Trump hatalmas pofont kapott egy Harvard professzorától.

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, amely a Portfolio vélemények színtere. A cikkek a szerzők egyéni nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek a Portfolio szerkesztősége által képviselt állásponttal. Amennyiben szeretné megosztani gondolatait a témáról, kérjük, küldje el írását a [email protected] e-mail címre. A megjelent véleménycikkek itt olvashatók.

Hol tévedett a hagyományos bölcsesség? A politikai döntések meghozatalát tanulmányozó tudósok általában a gazdasági költségekre és előnyökre összpontosítanak. Azzal érvelnek, hogy nagyobb valószínűséggel kerülnek elfogadásra azok a jogszabályok, amelyek a szervezett, jó kapcsolatokkal rendelkező csoportok számára anyagi hasznot hoznak a társadalom többi részének diffúz veszteségei kárára. Trump törvényének számos eleme valóban jól magyarázható ezzel a szemlélettel: különösen az, hogy jelentős jövedelemátcsoportosítást irányoz elő a gazdagok javára a szegények rovására.

Ugyanezen elgondolás alapján az olyan jogszabály-tervezetek, amelyek koncentrált veszteségeket okoznak erős gazdasági érdekcsoportoknak, nem valószínű, hogy sokáig eljutnak. Ez magyarázza például, hogy a szén-dioxid árának emelése, amely az éghajlatváltozás elleni küzdelem feltétele, de a fosszilis energiahordozók iparága számára nagy csapást jelent, miért volt politikailag bukásra ítélve az Egyesült Államokban.

Biden zöldenergia-programja, hivatalosan az inflációcsökkentő törvény (IRA) néven ismert kezdeményezés, egy fontos politikai kihívás leküzdésére irányult. Ahelyett, hogy a szigorúbb intézkedések, mint például a karbonadó bevezetésével próbálta volna elérni céljait, inkább vonzó ösztönzők formájában – mint a nap- és szélenergia, valamint más megújuló források támogatása – igyekezett előrelépni. Ezek az ösztönzők nem csupán az IRA elfogadását segítették elő, hanem azt a célt is szolgálták, hogy a törvény intézkedései tartós hatással bírjanak. Az elgondolás szerint, még abban az esetben is, ha a republikánusok visszanyerik a hatalmat, a támogatások kedvezményezettjei ellenállnának a megszüntetésüknek. A zöld lobbi fokozatos megerősödésével pedig elképzelhető volt, hogy a fosszilis energiaforrásokkal szembeni közvetlen fellépés is politikai szempontból elfogadhatóvá válik a jövőben.

Ezek a remények szertefoszlottak. A zöld lobbi megpróbálta enyhíteni a törvénytervezet IRA-ellenes rendelkezéseit, és sikerült elérnie, hogy a szél- és napenergiát támogató adókedvezmények fokozatos megszüntetését 2026 közepéig elhalasszák.

Bár az IRA-t nem törölték el teljesen, a demokraták által remélt zöld átmenet nem valósult meg.

Azok, akik a politikai gazdaságtan materialista nézőpontját képviselik, ügyesen találják meg a módját, hogy indokolják ezt a fajta visszalépést. A gazdagok számára bevezetett regresszív adócsökkentések következtében más forrásból kellett bevételeket generálni. Így lehet, hogy egy kevésbé befolyásos érdekképviseletet feláldoztak egy erősebb érdekében, vagy talán az IRA-támogatások nem voltak elegendőek ahhoz, hogy három év alatt komoly lobbit építsenek ki saját maguk számára. Ahogy az IRA-szubvenciók egyik támogatója megfogalmazta: "Soha nem fogjuk tudni megmondani, de ha lett volna még négy évünk, hogy ezek a gyártási beruházások megerősödjenek, sokkal nehezebb lett volna a politikai döntéshozóknak visszavonni ezeket a támogatásokat."

Végső soron azonban ezek a kifogások hamisan hangzanak.

El kell ismernünk, hogy az ideológiai meggyőződések időnként felülírják a pénzügyi szempontokat. Nem vitás, hogy több republikánus politikus is olyan döntéseket hozott, amelyek ellentmondanak a választóik gazdasági érdekeinek.

Néhányan azért cselekedtek így, mert tartottak Trump esetleges megtorlásától; mások viszont valóban klímaszkeptikus nézeteket vallanak, és hasonlóan a volt elnökhöz, ellenállnak mindennek, ami zöld aktivizmusnak tűnik. Ennek ellenére nem a gazdasági lobbik vagy a saját anyagi érdekeik álltak a középpontban, hanem azok a nézetek és elképzelések győzedelmeskedtek, amelyeket ők fontosnak tartottak a világ működéséről.

Ez egy szélesebb körű tanulság a politikai gazdaságtanról. A narratívák ugyanolyan fontosak lehetnek, mint az érdekcsoport-politika, ha egy párt programját vonzóvá kívánják tenni. A világnézetek és ideológiák alakításának képessége - mind az elitek, mind a hétköznapi szavazók esetében - hatalmas fegyver. Akiknek ez a képességük megvan, olyan döntésekre is rávehetik az embereket, amelyek látszólag ellentétesek gazdasági érdekeikkel.

A valóságban a gazdasági és egyéb érdekek mögött mindig eszmék húzódnak meg. Ahhoz, hogy megérthessük, egy adott politikai lépés nyereséget vagy veszteséget hoz-e, fontos tudnunk, hogyan fog az a politika megvalósulni a gyakorlatban, és mi lenne a következménye, ha nem létezne. Sajnos kevesen vannak, akik képesek ezt a bonyolult kérdést átlátni, vagy akik hajlandók időt szánni a mélyebb gondolkodásra. Az ideológiák tehát egyfajta gyorsítósávot kínálnak a döntéshozatali folyamatok összetettségének átlépésére.

Ezen ideológiák némelyike a világ működéséről szóló történetek és narratívák formájában jelenik meg. Egy jobboldali politikus például azt mondhatja, hogy "a kormányzati beavatkozás mindig visszafelé sül el", vagy hogy "az elit egyetemek öncélú és megbízhatatlan tudást hoznak létre". Mások a különböző típusú - etnikai, vallási vagy politikai - identitások hangsúlyosabbá tételére összpontosítanak. A kontextustól függően az üzenet lehet az, hogy "a bevándorlók az ellenségeid", vagy hogy a "demokraták az ellenségeid".

Fontos megérteni, hogy az „önérdek” fogalma egy olyan implicit elképzelésre épül, amely arra vonatkozik, hogy kik vagyunk mi, és miben különbözünk másoktól, valamint milyen célokat tűzünk ki magunk elé. Ezek az elképzelések nem öröklődnek a természetből vagy a születéskor, hanem szociális konstrukciók, amelyek a társadalmi környezetünkből fakadnak. A politikai gazdaságtan egy alternatív megközelítése azt hangsúlyozza, hogy az érdekeinket nem csupán anyagi körülmények határozzák meg, hanem sokkal inkább a társadalmi identitásunk és a közösségi kontextusunk. Például, ha „fehér férfiként”, „munkásosztálybeliként” vagy „evangélikusként” határozzuk meg magunkat, az alapvetően befolyásolja, hogyan értelmezzük és formáljuk érdekeinket. A konstruktivisták szavaival élve, „az érdek nem más, mint egy eszme, amely a társadalmi interakciók során formálódik”.

E téren fontos tanulság rejlik Trump ellenfelei számára. Ahhoz, hogy valóban sikeresek legyenek, messze túl kell lépniük a jól megtervezett politikai intézkedéseken, amelyek anyagi előnyöket kínálnak a célcsoportjaiknak. Legyen szó a klímaváltozás elleni fellépésről, Amerika nemzetbiztonságának erősítéséről vagy új munkahelyek teremtéséről, elengedhetetlen, hogy megnyerjék az eszmék harcát. Különösen fontos, hogy azok az eszmék, amelyek formálják a választók identitását és érdekeit, világosan és meggyőzően kerüljenek bemutatásra.

Fontos, hogy a demokraták tudomásul vegyék: az általuk a közelmúltban népszerűsített történetek és identitások sok átlag amerikai számára idegennek tűntek. Ez a helyzet hasonló ahhoz, ahogyan a Biden előtti gazdaságpolitika is hozzájárult Trump felemelkedéséhez.

Dani Rodrik egy elismert közgazdász, aki a globális gazdaság és a nemzetközi kereskedelem kérdéseivel foglalkozik. Munkássága során hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedés és a társadalmi jólét eléréséhez szükséges a helyi adottságok és politikai keretek figyelembevétele. Rodrik kritikus a globális liberalizmus széleskörű elfogadása iránt, és arra figyelmeztet, hogy a túlzott nyitottság a gazdaságok számára nem mindig hoz kedvező eredményeket. Elméletei és kutatásai nagy hatással vannak a fejlődő országok gazdaságpolitikájára, és hozzájárulnak a nemzetközi gazdasági diskurzus színesítéséhez.

A Harvard Egyetem Kennedy School of Government közpolitikai iskolájának nemzetközi politikai gazdaságtan professzora. A Nemzetközi Közgazdasági Társaság (IEA) elnöke volt 2021 és 2023 között. Fő kutatási területei közé a globalizáció, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás kérdése, valamint a nemzetközi gazdaságtan, illetve a politikai gazdaságtan tartozik. Kiemelten foglalkozik az inkluzív gazdaság kialakításának kérdéseivel mind a fejlett, mind a fejlődő országok vonatkozásában.