A Marvel Rivals olyan, mintha egy ízletes, gyorséttermi hamburgert falatoznánk: gyors, laktató élvezet, ami rögtön magával ragad, de egyben egy kis nosztalgiát is csempész a szívünkbe.
Abban az évben, amikor a Concord megérkezett, kipróbálta magát, de sajnos nem tudott diadalmaskodni, nehéz lenne azt állítani, hogy égető igény lenne új hero shooterekre. A Concord esetében azonban nem csupán a műfaji keretek hiánya játszott szerepet, hanem az is, hogy az Overwatch stílusában tálalt Destiny unalmas karakterekkel és egy olyan árcédulával rukkolt elő, amelyet egy értelmes ember 2024-ben biztosan nem fogadna el. Az Overwatch 2 pedig, finoman szólva, nem hozta a várt eredményeket, és bár lett volna lehetőség egy új irányvonalra, a Concord sajnos teljesen elpuskázta ezt az alkalmat.
Mostanra egyértelművé vált, hogy a dolog tényleg így van - a december elején debütáló Marvel Rivals játékot egy adott pillanatban közel félmillió ember játszotta simultan a Steamen. Azóta naponta több százezer játékos merül el a világában, és összesen már 20 millióan próbálták ki. A Marvel Rivals nem csupán a népszerű (és kevésbé ismert) szuperhőseivel és szupergonoszaival vonzza a játékosokat - ami kétségtelenül vonzóbb, mint egy random zöld űrlény -, hanem igazán szórakoztató élményt is nyújt. Még ha az újdonságok felfedezéséhez némi keresgélés szükséges is.
Egy ilyen műfajú játéknál 2016 óta alapból nem lehet megkerülni az Overwatch emlegetését, a Marvel Rivalsnél meg aztán pláne nem, ez a játék ugyanis nehezen tagadhatná le, hogy elsősorban onnan inspirálódott. A játékmódok, a karakterek meccs előtti és közbeni évődése, vagy éppen működése, sőt, még a kezelőfelület is erősen idézik a Blizzard játékát, és ezzel igazából nincs is baj. A Marvel Rivals az első pillanattól fogva úgy nézett ki, mint egy Overwatch telerakva Marvel-hősökkel, és ennél többet valószínűleg nem is várt tőle senki.
Psylocke pont olyan, mint Genji, Vasember olyan, mint Pharah, Sólyomszem olyan, mint Hanzo (meg Genji), Fekete Özvegy olyan, mint Widowmaker, és a sort lehetne folytatni még sokáig, a karakterek jelentős részében ott van egy, vagy inkább több Overwatch-hős esszenciája. Közben viszont azzal, hogy a Marvel Rivals külső nézetes lett, olyan karakterek is születtek, akik nem ordító koppintások, és jól hozzák a szuperhősős power fantasyt. Ilyen például a széttárt köpennyel röpködő Holdlovag, de a legjobban a közelharcosoknál látszik, hogy mennyire jó húzás volt ez.
Magik, Pókember és Fekete Párduc tökéletes példái annak, hogy milyen sokszínű és izgalmas lehet a szuperhősök világa. Különösen az utóbbi kettőnél nyilvánvaló, hogy a megvalósításuk szinte lehetetlen feladat lett volna, hiszen annyira egyedi karakterek. Ezzel szemben Vasököl, aki egy igazi frusztráció forrása a játékosok számára, mindent megtestesít, amit a kameranézet negatívumai jelenthetnek. Az ellenfélre teleportáló ütései és a gyenge animációk csak tovább fokozzák az élményt, ami messze nem a legjobb. Érdekes, hogy a játékot fejlesztő NetEase nemcsak a híres hősöket vette elő, hanem olyan karaktereket is, mint Luna Snow, aki egyértelműen a keleti piac igényeit célozza meg.
Bár nem annyira mélyen túrnak a bödön aljában, mint a kártyázós Marvel Snapben, azért Köpeny és Kard, Mókuslány vagy éppen Jeff, a földi cápa sem éppen a legelterjedtebb képregényhősök közé tartozik.
A hősválasztékra igazából nem lehet panaszkodni, és az elmúlt hetek szivárgásai nélkül is nyilvánvaló, hogy az idők végezetéig lehet a felhozatalt bővíteni izgalmasabbnál izgalmasabb hősökkel és gonoszokkal, szóval ezen a téren tényleg csak a képzelet szabhat határt. Meg egy kicsit az is, hogy milyen képességeket tudnak kitalálni a sok új karakternek, ez pedig elég fontos lehet, mert a Marvel Rivalsben már most is vannak gondok a hősök és a szerepkörök identitásával, hiába vannak benne egészen izgalmas megoldások, vagy akár karakterek, mint a klónokat pakolászó Loki.
Az Overwatch a népszerűségét nagyban köszönhette annak, hogy a legbonyolultabb hőseit is el lehetett magyarázni egy összetett mondatban. A Marvel Rivals érzésre inkább a mobás filozófiát követi, a legtöbb karakternek alternatív gombjai, passzív képességei és egyéb őrültségei vannak, így egyáltalán nem magától értetődő, hogy mit kell csinálni velük. Ez nem feltétlenül baj, a már emlegetett Köpeny és Kard úgy is könnyen érthető, hogy egyszerre irányítunk egy gyógyító és egy támogató, de komoly sebzés kiosztására is képes karaktert, akik között folyamatosan váltogatni kell.
Amerika Kapitánynál viszont már inkább idegesítő a sok gomb, pláne úgy, hogy ő alapvetően egy defenzív, sebzést felfogó tank lenne. Ezzel el is érkeztünk a játék legnagyobb problémájához, az identitásválsághoz - igen, Amerika Kapitány papíron egy tank, de a csapatunkat nem fogjuk úgy megvédeni vele, mint Reinhardttal az Overwatchban. A dolgunk vele is az, hogy bemenjünk a sűrűjébe, és csépeljük az ellent, csak kicsit több az életerőnk és kevesebbet sebzünk. Mellé elég mobilis is, és ezzel nincs egyedül, a szintén tank Venom is úgy ugrál, mintha kötelező lenne.
A sebzésosztó karakterek nem csupán sebzést mérnek, hanem varázslatos trükkökkel is rendelkeznek: képesek repülni, láthatatlanná válni vagy éppen sebezhetetlenséget nyerni, sőt, akár elkábítani is az ellenfeleiket. A támogató karakterek szintén lenyűgöző képességekkel bírnak, és az élen Jeff áll, aki nemcsak gyógyít, hanem egy különleges vízsugárral is képes kárpótolni a csapattársait. Jeff sebezhetetlensége mellett gyógyító gömböket is teremt, amelyek a harc hevében életmentő segítséget nyújtanak. Ultimátumával pedig nemcsak a saját csapatát tudja megerősíteni, hanem az ellenfeleit is meglepheti: akár ki is dobhatja őket a pályáról, ami azonnali halált jelent. Ebben a játékban mindenki egy kicsit mindent tud, így a csaták sosem unalmasak, és mindig új stratégiákra van szükség a győzelemhez.
abból a szempontból jó, hogy nagyjából bármivel lehet játszani, de pont azt a taktikázást öli ki a játékból, ami a műfaj legalapvetőbb erőssége.
A Marvel Rivals világában nem igazán lehet előre meghatározott szerepkörök szerint meccseket keresni. Minden játékos szabadon választhatja meg, mivel szeretne játszani, így elvileg bármikor át lehetne váltani a karakterek között a helyzet függvényében. Azonban én sosem éreztem ennek a szükségességét. Legfeljebb akkor, ha rájöttem, hogy egy adott karakterrel kifejezetten kilátástalan a helyzet, hiába próbálkozom. A csapatok összeállítása általában nem döntötte el a meccseket, leszámítva azt az esetet, amikor valaki hajlandó volt gyógyítót választani. A meccs során való koordináció szintje sem volt valami kiemelkedő, hiszen valahogy nem is éreztük, hogy ez annyira fontos lenne.
Lehetséges, hogy a jövőben, egy fejlettebb szinten a helyzet másképp alakul, de az Overwatch már a kezdetektől fogva lehetőséget adott a kombók kiaknázására, amelyek miatt érdemes volt a csapat többi tagját megvárni. Ezzel szemben a Marvel Rivals túlzottan teret ad az egyéni hősködésnek, így az emberek nem is nagyon kezdenek el azon gondolkodni, hogy közösen akciózzanak. Ez különösen sajnálatos, mert a rombolható környezet és a hősök közötti szinergiát kiemelő extra képességek — mint például Venom szimbióta-robbanása, amely Pókembert vagy Peni Parkert is megsebezheti — nem tudják olyan mértékben fokozni a játékélményt, ahogyan azt akár elérhetnék.
A Marvel Rivals jelenlegi állapotában karakterdizájn és játékmenet szempontjából is eléggé zűrzavaros. Nem lehet azt mondani, hogy csupán a Marvel népszerűsége húzná az élre, hiszen a játék vizuális megjelenése igényes, jól kidolgozott és szórakoztató. Azonban az Overwatch népszerűségének csökkenése nélkül valószínűleg nem tudott volna annyi játékost megnyerni a Blizzard táborából. A fejlesztők mindent beleadtak, hogy megmérkőzzenek a videójátékos ipar nagyágyújával, és ennek részeként minden karakterből vonzó szexistennőt kreáltak. Ezek a modellek ráadásul felkerültek az internetre, hogy, nos, különféle kreatív projektekhez is felhasználhassák őket.
A Marvel Rivals egy olyan játék, amely bár nem mondható túl innovatívnak, mégis képes órákra lekötni a játékosokat. Ha valaki arra vágyik, hogy kedvenc Marvel-hőseivel, gondolkodás nélkül, folyamatosan akcióba lépjen, biztosan nem fog csalódni. Persze, ha Thor vagy Amerika Kapitány a favorit, érdemes átgondolni, mert a tankok nemcsak hogy hatalmas életerővel bírnak, hanem megjelenésük is kifejezetten furcsa. Groot vagy Hulk esetében ez nem okoz gondot, viszont a másik két karakter esetében a méret és a formák együttese egy kicsit komikussá, sőt, néha nevetségessé teheti őket.
De ha ennél nagyobbak az igények, akkor is el lehet vele szórakozni, mert ingyenes, nem akar lehúzni és a legtöbb hiperkompetitív online játékkal ellentétben annyira nem is veszi komolyan magát (egyelőre). A Marvel-univerzum jelenlegi állapotában, egy kínai videójátékos cégtől pedig ez több mint elég.
