Lemondott az osztrák kancellár, miután a koalíciós tárgyalások véglegesen kudarcba fulladtak.


Karl Nehammer, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke és kancellár, bejelentette, hogy nem folytatják a koalíciós tárgyalásokat a Szociáldemokrata Párttal (SPÖ). Ezen kívül úgy döntött, hogy lemond pártja vezetéséről és a kancellári posztról is – számolt be róla a Der Standard.

Hosszan és nyíltan beszélgettünk. Az SPÖ-vel a leglényegesebb témákban sajnos nem tudtunk közös nevezőre jutni. A Néppárt szilárdan kitart a vállalt ígéretei mellett: nem támogatjuk a juttatásokra és vállalkozásokra nézve hátrányos intézkedéseket, valamint az új adók bevezetését sem. Ezért úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a tárgyalásokat az SPÖ-vel, és nem folytatjuk azokat a jövőben.

- írta X-oldalán Nehammer, aki egy videóbeszédet is megosztott, amelyben bejelentette lemondását az ÖVP éléről.

Ausztriában szeptember 29-én zajlottak a parlamenti választások, amelyeken a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) diadalmaskodott. Ennek ellenére Alexander Van Der Bellen államfő a néppárt, az ÖVP megbízását adta a kormány megalakítására.

A tárgyalások a Néppárt, a szocialisták és a liberális NEOS között kezdődtek, de több hét után pénteken utóbbi bejelentette, nem folytatja a "bazári alkudozást".

Az osztrák lap értesülései szerint az ÖVP vezetését Karoline Edtstadler kancelláriaminiszter veheti át, és új választások jöhetnek. Egy másik opció, hogy visszatér a bukott volt kancellár, Sebastian Kurz a párt élére, a Néppárt a Szabadságpárttal lép koalícióra Herbert Kickl FPÖ-vezér kancellárságával, de Kurz nem vállal kormányzati szerepet.

Kickl korábban kifejtette, hogy nem lát lehetőséget az együttműködésre Karl Nehammerrel, így a kancellár távozása új lehetőségeket teremthet egy FPÖ-ÖVP koalíció kialakulásához.

Related posts