A Nemzeti Filmintézet válasza a nézettségi statisztikákra: Büszkeségre ad okot számunkra!


A Nemzeti Filmintézet (NFI) közzétette az elmúlt év állami finanszírozású filmjeinek nézettségi adatait, melyek közül a Hogyan tudnék élni nélküled? hozta a legjobb számokat - áll az NFI közleményében. A filmintézet azután közölte adatait, miután kiderült, hogy idén többen voltak kíváncsiak a független filmekre, mint az államilag támogatottakra.

Az NFI legfrissebb közleménye alapján 2024-ben több mint 50 különböző produkció valósult meg az NFI támogatásával. Ebből 13 alkotást a mozikban mutattak be, míg több mint 40 cím a televízió képernyőjén debütált. Az idei év legnagyobb sikerét a Hogyan tudnék élni nélküled? című film aratta, amelyet Orosz Dénes rendezett, és amely állami támogatással készült.

A Filmforgalmazók Egyesülete által közzétett információk szerint 2024. január 1. és 2024. december 31. között a magyar mozikban összesen 575 176 néző látogatta meg az NFI által támogatott filmeket. A 13 különböző mozifilm összesen 1,3 milliárd forint bevételt generált a jegyeladásokból.

Konkol Máté függetlenfilm-kutató megállapítása szerint az idei év mérföldkőnek számít a magyar filmművészetben, hiszen először fordult elő, hogy a független finanszírozású filmek száma meghaladta az állami támogatásból készült alkotásokét. Ráadásul ezek a független filmek összesen 1,4 milliárd forint bevételt generáltak, ami figyelemre méltó eredmény. Tavaly közel 590 ezer néző váltott jegyet ezekre a filmekre, ami szintén felülmúlja az NFI által támogatott produkciók népszerűségét.

A hírekre reagálva Rév Marcell, Emmy-díjas operatőr azt üzente a Filmintézet vezetőinek: itt a tökéletes alkalom beadni a lemondásokat. De szeptemberben a Rév Marcelléhez hasonló gondolatot fogalmazott meg a Telex műsorában Szimler Bálint, a Locarnói Filmfesztiválon három díjjal elismert Fekete pont rendezője is.

Related posts