A Fidesz szavazatai révén megakadályozták a Mi Hazánk jelöltjeinek érvényesülését.

Ma a kormánypártok elutasították Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Mi Hazánk alkotmánybíró-jelöltjének kinevezését. Az elmúlt hetekben hiába próbáltuk támogatni dr. Bánovics Tamást és dr. Pápai Ákost az Alkotmánybíróság tagjává választásában, dr. László Péter Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumába való jelölését is visszautasították. Ráadásul még dr. Csath Magdolnát sem engedték be az MNB Felügyelőbizottságába, így a legnagyobb magyarországi bankrablás után sem férhetnek hozzá a szükséges információkhoz. A törvény értelmében bár a kormánypárti képviselők jelölik az elnököt, a tagokat elvileg az ellenzék jelölheti, de a Fidesz láthatóan minden pozíciót a saját kezében kíván tartani – fogalmazott Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke. Ezért is elengedhetetlen, hogy a jövő évi választásokon megszüntessük a kormánypártok túlhatalmát. A Fidesznek soha nem volt kétharmados választói felhatalmazása, ennek ellenére minden egyes, kétharmados parlamenti többséggel választandó 15 Alkotmánybírósági tagot ők neveznek ki, miközben a Mi Hazánk rendelkezik minden fontos tisztség betöltésére alkalmas szakemberrel. Fontos, hogy az Alkotmánybíróságba olyan jogászok kerüljenek, akik elkötelezettek a nemzeti érdekek iránt, és akik képesek megvédeni a nemzeti szuverenitásunkat a belső és külső támadásokkal szemben. Célunk, hogy érvényt szerezzünk a történeti alkotmányunkból fakadó jogalkotásnak, megakadályozzuk a bírói kar visszaéléseit, és megfékezzük a jogalkotással kapcsolatos hatalmi túlkapásokat. Dr. Gaudi-Nagy Tamás 27 éve ügyvéd, jogi szakjogász, valamint 2006-ban alapító tagja volt a 2006-os állami terrort kivizsgáló Civil Jogász Bizottságnak. 2008 óta a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjeként dolgozik, amely a jogfosztásokkal küzdő magyar emberek jogvédelmével foglalkozik, és számos ügyben eredményes volt. 2010 és 2014 között a második legtöbbet felszólaló országgyűlési képviselőként, valamint az Országgyűlés alkotmányügyi és emberi jogi bizottságának tagjaként is tevékenykedett, emellett tagja volt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének is. A Mi Hazánk továbbra is kitart amellett, hogy dr. Gaudi-Nagy Tamás végül elnyeri az alkotmánybírói posztot.