A fiatalokhoz intézett üzenetében Leó pápa a barátság, a bátor döntések és az Istennel való találkozás fontosságát hangsúlyozta. Szavai arra ösztönzik a fiatal generációt, hogy merjenek nyitni a világ felé, és keressenek mélyebb kapcsolatokat, amelyek gaz
Leó pápa egy teljes órát szentelt arra, hogy mélyebb kapcsolatot építsen a fiatalokkal, miközben barátságosan körbejárt közöttük, és figyelemmel hallgatta meg gondolataikat.
Július 28-tól augusztus 3-ig, hétfőtől vasárnapig tartott a katolikus fiatalok római szentévi jubileuma. E hét folyamán a résztvevőknek lehetőségük nyílt alaposan felfedezni a várost, új barátságokat kötni, bejárni a legfontosabb bazilikákat, átlépni a Szent Kapukon, és közben mélyen imádkozni. Pénteken, az Úr szenvedésének napján, a fiatalok elcsendesedtek, és a bűnbánat szentségével készültek fel a várva várt nagy találkozásra, a vasárnapi szentmisére. Szombat este viszont - a Róma Tor Vergata negyedének gyönyörű mezején - Leó pápával találkoztak, hogy meghallgassák válaszait a saját szívüket foglalkoztató kérdésekre. A Szentatya pontosan érkezett a szombat este fél kilenckor kezdődő imavirrasztásra, éppen naplementekor. Leó pápa negyed nyolckor indult a Vatikánból helikopterrel, hogy megkönnyítse a város feletti áthaladását. Fél nyolckor már körbejárta a pápamobilt, hogy minél több fiatallal találkozhasson, rájuk nézhessen és kezüket megszoríthassa. Ez a közvetlen kapcsolat Leó pápa számára is rendkívül fontos volt, hiszen e találkozó már konkrét válasz volt a fiatalok egyik alapvető kérdésére, amely a találkozás mélységét és jelentőségét firtatta.
A Tor Vergata-i program egymillió fiatal számára szinte két napos élményt jelentett. Hátizsákkal, derékaljjal és hálózsákkal érkeztek, hiszen éjszakára is ott maradtak, még akkor is, ha az éjszaka folyamán egy kis zápor is megáztatta őket. Az imavirrasztás előtt délután 3-tól 8-ig tartó öt órás elő-virrasztás során színes zenei produkciók tették felejthetetlenné a pillanatokat, miközben sokan megosztották hitüket és tapasztalataikat. Amikor negyed nyolckor megjelent a fehér pápai helikopter, mindenki szívében feléledt a várakozás: most jön el az a pillanat, amiért mindannyian elindultunk Rómába, hogy láthassuk Pétert, a hit sziklaalakját.
Az első kérdés a barátság lényegét illette: "Szentatya, mi is korunk gyermekei vagyunk. Olyan kultúrában élünk, amely hozzánk tartozik, és anélkül, hogy észrevennénk, alakít minket; ezt a kultúrát elsősorban a közösségi hálózatok területén a technológia határozza meg. Gyakran áltatjuk magunkat azzal, hogy sok barátunk van, és szoros kapcsolatokat építünk, pedig közben egyre gyakrabban tapasztaljuk a magány különböző formáit. Közeli kapcsolatban vagyunk ugyan sok emberrel, de ezek nem igazi, tartós kapcsolatok, hanem mulandóak és gyakran illuzórikusak. Szentatya, hogyan találhatunk őszinte barátságot és valódi szeretetet, amelyek megnyitják az utat a valódi remény felé? Hogyan segíthet a hit a jövőnk építésében?
Kedves fiatalok! A másokkal való kapcsolataink az életünk elengedhetetlen részei. Ahogy Leó pápa is megfogalmazta, minden ember valakinek a gyermekeként érkezik a világra, és életünk is egyfajta kötelékként indul. Ezek a kötelékek kísérnek minket felnőttkorunkig, formálva minket. A kultúra ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik; olyan, mint egy titkos kód, amely segít megérteni önmagunkat és a minket körülvevő világot. Képzeljétek el, hogy a kultúra egy szótár, tele nemes és közönséges kifejezésekkel, értékekkel és hibákkal, amelyeket meg kell tanulnunk felismerni és értékelni. Miközben szenvedélyesen kutatjuk az igazságot, nemcsak befogadjuk a kultúrát, hanem saját döntéseinkkel alakítjuk is azt. Az igazság egyfajta kötelék, amely összefonja a szavakat a dolgokkal, és a neveket az arcokkal. Ezzel szemben a hazugság elvágja ezeket a kapcsolódásokat, zavart és félreértéseket szülve – emelte ki a Szentatya.
Az életünket körülvevő kulturális kapcsolatok sokasága közül az internet és a média kiemelkedő lehetőségeket biztosít arra, hogy párbeszédet folytassunk, találkozásokat szervezzünk és eszmét cseréljünk egymással. Ferenc pápa szavaival élve, ezek az eszközök „rendkívüli lehetőséget kínálnak az információhoz és a tudáshoz való hozzáférésre” (Christus vivit, 87). Ugyanakkor fontos észben tartanunk, hogy ezek a lehetőségek kétélű kardként működnek, különösen akkor, ha a kereskedelmi érdekek és más hasonló tényezők dominálnak. Ilyen környezetben a kapcsolatok gyakran megszakadnak, és Ferenc pápa figyelmeztet arra, hogy a kommunikáció mechanizmusait olykor úgy használjuk, hogy közben passzív, fogyasztásra fókuszáló alanyokká válunk (Christus vivit, 105). Ez a helyzet nemcsak a kapcsolataink minőségére, hanem az életünkre is kihat. Amikor az eszközök uralkodnak rajtunk, könnyen elveszíthetjük emberi mivoltunkat, és vásárlói eszközökké válunk a piacon. A valódi értékek és a tartalmas kapcsolatok, amelyek mély kötelékeket teremtenek, számítanak igazán, hiszen csak ezek képesek jó életet biztosítani számunkra.
Kedves barátaim! Minden ember szívében ott él a vágy a teljes és boldog élet iránt, akárcsak a tüdőnk sóvárgása a friss levegő után. De milyen nehéz megtalálni ezt a boldogságot! - folytatta Leó pápa. Századokkal ezelőtt Szent Ágoston felismerte ezt a mély vágyat, anélkül, hogy tudta volna, hová vezet a modern technológia. Ő is átélte a fiatal évei viharait, de nem elégedett meg a felszínes élményekkel, és nem hallgatta el a szívének szenvedélyes kiáltását. Az igazságot kereste, amely sosem csal meg, és a szépséget, amely örök. Hogyan találta meg mindezt? Hogyan alakította ki az őszinte barátságot és a reménnyel teli szeretetet? - tette fel a kérdést a Szentatya. Úgy, hogy találkozott azzal, aki már régóta kereste őt: Jézus Krisztussal. Hogyan formálta meg a jövőjét? Azáltal, hogy követte Őt, aki mindig is a legjobb barátja volt. Íme, mit mondott: "Krisztus nélkül nincs igaz barátság. A barátság csak Benne lehet igazán boldog és örök" (A pelagiánusok két levele ellen, I, I, 1); "Az szereti igazán a barátját, aki a barátjában Istent szereti" (336. beszéd). A Krisztussal való barátság, amely a hit alapját képezi, nem csupán egy a sok közül; ez az, ami segít nekünk a jövő építésében, és ez a mi vezérlő csillagunk. Ahogyan boldog Pier Giorgio Frassati is megfogalmazta: "Hit nélkül, megvédendő örökség nélkül, az Igazságért folytatott küzdelem nélkül élni nem élet, csupán létezés" (Levelek, 1925. február 27.). Amikor kapcsolataink tükrözik ezt az intenzív köteléket Jézushoz, akkor azok garantáltan őszinték, nagylelkűek és igazak lesznek.
Szentatya, életünk fontos döntésekkel teli, amelyek meghatározzák jövőnket. Azonban a bizonytalanság légköre arra késztet minket, hogy halogassuk a döntéseket, és a félelem a bizonytalan jövőtől megbénít minket. Tudjuk, hogy a választás egyben lemondást is jelent, és ez megakadályoz minket a cselekvésben, de mégis érzékeljük, hogy a remény elérhető célokat jelöl ki, még ha azok a jelen bizonytalanságával is terheltek. Szentatya, honnan merítsünk bátorságot a választáshoz? Hogyan lehetünk bátrak és hogyan élhetjük meg a valódi szabadság kalandját, radikális és jelentőségteljes döntéseket hozva?
A választás egy alapvető emberi cselekedet - kezdte szavait Leó pápa. Ha mélyebben belemerülünk ebbe a gondolatba, ráébredünk, hogy nem csupán dolgokat választunk, hanem embereket is. Amikor döntéseket hozunk, valójában azt határozzuk meg, kik szeretnénk lenni. A választás lényegében az életünkről szól: Milyen férfi szeretnél lenni? Milyen nő szeretnél lenni? Kedves fiatalok, a választás művészetét az élet kihívásain keresztül sajátítjuk el, és mindezek előtt fontos, hogy emlékezzünk arra, kik voltak azok, akik minket választottak. Ezt az emléket nemcsak őriznünk kell, hanem táplálnunk is. Az élet ajándék, amelyet ingyen kaptunk, anélkül, hogy mi magunk döntöttünk volna róla! Az élet eredete nem a mi választásunk volt, hanem egy szeretet, amely vágyott ránk. Az igazi barát az, aki segít nekünk felfedezni és megújítani ezt a kegyelmet a döntések során, amelyeket meg kell hoznunk.
Kedves fiatalok! Igazat mondtatok: "A választás nem csupán döntés, hanem lemondás is, ami néha gátat szabhat nekünk." Ahhoz, hogy igazán szabadok lehessünk, egy erős alapra van szükségünk, egy sziklára, amely stabilan tartja lépteinket. Ez a szikla a szeretet, amely előre lendít minket, meglep és túlszárnyal mindent, ez pedig Isten szeretete. Éppen ezért a választásunk nem csupán egy egyszerű döntés, hanem egy olyan ítélet, amely nem foszt meg minket semmi jótól, hanem mindig a legjobbra vezet. A választáshoz szükséges bátorság a szeretetből fakad, amit Isten Krisztusban mutatott meg nekünk. Ő az, aki teljes lényével szeretett minket, megváltotta a világot, és ezzel rámutatott arra, hogy az élet ajándék, amely segít megvalósítani személyiségünket. Így a Jézussal való találkozás igazodik szívünk legmélyebb vágyaihoz, hiszen Ő az, aki emberré lett, hogy megmutassa Isten szeretetét.
Huszonöt évvel ezelőtt, éppen itt, ahol most állunk, Szent II. János Pál megosztotta velünk gondolatait: „Jézust keresitek, amikor a boldogságra vágytok; Ő vár rátok, amikor semmi sem elégít ki abból, amit találtok; Ő az a szépség, amely vonzalmat ébreszt bennetek; Ő az, aki arra ösztönöz, hogy ne elégedjetek meg a kevesebbel, hogy ne alkalmazkodjatok a felszínes elvárásokhoz; Ő az, aki arra bátorít, hogy megszabaduljatok a hamis álarcoktól, amelyek eltorzítják az életet; Ő az, aki a szívetek legmélyebb vágyait ismeri, még akkor is, ha mások megpróbálják azokat elnyomni” (Imádság a XV. Világifjúsági Napon, 2000. augusztus 19.). Itt a félelem helyét a remény tölti ki, hiszen bízunk abban, hogy Isten befejezi, amit elkezdett. Érezzük a hűségét azoknak a szavaknak, akik igazán szeretnek minket, mert ők már megélték a szeretetet. „Te vagy az én életem, Uram” – mondja ezt egy pap és egy szerzetesnő, tele örömmel és szabadsággal. „Elfogadlak téged feleségemül, elfogadlak téged férjemül” – ez a mondat a férfi és nő szerelmét Isten szeretetének hatékony szimbólumává alakítja. Ezek a radikális és jelentős döntések – a házasság, a papság és a szerzetesi élet – az önátadást hirdetik, egy szabad és felszabadító önátadást, amely valóban boldoggá tesz minket. Ezek a választások értelmet adnak életünknek, formálva azt a tökéletes Szeretet képére, amely megalkotta és megváltotta a világot minden gonosztól.
Kedves Szentatya, a benső élet mélységei vonzanak minket, még akkor is, ha sokan felszínesnek és gondtalanul élő generációnak látnak minket. Szívünk mélyén érezzük a szépség és a jóság iránti vonzalmat, amelyek az igazság forrásaként ragyognak. A csend ereje, mint ebben a virrasztásban, magával ragad bennünket, még ha néha az üresség érzése félelmet is ébreszt. Szentatya, hogyan találhatjuk meg a valódi találkozást a feltámadott Úrral életünkben? Hogyan biztosíthatjuk magunkat az Ő jelenlétében, amikor nehézségekkel és bizonytalanságokkal nézünk szembe?
A jubileumot meghirdető dokumentuma legelején Ferenc pápa azt írta, hogy "minden ember szívében ott rejlik a remény, mint a jó iránti vágy és várakozás" (Spes non confundit, 1). A "szív" szó a bibliai nyelvben "lelkiismeretet" jelent: mivel minden ember a szívében a jót kívánja, ebből a forrásból fakad a remény, hogy azt megkapja. De mi is a "jó"? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolhassunk, tanúra van szükségünk: valakire, aki jót tesz nekünk. Sőt, szükségünk van valakire, aki a mi javunkat akarja, és szeretettel hallgatja a lelkiismeretünkben lüktető vágyat. E tanúk nélkül nem születtünk volna meg, és nem nőttünk volna fel a jóban: mint igazi barátok, ők támogatják a jó iránti közös vágyat, és segítenek nekünk megvalósítani azt a mindennapi döntéseinkben.
Kedves fiatalok! Az a barát, aki mindig velünk van és irányt mutat, nem más, mint Jézus. Valóban vágytok arra, hogy találkozzatok a feltámadt Úrral? Figyeljétek meg az Ő Szavát, amely a megváltás csodálatos üzenete! Keressétek az igazságot, és frissítsétek meg életmódatokat, hogy egy emberségesebb világot építhessetek! Támogassátok a rászorulókat, ezzel tanúsítva azt a jót, amit mindannyian megérdemlünk a közösségünk tagjaitól. Imádjátok az Eucharisztiát, az örök élet forrását! Tanuljatok, dolgozzatok, és szeressetek Jézus példája nyomán, a jó Mester útmutatásával, aki mindig mellettetek áll!
Minden egyes lépésnél, miközben a jót keressük, szívből kérjük Tőled: Maradj velünk, Urunk! (vö. Lk 24,29). Maradj velünk, mert nélküled nem tudunk véghez vinni mindazt a jót, amit szeretnénk elérni. Te a mi javunkat kívánod; Te vagy a mi legnagyobb kincsenk. Aki Veled találkozik, azt vágyakozva tölti el, hogy mások is megismerhessék Téged, hiszen a Te szavad világosabb fényt hoz, mint bármely csillag, amely a legsötétebb éjszakát is beragyogja. Ahogyan XVI. Benedek pápa is gyakran hangsúlyozta: "Aki hisz, soha nincs egyedül". Éppen ezért valóban Krisztussal találkozunk az Egyházban, vagyis azok közösségében, akiket az Úr maga köré gyűjt, hogy a történelem során minden őt őszintén kereső emberrel kapcsolatba léphessen. Milyen nagy szüksége van a világnak az evangélium misszionáriusaira, akik az igazságosság és a béke élő tanúi! Mennyire fontos a jövő számára az olyan férfiak és nők jelenléte, akik a remény hírnökei! Íme, kedves fiatalok, ez a kihívás, amelyet a feltámadott Úr ránk bízott.
Uram, add, hogy aki velem találkozik, Veled is találkozhasson!
Ebben a mély elköteleződésben, ahogyan Szent Ágoston is megfogalmazta: "Uram, Te vagy a nagyság és a dicsőség forrása; hatalmad végtelen, bölcsességed határtalan. S lám, a teremtett világ csodálatos részét képviseli az ember, aki dicséretet akar mondani Neked. Bár a halál igája nyomja nyakát, lelkében a bűn tüskéje fúródik, és tudja, hogy a kevélyeknek ellenállsz, mégis ez a porszem, a Te kezed munkája, vágyik arra, hogy Téged dicsérjen. Te indítasz bennünket arra, hogy örömmel emeljük fel a hangunkat, mert magadnak teremtettél minket, és a szívünk nyugtalan, amíg csak Benned nem talál megnyugvást" (Vallomások I. Vass István fordítása). E fohász és a kérdéseitek összekapcsolásával, kedves fiatalok, egy imát szeretnék rátok bízni: "Köszönöm, Jézusom, hogy elérted a szívünket: vágyom arra, hogy barátaid között maradhassak, mert ha Téged megölelek, akkor mindenki számára útitárssá válhatok, akivel találkozom. Uram, add, hogy aki velem találkozik, Veled is találkozhasson, még ha a gyengeségeimen és korlátaimon keresztül is." E szavakkal a párbeszédünk folytatódik minden alkalommal, amikor a keresztre tekintünk: ott találkozik össze a szívünk. Maradjatok tehát hűségesek a hithez, örömmel és bátorsággal. Köszönöm! - zárta Leó pápa a fiatalok kérdéseire adott válaszát.
