Az akna nem csupán egy eszköz a halálra, hanem egy szörnyű módja a szenvedés előidézésének - beszélgetés egy aknamentesítő szakemberrel.

Az aknák évtizedekkel a háborúk befejezése után is folytatják pusztító hatásukat, és nem a katonák, hanem a civilek életét veszélyeztetik. A taposóaknák, amelyek a világ számos részén illegálisnak számítanak, az orosz-ukrán konfliktus következtében több európai országot is arra késztettek, hogy felmondja az aknatelepítést szabályozó nemzetközi egyezményeket. Andrássy Zita, aki a konfliktusok sújtotta területeken végzi aknamentesítő tevékenységét, mesélt nekünk a munkájának kockázatairól, az aknák félelmetes logikájáról, és arról, hogy milyen állapotok uralkodnak jelenleg Ukrajnában.

Ukrajna most döntötte el, hogy kilép a taposóaknák használatát tiltó Ottawai egyezményből. Az orosz-ukrán háború közepette pedig már korábban így tett Lengyelország, Litvánia, Lettország és Észtország is. De mielőtt ennek a jelentőségéről kérdeznélek, beszéljünk arról, mi az az akna, és miért olyan veszélyes?

A mi szervezetünk szárazföldi, tankelhárító és személy elleni aknákkal, valamint egyéb fel nem robbant lőszerekkel foglalkozik. Az egyezmény ezen belül a személy elleni aknákat szabályozza, amelyeknek a legismertebb fajtája a taposóakna. A klasszikus taposóakna célja valóban rettentően cinikus és szomorú. Azt úgy tervezik, hogy megsebesítse a katonát, de ne ölje meg azonnal. Miért? Mert egy sebesült katonát ki kell szállítani a harcmezőről, foglalkozni kell vele, az ellátása rengeteg pénzbe kerül, és hosszú távon ez jelentősen rombolja a morált mind a hadseregben, mind a civil lakosság körében. A sérült katona sokkal drágább, mint a halott.

Az akna előállítása ugyanakkor olcsó, és ha egyszer telepítették, akkor nagyon sokáig hatásos is. Tehát amiket Kambodzsában leraktak 40 évvel ezelőtt, vagy Afganisztánban a kilencvenes években, azok ma ugyanúgy felrobbanhatnak, megsebesítve vagy megölve bárkit, aki rájuk lép, legyen az civil vagy katona.

Az aknamezők telepítése a háborúk során praktikus és hatékony stratégiának számít. Amikor egy reguláris hadsereg aknamezőt állít fel, általában részletes térképet készítenek, és gondosan dokumentálják a telepített eszközöket, hogy a háború végén biztonságosan eltávolíthassák őket. Azonban, mivel ez a fegyver olcsó és rendkívül hatékony, nem csupán a hivatásos hadseregek alkalmazzák. Kambodzsában például, a konfliktusok során rabszolgamunkával telepítettek aknamezőket, ahol a térképkészítés gyakorlatilag elmaradt, és a fegyverek pusztító hatása tovább súlyosbította a helyzetet.

A világ számos táján emberek ezrei szenvedtek el sérüléseket, vagy vesztették életüket aknák következtében. A kilencvenes évek során megkezdődött az ottawai egyezmény előkészítése, ám a tárgyalások nem haladtak előre, részben a domináló aktív konfliktusok, például a Jugoszláviában zajló háború miatt.

Ekkor lépett színre Diana hercegnő, aki hatalmas impulzust adott a kezdeményezésnek. 1997 januárjában Angolába látogatott, ahol az aknamentesítők elvitték őt egy korábban megtisztított aknamezőre. Ott találkozott olyan gyermekekkel, akik aknák következtében veszítették el végtagjaikat. Diana mélyen megdöbbent a látottakon, és elhatározta, hogy intenzív kampányt indít az aknák betiltásáért. Az ő tevékenysége révén a világ számos pontján tudomást szereztek az aknák okozta veszélyekről, ami jelentős lökést adott az egyezmény megszületéséhez.

Az Ottawai Egyezmény, más néven a „Fegyverek nélküli jövőért” szóló megállapodás, a világ egyik legfontosabb nemzetközi szerződése, amely a gyalogsági aknák és a hasonló robbanóeszközök betiltására irányul. 1997-ben, az ottawai konferencián jött létre, és azóta számos ország ratifikálta, ezzel jelezve elkötelezettségüket a humanitárius válságok csökkentése és a polgári lakosság védelme iránt. Miért is lényeges ez az egyezmény? Először is, a gyalogsági aknák rendkívül veszélyesek, hiszen képesek évtizedekig rejtőzni a föld alatt, és bármikor, bárkit súlyosan megsebesíthetnek vagy megölhetnek. A civilek, különösen a gyermekek, a legnagyobb veszélyben vannak, mivel nem tudják, hol vannak elhelyezve ezek a robbanószerek. Másodszor, az egyezmény hozzájárul a háborúk utáni újjáépítéshez és a stabilitás helyreállításához. Az aknák eltávolítása és a területek biztonságossá tétele elengedhetetlen a helyi közösségek normális életének helyreállításához, és lehetővé teszi a mezőgazdasági tevékenységek, valamint az infrastrukturális fejlesztések megindítását. Ezen túlmenően az Ottawai Egyezmény szimbolizálja a nemzetközi együttműködést és a humanitárius értékek iránti elkötelezettséget. Azáltal, hogy a világ országai együtt lépnek fel a gyilkos fegyverek ellen, erősítik a globális békét és biztonságot, egyúttal hangsúlyozva, hogy a háború következményeit nemcsak a harcok során, hanem azok után is figyelembe kell venni. Összességében az Ottawai Egyezmény nem csupán egy jogi dokumentum, hanem egy fontos lépés a világ biztonságosabbá tételéért, amelynek hatása messze túlmutat a katonai konfliktusok határain.

Az Ottawai Egyezmény, teljes nevén "Egyezmény a taposóaknák használatának, készletezésének, gyártásának és átadásának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről", egy fontos nemzetközi megállapodás, amelynek fő célja a civil lakosság védelme a taposóaknák okozta szenvedések ellen. Az egyezményt 1997-ben fogadták el, és azóta több mint 160 ország vállalta, hogy csatlakozik hozzá. Érdekes módon azonban az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India, Pakisztán, Irán, valamint Észak- és Dél-Korea nem csatlakozott a megállapodáshoz.

Az aláíró felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem gyártanak, nem alkalmaznak és nem tárolnak taposóaknát, továbbá elpusztítják a meglévő készleteiket, felszámolják az aknamezőket, és támogatják az áldozatokat. Kiemelendő, hogy ez az egyezmény kizárólag a személyek ellen irányuló, az áldozatok által aktivált aknákra vonatkozik. Ez egy humanitárius megállapodás, nem pedig katonai jellegű. Ezért rendkívül aggasztó, ha országok kilépnek belőle. Remélem, hogy ilyen lépés inkább politikai nyomásgyakorlás vagy jelzés, mintsem azonnali szándék a taposóaknák telepítésére, hiszen az egyezmény célja éppen az, hogy senki ne használjon ilyen fegyvereket.

A HALO Trust egy nemzetközi alapítvány, amely az aknák eltávolítására és a robbanóeszközök által érintett területek rehabilitációjára összpontosít. Tevékenységi körükbe tartozik a különböző típusú aknák, mint például földalatti aknák, taposóaknákkal, valamint egyéb robbanóeszközök, például elhagyott lőszerek és bombák felkutatása és semlegesítése. Céljuk, hogy biztonságosabbá tegyék a közösségeket, és támogassák a helyi lakosságot a fenntartható fejlődésben. A HALO Trust munkája nemcsak a fizikai környezet helyreállítását célozza, hanem hozzájárul a háború utáni rehabilitációhoz és a béke megteremtéséhez is.

Alapvetően minden olyan területtel foglalkozunk, ahol fegyveres konfliktusok nyomán hátrahagyott robbanószerkezetek jelentős veszélyt jelentenek a civil lakosságra nézve. Minden egyes eset egy külön történetet rejt, amely mélyebb beszélgetéseket igényelne. Most azonban fókuszáljunk az aknákra, és nézzük meg, milyen kihívásokkal járnak!

Lényeges megkülönböztetést tenni a személyek és a járművek elleni aknák, valamint a tankelhárító aknák között. Az utóbbiak jellemzően csak nagyobb súlyú terhek hatására aktiválódnak, így általában egyetlen ember súlya alatt nem lépnek működésbe.