Egyre több újvidéki középiskola áll ki a tiltakozások mellett.


Egyre több újvidéki középiskola lép be az egyetemista blokkba. A Jovan Jovanović Zmaj Gimnáziumban december 16-án indult el a diáktüntetés - számol be róla a 021.rs.

Az Április 7. Egészségügyi Szakközépiskola végzősei nagy szavazattöbbséggel az iskola blokádja mellett döntöttek. A blokád december 18-án reggel 7:30-kor kezdődött.

A döntés hátterében az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium tanulóinak követeléseinek szilárd támogatása áll. Ez a lépés nem a tudás és a tanulás iránti tiszteletlenség kifejezését jelenti, hanem egy határozott üzenetet hordoz: a fiatalok nem hajlandók tétlenül nézni a társadalmat érintő problémákra. A blokádra vonatkozó döntés a biztonság és az alkotmányos jogon alapuló szabad véleménynyilvánítás melletti kiállásról szól, és nem politikai érdekek befolyásának következménye – hangsúlyozzák a diákok, akiknek támogatását tanáraik is kifejezik. Az iskola előtt legalább száz diák gyűlt össze, akik elhatározták, hogy az intézmény falai között töltik az éjszakát.

A blokádhoz a Svetozar Marković Gimnázium is csatlakozott. Tájékoztatásuk szerint az iskola parlamentje egyhangúlag szavazott a végzős diákok tanításon való részvételi kötelezettségének megszüntetéséről, a blokádot december 18-tól december 23-ig hirdették meg. Megjegyzik, hogy az aktív akcióban való megjelenés és részvétel minden érettségiző számára erkölcsi kötelesség.

A Laza Kostić Gimnázium diákjainak egy csoportja is csatlakozott a tanórák bojkottjához. A Balettiskola és az Isidor Bajić Zenei Szakközépiskola végzős tanulói bejelentették, hogy naponta 11:52 és 12:07 között megemlékezést tartanak az újvidéki vasútállomáson elhunytak tiszteletére. Ezen alkalomból arra kérik az iskola teljes személyzetét, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és támogassák kezdeményezésüket. A 021.rs nem hivatalos forrásai szerint a Mileva Marić Einstein Műszaki Iskola diákjai is részt vesznek a megemlékezésben, minden nap 11:52-kor az iskola udvarán gyűlnek össze.

A Mihajlo Pupin Villamosmérnöki Iskola tantestülete december 18-án döntött arról, hogy támogatja a diákparlament azon kezdeményezését, hogy kifejezzék szolidaritásukat a Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai iránt. Órák helyett az aktuális eseményekről szóló előadásokat tartanak, transzparenseket készítenek, illetve ennek az iskolának a diákjai is minden nap megemlékezést tartanak tanáraik támogatásával.

Related posts