Jövőre a kormány több mint 3750 milliárd forintot tervez a magyar családok támogatására fordítani, ezzel is erősítve a családtámogatási rendszert és a társadalmi jólétet.
A Fidesz-KDNP által összeállított 2025-ös költségvetés a családok költségvetése lesz, 3750 milliárd forintnál is többet szán a kormány közvetlenül a magyar családok támogatására - közölte a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője kedden a közösségi oldalán megosztott videójában.
Simicskó István a videóban azt mondta: 2010 előtt, a baloldali kormányok idején, a gyermekvállalás az elszegényedés kockázatával járt. "Gyurcsány Ferencék nem törődtek a magyar családok jólétével. Ma azonban már más a helyzet!" - tette hozzá, azzal együtt, hogy amióta a pártszövetség kormányoz, megnégyszerezték a családtámogatásokra szánt összegeket.
Simicskó István hangsúlyozta, hogy Magyarország folyamatosan elkötelezett a családok életkörülményeinek javítása és a gyermekvállalás elősegítése mellett, amely már tizennegyedik éve áll a középpontban. Az elmúlt időszakban számos családtámogató intézkedést vezettek be, és nehéz lenne felsorolni az összes lépést, amit a magyar kormány tett ezen a téren.
Kiemelte, hogy a magyar társadalom jelentős hányada már különféle módokon élvezheti a kormány által bevezetett kedvezmények előnyeit.