A magyar elnökség kiemelkedő eredménye a Budapesti Nyilatkozat megszületése volt, amely jelentős lépést jelentett a nemzetközi együttműködés és a közös célok elérése felé. | Demokrata


Bóka János kijelentette, hogy az utóbbi több mint tíz évben hozott hibás uniós döntések következtében az Európai Unió folyamatosan csökkenti versenyképességét.

Ez ma már az európai munkahelyeket, az európai növekedést, az európai jólét alapjait veszélyezteti - hangsúlyozta a politikus.

A miniszter kifejtette, ezért a magyar uniós elnökség a versenyképességet állította tevékenysége középpontjába. November 8-án, az Európai Tanács informális ülésén az Európai Unió vezetői elfogadták a Budapesti Nyilatkozatot, amely az Európai Unió versenyképességének megerősítéséről szól.

Ez a nyilatkozat több konkrét intézkedést ír elő az európai intézményeknek az elkövetkező hónapokban, amelyek érdemben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Európában a növekedés újraindulhat - közölte Bóka János.

"Tegyünk közösen Európa jövőjéért!" - fejezte be videóüzenetét a miniszter.

Related posts