A háború alatt Izraelre óriási mennyiségű rakéta zúdult, mégis a hírekből alig érkeztek információk a veszteségekről. Mi állhat ennek a hátterében?

Az izraeli-iráni konfliktus alig két hét leforgása alatt a perzsa állam rakéták és drónok tömegeivel ostromolta Izraelt. A harcok lehullt fátyla mögött egyértelművé vált, hogy a légvédelmi rendszerek nem tudtak minden beérkező fenyegetést semlegesíteni, ám a veszteségek meglepően alacsony szinten maradtak. Vizsgáljuk meg, milyen stratégiák és intézkedések révén sikerült a zsidó államnak átvészelnie riválisa rakétatámadásait.

A legfrissebb adatok szerint Irán az elmúlt két hét során körülbelül 400 rakétát és több mint ezer drónt indított Izrael irányába. Ezzel szemben Jeruzsálem hivatalos közleményei alapján csupán 28 ember (a legtöbbjük civil) vesztette életét, míg a sebesültek száma körülbelül háromezer főre tehető. Ez a szám meglehetősen alacsonynak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy az iráni fegyverek által célzott területek között olyan sűrűn lakott városok találhatók, mint Tel-Aviv, Haifa vagy Beér-Seva.

Az izraeli veszteségek viszonylag alacsony mértéke két alapvető tényezőnek tulajdonítható:

egyfelől a világszínvonalon is hatékony légvédelemnek, másfelől az évtizedek alatt kiépített polgári óvóhelyhálózatnak.

A legendás légvédelem az elmúlt két hétben is tette a dolgát: az Iránból elindított drónok közül bizonyítottan egyetlen egy sem érte el a célpontját, de az izraeli légtérbe is csak nagyjából 20%-uk tudott bejutni. A rakéták már valamivel jobb teljesítményt nyújtottak, legalább húsz becsapódásról érkeztek hírek, ezek közül egy ráadásul az izraeli védelmi minisztérium környékén vágódott be, ugyanakkor ez még mindig azt mutatja, hogy a légvédelem bőven 95%-os hatékonyság fölött teljesített.

Fontos megjegyezni, hogy az említett húsz becsapódás csak a lakott területekre érkező, kép és videoanyaggal megerősített találatokat jelenti. Az izraeli légvédelem nem lövi le azokat a fegyvereket, amelyek lakott területen kívülre fognak becsapódni, illetve lehetséges, hogy néhány találatról nem készültek felvételek.

A légvédelem hatékony működése mellett kiemelkedő szerepet játszik a zsidó állam által évtizedek óta folyamatosan bővített óvóhely-hálózat is. Ennek alapját képezi egy fejlett előrejelző radarhálózat, amely képes észlelni az Izrael irányába tartó fegyvereket. Amint a radarok riasztást adnak, azonnal megkezdődik a lakosság tájékoztatása: a nagyobb városokban és a Gázai övezet környékén található kibucokban megszólalnak a szirénák, valamint a közelgő rakétatámadást jelző, a helyiek által jól ismert női hang. Az eredeti jelzőrendszert azóta több modernizáláson is átesett, hogy megfeleljen a mai kor igényeinek: a kormányzat már telekommunikációs eszközökön is értesíti a lakosságot a veszélyhelyzetről, sőt, egy telefonos applikáció is elérhető, amely segíti a gyors tájékoztatást.

A vészjelzés megérkezésekor a lakott területeken található, sűrűn elhelyezett óvóhelyekre húzódhatnak a civilek, biztosítva ezzel a lehető legnagyobb védelmet.

Az 1951-es polgári védelmi törvények alapján minden lakóépületnek, irodának és gyárnak kötelezően rendelkeznie kell saját óvóhellyel. Ezen kívül a városok közterületein is számos ilyen menedékhely található, szétszórva a különböző területeken.

Nem utolsó sorban azt is ki kell emelni, hogy az óvóhelyek használata Izraelben lényegében mindennapos jelenség, oktatják az iskolákban is, ráadásul az izraeli zsidók között nemtől függetlenül kötelező a sorkatonaság, így a lakosság valószínűleg jóval fegyelmezettebb és higgadt módon tud eljutni egy-egy óvóhelyre, mint például egy átlagos európai lakos, aki életében valószínűleg soha nem kerül hasonló helyzetbe.