Hatékony helyzetkihasználásának köszönhetően a Sportklub magabiztos győzelmet aratott a Steaua ellen | Székely Sport
A vasárnap esti mérkőzésen a székelyföldiek már a kezdéskor meglepték ellenfelüket, hiszen Becze Tihamér korai góljával gyorsan előnybe kerültek. Az első harmad végére pedig, egy kihasznált emberelőny révén, sikerült duplázniuk, így jelentős előnyre tettek szert.
A második játékrészben a Sportklub eldöntötte a párharcot, amikor hatékony helyzetkihasználásának köszönhetően négyszer is bevette a fővárosiak kapuját, akik csak egyszer tudtak válaszolni.
A harmadik húsz percben viszont eredményesebb volt a Steaua, amely két találattal csökkentette ugyan a hátrányát, de tovább már nem tudott zárkózni, a csíkszeredai gárda végül 6-3-ra magabiztosan nyert.