Ettől a hat hétköznapi dologtól könnyen kaotikusnak és zsúfoltnak érezheted a lakásodat.


Te is érezted már azt a furcsa ellentmondást, amikor a lakás ragyog a tisztaságtól, és minden a helyén van, mégis úgy tűnik, mintha egy hurrikán söpört volna végig rajta? Most bemutatjuk azokat az "apróságokat", amikre talán nem is gondoltál, de igencsak hozzájárulhatnak ahhoz a zűrzavaros érzéshez, ami körülvesz!

Sokszor előfordul, hogy annak ellenére, hogy úgy érezzük, mindent megtettünk a rend érdekében, és a ház minden szegletében összepakoltunk, mégis, mintha nem csináltunk volna semmit, az összhatás egyet jelent a káosszal, a rumlival és a kuplerájjal. Néha a pakolás, takarítás és csuszatolás ellenére sem sikerül azt az alapvető rendet megteremteni, amiről mindenki álmodik. Persze ezért nem hibáztatunk senkit, hiszen ahol emberek élnek (már pedig egy házban vagy lakásban ezt szokás), ott az élet nyomai ilyen-olyan módon felbukkannak, hiszen mindig van egy kallódó pohár a konyhapulton, mindig lesznek széthagyott játékai a gyereknek, és a reggeli készülődés során sem pakoljuk el állandó jelleggel a hajvasalót és a hajkefét. Ennek ellenére, borzasztó idegőrlő tud lenni, ha minden igyekezetünk ellenére valahogy még sincs rend otthon, és a ház olyan túlzsúfoltnak tűnik. Mutatjuk, miért!

Related posts