Károlyi Mihály, a magyar történelem jelentős alakja, 150 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Élete és munkássága máig hatással van a közgondolkodásra és a politikai diskurzusra. Az őszinte idealizmus és a társadalmi reformok iránti elkötelezettsége miat

Egy neves magyar arisztokrata család sarjaként Budapest szívében látta meg a napvilágot. A fővárosi egyetemen jogi doktorátust szerzett, majd aktívan részt vett a szövetkezeti mozgalom szervezésében. 1901-ben a szabadelvű politikai programmal lépett a választási ringbe, és 1905-ben sikerrel képviselte a pétervásári választókerületet, de egy év elteltével már nem tudta megőrizni mandátumát. 1910-ben, pártonkívüli függetlenségi irányvonalat képviselve, ismét bejutott a parlamentbe a kápolnai kerület képviselőjeként. Károlyi heves kritikával illette Tisza István miniszterelnököt, akinek erőszakos politikai taktikája az ellenzéki obstrukciót akarta letörni. 1913-ban a közöttük kialakult nézeteltérés végül párbajhoz vezetett.

1914-ben feleségül vette a nála húsz évvel fiatalabb Andrássy Katinka grófnőt, aki szintén a baloldali eszmék iránti elkötelezettségéről volt ismert, és élete végéig hűséges társa maradt. Az első világháború kitörése után, már 1915-re sürgette az ország háborúból való kilépését, pacifista nézeteit pedig még a legnehezebb időkben is bátran képviselte, amikor ez egyáltalán nem volt népszerű álláspont. 1916-ban az általa vezetett háborúellenes frakció, amely Függetlenségi és 48-as Párt néven vált ismertté, kivált a Függetlenségi Pártból. Ezzel Károlyi fokozatosan az ellenzék meghatározó személyiségévé vált, és a legkedveltebb magyar politikusok közé emelkedett.

Tisza István 1918. október 17-én az Országgyűlésben mondott drámai beszédében bejelentette: "ezt a háborút elvesztettük", s Károlyi október 23-án megalakította a Magyar Nemzeti Tanácsot, október 25-én közzétette programját.

A háború utáni időszakban szinte mindenki egyetértett abban, hogy ő az a politikai vezető, aki a legoptimálisabb békét tudja biztosítani Magyarország számára, így széleskörű támogatottságra tett szert. A tömegek reményüket és bizalmukat fektették belé, hiszen ő jelentette számukra a lehetőséget a stabilitásra és a megújulásra.

Kinevezésének napján katonák végeztek Tisza Istvánnal, aki az összeomlásért bűnbakként lett megjelölve, és bár Károlyi Mihály érintettsége soha nem nyert bizonyítást, az események sötét árnyéka rávilágított politikai pályafutására. Károlyi békés politikai irányvonalat képviselt az antant hatalmakkal szemben, remélve, hogy ezzel kedvező hatással lehet a béketárgyalások kimenetelére. Azonban az antant vezetői csupán nacionalista politikai ambíciót láttak benne, és az 1918. novemberi fegyverszüneti megállapodást sem tisztelték meg, míg Károlyi nem tette meg a szükséges lépéseket az ország újra felfegyverzésére.

Bevezette az általános választójogot, biztosította a gyülekezési és a sajtószabadságot, megkezdte a földosztást, de a háborús vereség, a környező kisantant területfoglalásai, a nemzetiségek elszakadási mozgalmai miatt kialakult válságban tehetetlennek bizonyult, elszigetelődött.

1919. január 11-én lemondott, és a Nemzeti Tanács ideiglenes államfői feladatkörrel ruházta fel. Amikor 1919. március 20-án megérkezett az antanttól a teljesíthetetlen területi követeléseket tartalmazó Wix-jegyzék, másnap lemondott a tisztségéről, így átadva a hatalmat a szociáldemokraták számára.

Azok, akik az ő tudta nélkül léptek a színre, a fogházban raboskodó kommunista vezetőkkel hoztak létre kormányt. A Tanácsköztársaság kikiáltásáról szóló proklamáció Károlyi aláírásával került nyilvánosságra, amelyet ő maga hamisítványnak tartott. Az országot egy hónappal a kommün összeomlása előtt, július 4-én hagyta el.

Az emigráció során Károlyi, aki már a szocializmus eszméjét hirdette, később a kommunistákhoz is közel került, aktívan fellépett a Horthy-rendszer kritikájával. Ennek következtében 1923-ban, hazájában hazaárulás és hűtlenség vádjával sújtották, és vagyonának elkobzására ítélték.

1934-ben feleségével Svájcba költöztek, ahol új életet kezdtek, majd London és Párizs következett, mindezt viszonylag szerény anyagi körülmények között. A második világháború végén, 1946. február 14-én a nemzetgyűlés rehabilitálta őt, és májusban hazatért Magyarországra. 1947-től Párizs nagyköveteként tevékenykedett, de a Rajk-per és más jogsértések miatt, 1949 októberében lemondott posztjáról. Ekkor, a Rákosi-rendszerrel való nyílt szembefordulás jegyében, ismét az emigráció mellett döntött.

Utolsó éveit a politikai életből visszavonulva, a festői Franciaországban, a Nizzához közeli Vence városában töltötte, ahol 1955. március 19-én hunyt el. Földi maradványait 1962-ben hozták vissza szülőföldjére, és a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. Emlékiratait „Egy egész világ ellen” címmel 1922-ben Münchenben publikálták, majd 1965-ben Budapesten is megjelentek.

Hit illúziók nélkül című újabb önéletírása angolul 1956-ban Londonban, majd magyarul 1977-ben jelent meg. Felesége Együtt a forradalomban és Együtt a száműzetésben címmel elevenítette fel közös életüket. A Parlament mellett 1975-ben állították fel Varga Imre által készített szobrát, amelyet 2012 márciusában elszállítottak, és Siófokon helyeztek el. Károlyi Mihály személyének és tevékenységének megítélésében ma sincs konszenzus. Becsületes, önzetlen és jóhiszemű, de nem túl tehetséges politikus volt, aki miniszterelnökként katasztrofális teljesítményt nyújtott.