A skarlát betű - egy elutasított nő sorsát meséli el, aki a tánc varázslatos nyelvén fejezi ki magát. Az ő története nem csupán a társadalmi elutasítottságról szól, hanem a belső küzdelmekről és a megújulásról is. A mozdulatok révén felfedezi önmagát, mik

Egy év elteltével újra Pozsonyban üdvözölhetjük a világhírű Győri Balettet, amely ezúttal is a Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét keretein belül lép színpadra.
A fesztivál további programjairól hamarosan részletesebben szólunk, ezúttal a legkiemelkedőbb rendezvényt harangozzuk be, amelynek helyszíne ismét a Nová scéna színház lesz. A tavalyi teltházas Anna Karenina-előadás sikerén felbuzdulva idén kétszer is színpadra lépnek Pozsonyban a győri táncosok, június 10-én és 11-én - ezúttal Nathaniel Hawthorn világhírű regényének, A skarlát betűnek két felvonásos balett-adaptációjával. Ez a mű első modern táncfeldolgozása, az ősbemutató 2017-ben volt Győrben, 2023-ban pedig Velekei László felújította saját koreográfiáját további mozgáselemekkel és zenei betétekkel, Mozart és Max Richter kompozícióival.
A skarlát betű a bűn és a bűnhődés fogalmát, az erkölcs és a szeretet rétegeit boncolgatja, és az emberi lélek legmélyére ránt magával. A 17. században játszódó történet szerint egy nő a férje nélkül érkezik meg Bostonba, ahol a puritán közösség tagjainak kíváncsi tekintete követi minden lépését. Hester a fiatal tiszteletes, Arthur Dimmesdale személyében találja meg lelki társát. Egy viharos éjszakán látogatók érkeznek Hesterhez férje bőröndjével, melyet a tenger a partra sodort hajójának roncsaival együtt. A magányos asszony és a fiatal lelkész nem tudják egymás előtt titkolni vonzalmukat, egymáséi lesznek. Ettől kezdve mindkettőjüknek viselniük kell tettük következményeit. Hestert börtönbe zárják, ott ad életet gyermekének, majd feltűnik a férj is, akit hajt a bosszú.
Az asszonyt hűtlenség vádjával sújtja a társadalom ítélete, és életének hátralévő részében viselnie kell a bűnének jelképét, az "A" betűt, amely a házasságtörést hirdeti. Büszkén és emelt fővel fogadja el sorsát, nem hajlandó felfedni szerelme nevét. Ám a tiszteletes, aki szívében érzi a nő megaláztatását, kegyetlen vezeklésbe kezd, hogy enyhítse a bűntudatot, amelyet a helyzet okoz.