A falugazdász ingyenesen segít a fiatal gazdáknak pályázatuk elkészítésében - Mezőhír


Itt írtunk róla, hogy megjelent a fiatal gazda kiírás. Az első pályázatokat július közepétől lehet beadni, a 79 milliárdos forrásra kétezer jelentkezőt várnak. Most az Agrárkamara arra hívja fel a figyelmet, hogy - hasonlóan a kisüzemi pályázathoz - ebben a kiírásban is ingyenes segítséget nyújtanak a támogatásért jelentkező fiataloknak.

Május 15-én új pályázati felhívás látott napvilágot, amely a fiatal mezőgazdasági termelők elindulását és beruházásaik támogatását hivatott elősegíteni. A cél az, hogy minél több fiatal gazda részesüljön ebben a lehetőségben, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai ingyenesen vállalják a pályázatok elkészítését és benyújtását. Ha a pályázók sikerrel járnak, a NAK továbbra is segítséget nyújt: ingyenesen készítik el a kifizetési kérelmeket, valamint támogatják a projektzárás adminisztratív folyamatait is.

Figyelem, a pályázati konstrukció jelentősen különbözik a korábbi felhívásoktól. A NAK arra bíztat minden érintettet, hogy keresse fel a falugazdászát és vegye igénybe a pályázati tanácsadást. Fontos, hogy nem minden falugazdász foglalkozik pályázatírással, de minden vármegyében lesznek olyan falugazdászok, akik elkészítik és benyújtják a kérelmeket. Az ingyenes szolgáltatás tehát az ország minden vármegyéjében igénybe vehető.

Related posts