Különleges időjárási esemény várható a hidegfront érkezésével – Kiderül, mit hoz magával az időjárás!


Egyre többfelé várható csapadék, amely kezdetben eső lesz, majd az éjszakai órákban már havazásra is számítani lehet. Az intenzív hidegbetörés hatására a Dél-Dunántúlon akár hózivatar is előfordulhat.

Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, estére nagy területen kiderül az ég. Északnyugati irányból egyre nagyobb területen szűnik a vegyes csapadék, délután már csak az északkeleti tájakon, ott is kevés helyen lehet havas eső, havazás. Az északnyugati szelet sok helyen erős, helyenként viharos lökések kísérik, estére veszít erejéből a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 6 fok között alakul, de északkeleten, a keleti határ közelében reggel állhat be a maximum, ott 7, 8 fok is lehet.

Nyisd meg az alábbi galériát, ahol felfedezheted a következő napokra vonatkozó időjárás-előrejelzést:

Related posts