Különleges teljesítményre lesz szükség a hazai szezonnyitón a bajnoki ezüstérmes csapat ellen.


Hazai pályán is bemutatkoznak az NB I./A csoportos férfikosárlabda bajnokságban a somogyiak. A Kometa-KVGY Kaposvári Kosárlabda Klub csapatára újabb nehéz csata vár a harmadik fordulóban, hiszen a legutóbbi bajnoki pontvadászat ezüstérmese, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttese látogat a vármegyeszékhelyre.

Két idegenbeli megmérettetés után végre hazai pályán léphet pályára a somogyi kosárlabdacsapat. Eredetileg a sorsolás szerint a hetedik fordulóban kellett volna találkozniuk, de a szombathelyi csapat nemzetközi kupaszereplése miatt - a vasiak kérésére - előrehozták a meccset. A kaposváriak számára ennél kedvezőbb bajnoki rajt elképzelhetetlen lett volna. Az első fordulóban már a címvédő Szolnoktól kaptak ki, most pedig az ezüstérmes ellenfél vár rájuk. Komoly kihívás előtt áll tehát az újonc csapat.

A kaposvári kosárlabdacsapat a bajnoki ezüstérmes csapat ellen kezdi meg hazai mérkőzéseinek sorozatát.

A szombathelyiek évek óta a bajnoki élvonalban szerepelnek, egységes magyar maggal. A Perl Zoltán, Váradi Benedek, Keller Ákos alkotta trió már régóta együtt szerepel. Nagyot nyertek Tanoh Dez Andrással is, aki a védekezésben nyújtott kiemelkedőt az első két összecsapáson. A szombathelyiek talán a vártnál kicsit nehezebben, de mindkét eddigi meccsüket megnyerték. Az első fordulóban Oroszlányban tudtak nyerni egy küzdelmes találkozón. A 83-79-es végeredménnyel záruló összecsapáson már az első negyedben 36 pontot szerzett Milos Konakov vezetőedző csapata, igaz később le is adták megszerzett előnyüket. A második fordulóban szintén idegenbe látogattak Perlék. A Kecskemét otthonában is harminc pont feletti első negyedet produkáltak és szinte végig vezettek a vasiak. Ugyanakkor a kecskemétiek is vissza tudtak jönni a meccsbe és 72-72-nél egyenlítettek is. A végjáték ugyanakkor ezúttal is a Falconak sikerült jobban.

A mérkőzés kezdetén elengedhetetlen a kaposvári csapat maximális fókuszálása, ha szoros eredményt szeretnének elérni a szombathelyiekkel szemben. A magas poszton játszó játékosoktól fokozott intenzitásra lesz szükség, hiszen a somogyiak gyakran engedték, hogy ellenfeleik támadó lepattanókat szerezzenek, ami folyamatosan előnyhöz juttatta őket.

A nagy érdeklődéssel várt találkozót szerdán 18 órakor rendezik a Kaposvár Arénában. Az U21-es csapatok 15 órakor csapnak össze.

Related posts