor az utánpótláscsapatból előléptettük, azonnal megéreztem, hogy egy különleges tehetség érkezett közénk. Már akkor is hittem benne, hogy nem sokára Magyarország legjobb kapusává fog válni.
Még csak 19 éves, még kell férfiasodnia, de már most óriási erőssége a lábmunkája. Egy éven belül óriási konkurencia lesz a magyar top kapusoknak" - dicsérte játékosát az M4 Sport kamerája előtt a szakember.