Egy újabb tragikus baleset történt, amikor egy gyalogost elütöttek a zebrán. Csak Győr-Moson-Sopron megyében idén már öt hasonló esetet regisztráltak.


Tragikus baleset történt Mosonmagyaróváron péntek reggel, amikor egy 84 éves nő a kijelölt gyalogátkelőn haladt át, és elgázolták. A rendőrség tájékoztatása szerint az idős asszony súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A hatóság egyben arról is beszámolt, hogy csak idén és csak Győr-Moson-Sopron megyében már öt ilyen baleset történt. A pénteki eset előtt kétszer Győrben, egyszer Győrzámolyban, egyszer pedig Sopronban gázoltak el gyalogost a zebrán.

A rendőrök közleményükben arra hívták fel a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal, csökkentett sebességgel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, valamint azokat az útszakaszokat, ahol a gyalogosok megjelenésére lehet számítani. Ilyen például az iskolák, a bevásárlóközpontok, a piacok és a buszmegállók környéke.

Hangsúlyozták azt is, hogy...

A gyalogosok számára fontos, hogy alaposan átgondolják, mikor lépnek az úttestre, és mindig ellenőrizzék a környezetük biztonságát! Különösen télen, amikor a csapadék, a párás levegő és a köd miatt a járművek fékútja meghosszabbodik, érdemes extra óvatossággal eljárniuk. Ha olyan helyen szeretnének átmenni, ahol a járművek nem kötelesek elsőbbséget adni, csak akkor tegyenek lépéseket, ha biztosak abban, hogy áthaladásukkal nem akadályozzák a forgalmat!

Related posts