A időjárási körülmények eddig kedvezőek voltak, így a gazdák bizakodva várják a bőséges termést.

Kukoricából a tavalyi 6 millió tonna után idén akár 10 millió tonnát is betakaríthatnak a gazdák.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium előrejelzései alapján az idei évben körülbelül 22,3 millió tonna gabona termésére számíthatunk az ország területén. Ez a mennyiség körülbelül 25 százalékkal haladja meg a tavalyi, 17,9 millió tonnás hozamot, számol be róla a Ziarul Financiar.
A kedvező prognózis arra alapoz, hogy bár a január és a február a megszokottnál jóval szárazabb volt, márciusban bőségesen hullott csapadék eső és hó formájában, de esett áprilisban is.
A szaktárca arra számít, hogy búzából 9,3 millió tonnát fognak betakarítani, hozzávetőleg ugyanannyit, mint tavaly, de kisebb területről, ami azt jelenti, hogy nagyobb lesz a hozam. Ha az időjárás a továbbiakban is kedvezően alakul, a kukoricatermés elérheti a 10,1 millió tonnát, szemben a 2024-es 6 millió tonnával.
A gazdák idén 2 millió hektáron vetették el a búzát, ami csökkenést jelent az előző évi 2,2 millió hektárral szemben. Ezzel szemben a kukorica területén nem történt változás, továbbra is 2,2 millió hektáron folytatják a termesztést.
Bár az összkép kedvező, Moldva egyes területein idén is tapasztalható a szárazság. "A földek látszólag jól állnak, de lassan kezdi megmutatni az aszály a hatását. Tegnap felhős volt az ég, de eső nem hullott. Tudom, hogy más régiókban csodás a helyzet, de a mi vidékünkön sajnos az idei év is az aszály éveként rajzolódik ki" - nyilatkozta Radu Mărtinescu, aki Vaslui megye déli részén gazdálkodik. Hozzátette, hogy a környéken nincs kiépített öntözőrendszer, és az ártézi kutak fúrása sem jöhet szóba, mivel a víz túl mélyen található, és a hozam nem lenne kielégítő.
A gazdák a csapadékban gazdag területeken is küzdenek a helyzetükkel, és nem teljesen elégedettek a körülményekkel. "Bár a termelés szempontjából kedvező évnek számít az idei, az árak mégis gyengék. Nagy hasznot nem lehet belőle kihozni" - osztja meg véleményét Alex Degianski, a Temes megyei Forest and Biomass cég vezetője. Hozzáteszi, hogy míg 2019-ben a búza hektáronkénti termelési költsége 3500 lej volt, mostanra ez az összeg már 6000 lejre emelkedett.